Nyákdugó elfolyása után ki mikor szült meg?
Figyelt kérdés
Pénteken kezdett folyni, vasárnapra mind elment. Ma vagyok 39 hetes, két ujjnyira nyitva vagyok. Mikor lesz már ebből szülés, 3.ik baba, az első kettő 38 hétre lett.2013. márc. 4. 09:05
11/13 anonim válasza:
Az elsőnél a nyákdugó után 3 nappal, a másodiknál, ahogy találkoztam vele, egyből be is indult a szülés.
12/13 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat! Azêrt még várok párat:)
2013. márc. 4. 16:19
13/13 anonim válasza:
Az első két fiamnál rózsaszín folyás formájában ment el a nyákdugó,meg is indultak a szülések.Aharmadik fiamnál kedden reggel ébredés után láttam az igazi nyákdugót,az egészet egyben,majd frászt kaptam.Pont aznap kellett mennem dokihoz,fájásaim is voltak,azt mondta az asszisztens,jobb lenne,ha már a kórházba mennék inkább.Én is azt olvastam,hogy többediknél 24 órán belül,ehhez képest utána csütörtök reggel indultak az igazi fájások.Nyákdugó távozása után akár két hét is lehet még hátra,mivel újratermelődik.Nekem kedd és csütörtök között folyamatosan elment,ami termelődött.Így szültem őt 38 hétre,az első kettőt 40-re:)Szorítok neked,és kitartás a szüléshez!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!