Szültetek már a Szent Imrében fogadott orvos nélkül?
Én febr-ban szültem fogadott szülésznővel, fogadott orvossal és fogadott csecsemőssel. Nálunk császár lett a vége (terminus túllépés, magzatvízbe bekakilás), úh nagy szükség volt az orvosomra! Én eleve úgy voltam vele, hogy természetes szülésnél a szülésznő az, aki a munka oroszlánrészét elvégzi, viszont ha komplikációk lépnek fel, akkor ő sokat nem tud csinálni, oda már doki kell! A term. túllépés miatt majd' 1 hétig bent feküdtem, mielőtt indítottak, úh találkoztam egy-két dokival, volt szimpatikus és volt, aki kevésbé. Lutri, hogy melyiket fogod ki éppen. Ismerősöm is épp akkor szült ott, senki nem volt neki fogadott és hát nem is volt jó élmény a szülés számára olyannyira, hogy akkor azt mondta, nagyon elgondolkodnak, hogy még egy babát bevállaljanak-e! Én amondó vagyok, ha az anyagiak engedik, fogadj te is dokit, jobb lesz a biztonságérzeted is, nehogy utólag bánd meg, hogy ezen spóroltál! Kérdezd meg esetleg a szülésznődet, kivel dolgozik szívesen.
Könnyű szülést neked! :)
Én fogadott orvos és fogadott szülésznő nélkül szültem a Szent Imrében egy hónapja, mert a babám később született, mint ahogy a dokim szabija kezdődött.
Nekem szerencsém volt, mert egy tündéri szülészorvosnőt és szülésznőt fogtam ki, de ügyeletben szülni lutri, még itt is vannak olyan orvosok, akikhez nagyon nem szerencsés kerülni, mert meghaladja a képességüket minden, ami egy átlagos szülésen túl van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!