Császármetszét miatt depresszio?
5 hónapja volt a császárom. Indított szülés lett volna a 38. héten, kevés magzatvíz, és rosszabbodó keringés miatt. Azt mondtám, jobb lenne már neki kinnt. Nem bántam, belementem az indításba, nem akartam hogy baja legyen a picinek. Az indítás semmit nem használt, 3 óra oxi után egy icipici fájás sem lett, ekkor közölte a doki, hogy akkor megyünk császárra. Na én itt el sírtam magam, minden bajom letty hogy hogy lehetek ennyire szerencsétlen. Természetes szülésre készültem végig. De még az is jó lett volna, ha van egy kis fájás, vagy bármi, hogy legyen valami szülési élményem. De semmi nem volt. Ez így olyan, mintha nem is szültem volna, hiányzik az az élmény, hogy "uuuu mindjárt jön a babaa". De így a műtőben ez borzalmas volt. Még most is képes vagyok elsírni magam, hogy így alakult. Mindig arra gondolok, mi lett volna ha...
A kislányomat imádom, egészséges kis picúr lett.
A férjem nem éppen támogató tipus, mondom neki ezt, és annyi a válasz, hogy "oké, tudom" vagy valami hasonló.
Más is van így? Mikor múlik el ez az érzés?
Ez miatt nem is vállalnám be a második babát. Tuti hogy a földől kellene összekaparni még egy császár után, olyan depis lennék. Az meg nem lenne jó senkinek..
Köszönöm a megértő szavakat. Nagyon aranyosak vagytok! ♥️
21-es, én érzem anyumnál is, hogy velem másabb egy kicsit mint nővéremmel. Őt természetesen szülte, én császáros lettem, nem akartam lefordulni :/ és mai napig mondja, hogy mennyivel jobb volt a sima szülés, pedig több mint 12 órát vajúdott, de mégis jobb volt neki mint a császár. Lehet ez miatt is éltem meg ennyire sz*rul?
22-es, és igen, igazad van! Ha valaki már másképp éli meg a dolgokat, lehordják mindennek.
Nagyon sajnálom amikor valakinek halott babája születik, annál rosszabb nincs. :(
Én elejétöl kezdve császárra készültem. A normális szülést el se tudtam volna képzelni. Soha!
De megértelek nagyon is, mert ha forditott helyzetbe kerültem volna, hogy az orvos azt mondta volna nekem, hogy szó se lehet császárról, hanem normálisan kell szülnie, na én szerintem még mindig traumába lennék (10 éve). Nem tudtál felkészülni rá. Nem Volt idö az elfogadáshoz. Se gondolkodni, se megbarátkozni a gondolattal, semmi befolyásod nem Volt, az orvos döntött. A kontrollt veszitetted el, hogy mi történjen. Ha még szoptatsz, a hormonok is okoznak depressziót, ha nem akkor orvoshoz kell fordulnod, de mielöbb. Ha nem vesz komolyan, addig keress MiG nem találsz egyet aki komolyan vesz.
Igen, akkor ott hirtelen szóhoz sem jutottam, csak sírtam, amég benem menten a műtőbe, ott nyugisnak kellett maradni. Szoptatok még, lehet a hormonok miatt van.
Köszönöm válaszod, s a megértést :)
21
"...Valahogy máshogy dobban a szívem, vele több volt az élmény, nyilván azéárt is, mert ő az első... nagyon összehozott minket a születése. Nemcsak a gyermekem, a bajtársam is, vagy érted... ezt nem lehet leírni..."
Na ez csúnya! Lehet lepontozni, leszarom. Mert a többi gyereked aztán tehet róla, hogy nem lehetett a bajtársad. Pff, szégyen vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!