Második gyermekemet várom. Rettegek a szüléstől. Ezt tudatosan hogyan lehet leküzdeni?

Nekem gyorsabb volt, de mivel indítás volt, így nem tudom, hogy csak azért, vagy amúgy is az lett volna. Az elsővel 34 órát vajúdtam, a másodikkal csak 4,5-et.

Én úgy adok tanácsot, hogy még csak egy gyerekem van, és nekem is traumatikus volt a szülés (sürgősségi csaszar), de szeretnék majd még egy gyereket. :) bennem is van félelem az újabb szulestol (egészen pontosan, hogy megint császár lesz, mert én a vajudast jobban viseltem előtte), de már most azt tudatositom magamban, hogy maga a szülés, akármilyen szr, max 1-2 nap az életemből, és utána, még ha a felépülés nehéz is, napról napra könnyebb lesz. Én a következő szulesemnel szerintem végig a már meglévő gyerekemre fogok gondolni, nagyon erősen erre fogok koncentrálni. Neked is ezt tudom tanácsolni, mert szerintem az a végtelen szeretet, amit érzünk a gyermekeink iránt, mindennél erősebb. Az idő mindent megszepit. 1 éves a fiam, a császár, és az utána való kb 1 hónap a fájdalmak miatt pokoli volt. Az első pár hónapban nagyon komolyan mondtam, hogy soha többet. Most meg már azt mondom, hogy totálisan megérte minden szenvedés, és ha ennyire boldoggá tesz majd a második gyerekem is - márpedig így lesz -, akkor az is kvara meg fogja érni, és emiatt a tudat miatt sokkal bátrabban megyek már majd oda:)) minden jót, hamarosan túl leszel rajta!❤️❤️

Két indított szülésem volt (a második gyorsabban lement), az első traumatizált engem is. Én úgy készültem, hogy eldöntöttem, hogy magánba megyek és olyan szülésznőt fogadok, aki tud ezzel mit kezdeni... Plusz amikor félidő tájt borzasztóan elkezdtem pánikolni, akkor felkerestem egy perinatális tanácsadót, hogy segítsen feldolgozni az első szülésélményt. Addig a pontig azt hittem egyébként, hogy feldolgoztam, de igazából csak besöpörtem valahova. Vele átbeszéltük az egész élményt, hogy mi volt az, ami traumatizált, stb. Ő reagált mindenre, hogy ezt valóban lehetett volna máshogy, vagy éppen megvilágította mások szemszögből, hogy bár nekem az ott akkor nem volt jó, de valójában akkor ott az lehetett ránk nézve a legjobb döntés, ilyesmik. Kb. egy hétig nagyon sokat gondolkoztam ezen a beszélgetésen és valahogy teljesen átalakította a fejemben a dolgokat. Nagyon jót tett. Utána ahogy körvonalazódni látszott, hogy ebből megint indítás lesz, megint bekapcsolt a pánik, de ezt már abszolút tudta kezelni a szülésznőnk, így iszonyat nyugis lélekkel, elfogadóan mentem szülni. Mivel bíztam a szülésznőben, tudtam hova megyek, mi fog rám várni, végig odafigyelt ránk, kommunikált velünk, teljesen más megélés volt.

Az elsővel 20 órát vajúdtam. Mire megszületett én is elfáradtam és a baba is, ő PIC-re is került. Hasba könyöklés, oxitocin, kézzel tágítás és társai voltak. Ettől függetlenül azt mondtam, hogy simán bevállalok egy másodikat. Ma 2 hetes a második babánk. Reggel 8-10 perces fájásokkal voltam nst-n, 2 ujjnyira nyitva voltam ezért az előzmények miatt már nem engedtek haza. 11-kor felkerültem szülőszobára és 13 órára meg is született a baba. Iszonyat fájdalmas 30-40 percet éltem meg, de sokkal jobb volt mint az előzőnél tizen órán keresztül szenvedni. Közel sem biztos, hogy a második is traumatikus lesz mint az első. Én is féltem és most igyekeztem eltervezni, hogy mit hogyan fogok csinálni, de az élet nem így gondolta.