Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Anyukák írnátok nekem, hogyan...

Anyukák írnátok nekem, hogyan zajlik egy császáros szülés?

Figyelt kérdés
Az ismerőseim között senki sem szült még császárral ezért tettem fel a kérdést. Valószínű én egy pár hét múlva úgy fogok. Azt mondta a dokim kell majd segítség szülés utánra a kórházba és otthonra is. Mennyi idő amíg talpra álltatok, és el tudtatok menni zuhanyozni? Ugyanúgy vérzik olyankor az ember mint rendes szülésnél? Nagyon félek tőle mert mellettem a férjemen kívül nem lesz senki. Anyukám vidéken, s nem tudna hol aludni kicsi a lakásunk, anyósom hónapok óta nem keres minket. Arra gondoltam kérek egy alapítványi szobát. Tudja valaki mennyibe kerül a Szent István kórházba? Akkor a férjem egész nap ott lehetne nem zavarnánk a többi anyukát.Ámbár ha sokba kerül az is kilőve. Nem nagy fizuból élünk.
2011. okt. 21. 09:59
 1/8 anonim ***** válasza:

Szia!



Nem biztos még, de lehet én is császáros leszek.

Leírom, amit eddig összekutakodtam róla, ok, aztán úgyis írnak gyakorlati tapasztalatokat.

Szóval maga a műtét 30-40 perc, bikinivonal alatt vágnak. Vagy epidurálist kap a kismamma, vagy altatják. (Nem tudom mikor melyik?).

Utána a felépülés nehezebb, merthogy a hasizmot elvágják a baba kivételéhez. Nehezebb felkelni, járkálni vele, de nem lehetetlen! :)

A szoptatáshoz nincs köze- a régebbi elméletek ellenére- mert akkor indul be a tejtermelés, amikor a lepény leválik, tehát az a császárosnál is megvan. avagy : császáros szülés után ugyanúgy lehet akár 2 éves korig is zsoptatni (vagy még tovább).

A gyógyulás a hosszabb igazán, meg a seb-fájdalom. Gondolom a vérzés hasonló, mint a normál szülés után jövő "tisztulási" időszakban.

2011. okt. 21. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Ja, és van ahol bemehet az apuka , ott lehet műtét alatt, és van ahol csak "kis ablakon" nézheti. Ezt az adott dokitól kellene megkérdezni!

Az alapítványi szoba nagyon jó, de ált. drágák. Egy-egy éjszaka 15-20 (vagy több) ezer Ft.Az előnye biztos megvan, de azt a pár napot ki lehet bírni a kismamákkal a kórházban....:)

2011. okt. 21. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Kórház függő, hogy mikor lelhetsz fel. Én 2x szültem így, elsőnél 12 óra, a 2. 24 óra múlva kelhettem fel zuhanyozni a nővér segítségével. Utána már az én gondom volt, és lehet hogy lassan, de megoldottam. Ha pihenni akarsz, a babát be lehet adni a csecsemősöknek, elvégre ezért is vannak. Én itthon is simán elláttam a gyerekeket. A kicsi születése után a nagyot nem emelgettem, ezért Őt apa fürdette egy ideig, de minden mást én csináltam.
2011. okt. 21. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:

Júliusban szültem, császár lett a vége. A műtét kb. 20 perc. Deréktól lefelé érzéstelenítve vagy. 12 órát töltesz az "őrzőben". Majd ezután segítenek felállni, és mehetsz a "rendes" szobába a többiekhez, vagy az alapítványiba, ha azt választod.

Nem mindenkinek nehéz felállni, nekem az volt. Felülni is....de császáros társaim elláttak néhány jó tanáccsal, és hogy együtt éreztek, segítettek, sokkal könnyebb volt. De amikor igazán össze tudtam szedni magam, az akkor volt,amikor másnap behozták az én drága kicsi kincsemet és onnantól éjjel-nappal együtt voltunk :))))))))))))))))))))))) Még belekönnyeztem, ahogy leírtam, pedig nem vagyok egy érzékeny lélek...:D

2011. okt. 21. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Engem 3 éve császároztak. Valóban nem könnyű,de ki lehet bírni. Margit kórházban a császárosok külön szobában vannak.(mármint nem a sima szülésesekkel) Nekem nagyon nagy élmény maradt ez az egész. Ahogy tudtunk segítettünk egymásnak,nagyon jókat röhögtünk a saját kínjainkon.(6 ágyas szoba volt) A császár 8 órával a szülésznő kisegített tusolni.Hát nem mondom,nagyon nehéz volt!! Utána átvittek az osztályra. Másnap reggel a nővér kiszedte a katétert és elkísért tusolni.Akkor már nem kellett segítség,de azért örültem,hogy ott volt. (ez már lényegesen könnyebb volt)

Felülni,lefeküdni nagyon nehéz az első pár napban. De ha már rájössz,hogy neked,hogy jó akkor semmiség. Én törökülésben tudtam jól,kényelmesen és fájdalom nélkül ülni. 20.-án reggel császároztak és 23.-án délben itthon voltam. (ez valószínű a karácsonynak és a "telt háznak" köszönhető.)

Úgyhogy szerintem nem kell aggódni,nem kell külön szoba.(Margitban a férjek csak látogatni mehettek be) Ha szülés után lesz segítséged akkor meg semmi baj nem lehet. A fájdalmadat a pici úgyis enyhíti!!!!!

Sok sikert,és könnyű lábadozást.

2011. okt. 21. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

8 hete császároztak a Pétrfyben. Megmondom őszintén, sokkal-sokkal rosszabbra számítottam. A szülőszobán bekötötték az infúziót, kb 5 zacskónak kell lefolynia műtét előtt. Közben ctg. Az infúzióban sok gyógyszer van antibiotikum is. Jön az altató doki, felvilágosít az érzéstelenítésről, kikérdez az előző esetleges műtéteidről. A legfontosabb dolog ami érdekelte, hogy volt-e pl fogászati műtét, mert ott ugyan azt az érzéstelenítőt használják. Engem spec. megkért szépen, ha egy mód van rá válasszam a spinális érzéstelenítést, ne az altatást, mert sokkal-sokkal több komplikációja lehet. Ott tubust is tesznek az ember torkába.

Miután lefolytak az infúziók megitatják a savlekötőt is. Le kell vetkőzni pucérra, ékszereket levenni-kivenni. Irány a műtő. Ott átraknak egy másik ágyra. Elég fura, nem is mondanám ágynak. Külön van "alátét" a kezednek, a lábaidnak. Megcsinálják az érzéstelenítést, ami egyáltalán nem fáj!!!!!! Persze érzed, hogy megszúrnak, de nem másabb mint egy sima inekció. Ezt úgy, hogy az ágy szélére ültetnek, és görnyedni kell. Perzse amennyire ez megy a pocitól:-) Az infúziós karod kikötik az ágyra, a másikat meg a testedhez. aztán várják, hogy hasson a szuri. Nekem elég nehezen indult, fújkált ilyen hideg sprayval a doki, hogy hol , milyennek érzem, illetve a végén már tűvel is szurkált, de lényeg a lényeg, hogy végül sikerült. Aztán sárga fertőtlenítővel bekennek, és elparavánoznak. Ne úgy képzeljétek el, hogy a világon semmit nem éreztek. Erre figyelmeztetett az altató orvos, is, hogy sokan meg ijednek, hogy nem lett jó az érzéstelenítés, mert érzik ahogy megfogja a doki pl a hasát. Mindent érzel, de nem fáj! Engem a Péterfyben császároztak. Arról híres a kórház, hogy ott nem vágják át a hasizmokat, hanem széthúzzák. Ez elég fura érzés, mert nem fáj,de a két doki két oldalról rángat mint egy rongyot. Nekem viszonylag sokáig tartott a műtét, több mint 50 perc, a babát nagyon hamar kikapták, csak összerakni volt munkaigényesebb....2 része van ami nem túl jó, de erre is figyelmeztettek. Amikor kipréselik a babát, bár megmondom őszintén ez nem viselt meg, a másik pedig a vége felé, ott átnézik a belső dogokat.. Na ott rosszúl lettem, de le is esett a vérnyomásom, meg a pulzusom is 140-ről 90-re pikk -pakk, és szakadt rólam a víz, de kaptam borogatást, meg oxigént, és egyfolytában beszélgettem az altató orvossal. Elmesélte mit dolgozik a felesége, hány babájuk van stb... :-) Én kaptam a varratba kis csövet a végén egy tartállyal. Sztem azért mert kövér voltam/vagyok:-( és nehezebben gyógyul így a seb. Utána visszatoltak a szobába, még kb 8 infúzió folyt le. Műtét után eléggé fájt a méhem, ezért kértem fájdalom csillapítót, és szuper jól jött. Ott már velem volt a férjem. 6 óra múlva, jött a nővér, tett alám ágytálat lemosott alul, kivette a katétert, amit érzéstelenítés után raknak fel, rám adott egy tena bugyit, betétet, és bizony fel kellett állni. Akkor már 1 órája nálam volt a baba is. Hát az első felállás combos:-) , de nem olyan iszonyú borzasztó. Én néztem közben a fiamat, és semmii nem állított volna meg. Kellett menni egy-két kört a szobában, majd otthagytak...2 óra múlva ki kellett mennem egyedül a folyosó végére pisilni, mert nem volt szabad alapítványi szoba.. Én szinte alig véreztem műtét után. Még annyira se mint egy sima mensikor. Nekem túlzás volt a tena betét, viszont a bugyi nagyon jó volt. Viszont 5 hétig tartott a gyermekágyi vérzés. Hol több , hol kevesebb. Nekem 2 nap múlva jöttek, átkötöztek, és kivették azt a dobozkát. Egy tündéri nővér volt,mert úgy féltem, hogy fog fájni mikor kiveszik... Akkora dumás volt a csaj, hogy magyarázott, viccelődöt, majd mondta kész vagyunk.... Én meg kérdeztem, mi lesz a dobozkámmal??? Röhögött, hogy már rég kivette:-DDDD. Vízhatlan kötés kaptam, pesze nem szabadott áztatni, de simán le tudtam gyorsan tusolni. 2 nap múlva azt is levehettem. Felszívódó varrataim voltak. Sajna a babám beteg lett, és még műtét éjszakáján lekerült 1 emelettel lejjebb, így 3 óránként mentem hozzá szoptatni. Tehát lépcsőztem, és gyalogoltam. Kb 2dik nap, már belövelt a tejem, mire hazajöttünk 1 héttel később már 70-eket evett a kisfiam. Minden nap kb 10-20 grammokkal többet. Azóta is kizárólag szopik, ömlik a tejem hál isten. 3an voltunk a szobában, 2-en császárosok, és sokkal több tejünk volt mint a simán szült anyukának. Hát bocsi a regényért de én úgy örültem volna, ha előtte valaki részletesen elmeséli. Remélem nem ijesztettelek titeket meg semmivel. Nem egy borzasztó dolog, napról napra, óráról órára, könnyebb. Ami legjobban hiányzott, az egy kötél az ágy végére, felüléshez, más semmi. Ha már elindulsz nem gáz.

Sok boldogságot, és EGÉSZSÉGES BABÁT!!!!!

2011. okt. 21. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Utolsó válaszolónak. Köszönöm a részletes leírást. Sokat segítettél. Kívánok nektek sok boldogságot és sok sok egészséget!
2011. okt. 21. 11:02
 8/8 anonim ***** válasza:

22 hónapja szültem a Jahn Ferencben.nem császárnak indult.kaptam infúziót,meg savlekötőt.le kellett vetkőzni,átsétálni a műtőbe.nagyon hideg volt ott.rettenetesen féltem,de mindenki aranyos volt,nyugtattak.én is előrehajoltam,beszúrták az érzéstelenítőt,majd lefeküdtem.egyik kezemben infúzió,másikon vérnyomásmérő.a vágást nem éreztem természetesen,de ahogy nyomkodták a hasam,igen.aztán kiemelték a kisfiamat,elvitték,lemérték,addig engem stoppoltak.közben odahozták,megpuszilhattam.még most is magam előtt látom,ahogy pislog rám a kis drágám és nem szólt egy szót sem.viszont nem tudom mit csináltak velem,de rettentő hányingerem lett.mondtam is,hogy hányni fogok,de senki nem hitte el.aztán csak kapkodtak,mikor hánytam.utána áttettek egy tolókocsira,amin az őrzőbe vittek.én azzal voltam elfoglalva,hogy nehéz vagyok.de a műtősfiú meg nevetve mondta,hogy én meg erős.nem volt velem a kisfiam,ő inkubátorba került.6 órával később fel kellett kelni és kb 2 métert megtenni,ez másfél órába telt és egy merő gyötrelem volt.reggel megfürödtem a nővérke segítségével,majd mentem szobára.nehéz felkelni,de rájössz majd,hogy mozdulj,hogy ne fájjon annyira.mondjuk nekem már csak másnap kellett fájdalomcsillapító.de a kisfiam volt a legjobb edzőm,mert neki minden nap vittem a nic-re a tejet,sőt a császár után másnap már gyalog jöttem le az emeletről.nekem sem volt segítség,mert a férjem a hazajövetelünk másnapján már ment dolgozni.de lassan beleszoktam a dolgokba.és szerintem ne menj egy ágyas szobába.nekem nagyon nagy segítség volt egy 2 gyerekes anyuka,aki velem volt egy szobában.nagyon sokat segített,neki köszönhetem,hogy nem lett mellgyulladásom.

szóval ne félj,túl lehet élni.és lesz egy gyönyörű végeredménye a szenvedésnek.jó egészséget nektek!

2011. okt. 21. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!