Szerintetek mikor 'szépül' meg a szülés élményem? Tapasztalatokra lennék kiváncsi, akiknek nem volt szép élmény.
Szerintem sem törvényszerű, hogy széppé válik. Nekem inkább egyre rosszabb, bár lehet azért is, mert mi is most szeretnénk második gyereket.
Nekem ideális szulesem volt azt mondják: gatvedelem meg nem volt oxitocin meg gyorsan is lement, de bennem csak a pánik és a félelem maradt meg még a szörnyű fájdalom.
Én tettem amúgy fel a kerdest hogy van e aki inkább császárt választott ha az első gyerek után maradtak problémái ott lent.
4-es!
Nagyvonalakban leírom.:)
A terhességem során felfáztam, lett egy fertőzésem ezáltal, a fogadott orvosom viszont túl 'későn' próbálta meg kezelni a problémát antibiotikummal. Nem sikerült, sőt inkább ártott, mint használt. Amikor erre rájött (37 hetes voltam, CTG-n) közölte, hogy rá 1 hétre programozott császár, hiszen tudta, hogy a fertőzés miatt akár nagyobb baja is lehet a babának, ha természetes úton indul be a szülés és végig halad a szülőcsatornán. (Ezt utólag a PIC főorvosa mondta el nekem).
Akkor annyival magyarázta, hogy COVID van (2020. májusban szültem) stb stb, és mivel nekem első baba, bíztam benne, elhittem mindent naivan amit mondott, belementem, hiszen mégis csak Ő az orvos, Én pedig rengeteg pénzt hagytam ott nála, gondoltam szakszerűen jár el.
Később a zárómra szépen oda írta, hogy Én választottam ezt a megoldást, Én kértem a császárt, holott erről szó sem volt, csak hát így védte magát a felelősségre vonás elől. :)
Remélem nagyjából le tudtam írni értelmesen :D
Köszönöm, hogy leírtad :) sajnálom, hogy így történt, de megértelek teljen mértékben! Nekem 7,5 hónapos a babám, szintén császár lett, egy sikertelen indítás miatt 38.héten. mai napig eltudom bőgni magam, hogy hogy lehettem ennyire szerencsétlen, nem tudom valaha jobb lesz e.
De én is tervezem a követlező babát, s biztos is, hogy nem fogok besétálni a műtőbe csak úgy hanem megpróbálom a sima szülést. S reménykedem benne, hogy a törvény is megengedi majd, hogy kórházat válasszak ehhez, mert a körzetimben esélytelen lenne.. de ha nem, akkor inkább magánkorházban is kifizetem a szülést.
Igen, már Én is úgy vagyok vele, hogy szeretném természetes úton a következőt, ellenben csak magánba. Tudom, drága, de legalább tényleg figyelnek ránk, hátha kevésbé félek majd :D
1 hetet töltöttünk bent, babám az első 4-5 napot inkubátorban, (bár a végén azt mondták már régen nem kellene benne lennie, de olyan jól érzi ott magát, hogy nem vették ki, hiszen másnak nem volt rá éppen szüksége :D ) teljesen kikezelték, minden rendben van vele hálistennek!
Én pedig ezáltal már aznap este 'rohangáltam', hiszen mindenképp a kincsem mellett akartam lenni, ha csak nézhettem Őt akkor is, így nagyon gyorsan felépültem.:)
Sokan a természetes szülést is nagyon nehezen vagy alig dolgozzák fel. Ismerek olyat, ahol ezért nem akar második gyereket, mert azt a kiszolgáltatottságot, szenvedni hagyást, fájdalmat nem akarja még egyszer, semmi pénzért.
Örülj, hogy már jól vagytok, előre kell tekinteni, nem vissza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!