Jövő hét hétfőre vagyok kiírva, ma reggeltől erős hányingerem van, lehet hogy végre kibújik a kisember?
Erre nem alapoznék. Én dec 15.-re vagyok kiírva, de már 1 hete hányingerem van.
Szóval szerintem nem megállapítható.
Én jövőhét szerdára vagyok kiírva eredetileg mensi alapján, amit uh alapján előrehoztak holnapra. Mivel azóta a baba mindig nagyobb volt, így folyamatosan hallgattam a dokitól, hogy kint lesz a baba november közepére. Hát, még mindig egyben vagyunk.
A pocakom négy hete leszállt, a baba feje több mint egy hete teljesen beilleszkedett, a szülésznő szerint már lejjebb nem is mehet, max csak kifelé. Múlt hét kedden úgy vált el tőlem, hogy több terhesgondozásra már én úgy sem megyek. De persze még ott voltam tegnap is. :-(
Az elmúlt napokban minden délután megkezdődött az intenzív keményedés, mensi szerű fájások, éjszaka is folyamatosan érzem őket, de nem erősödnek. Tegnap én is émelyegtem, sőt, az ebéd vissza is jött, kezdtem reménykedni, de még mindig semmi.
Úgyhogy lehet, hogy ez a hányingeres dolog egy jel, de az is lehet, hogy nem jelent semmit.
Teljesen megértem, hogy mit érzel, szurkolok érted!
Én már próbálom lenyugtatni magam, bent a gyerek nem maradhat, úgyis kijön és a szüleim azt mondták, hogy hiába görcsölünk rajta, egyik pillanatról a másikra fog megindulni a szülés hihetetlenül gyorsan és akkor majd csak a fejünket fogjuk kapkodni. Ha meg kicsit megnyugszom, akkor mindig előjön a rémkép, mi szerint jövőhét keddtől (ha addig nem szülök meg) járhatok minden nap a kórházba ellenőrzésre és ehhez semmi kedvem, sem időben, sem lelkileg, sem fizikailag, de a beutazás miatt még anyagilag sem lenne jó.
Én is, mint a 2 válaszoló jövőhét péntekre vagyok kiírva. Nekem kb 2 hete volt egy hányingeres napom, de azóta semmi. Éjszaka én is görcsölgetek, a doki szerint elkezdtem nyílni, sőt édike is beilleszkedett. Én is szeretnék már szülni, mert ez a minden jelre figyelek már kezd kiakasztani.
Üdv, könnyű szülést!
Szia!
Nekem semmi előjele nem volt a szülésnek, így hányingerem sem volt.
Igaz, én már bent feküdtem a kórházban, mert túlhodtam. De semmi jel nem utalt arra, hogy szülök. Aztán egyszercsak nyoást éreztem ott lent, akkor szóltam a szülésznőnek, doki, stb.. és 20 perc után megszületett a kisfiam.
Hetekkel előtte minden furcsaságra aazt hittem, hogy szülök. Aztán mégsem:)
Van akinek vannak előjelei, van akinek nincs.
Ha hasmenésed van, keményedsz, görcsölsz, esetleg hánysz, akkor valószínű készülődik valami. De szerintem önmagában egy hányinger nem jelent semmit!
Drukkolok, hogy mihamarabb meglásd a kisemberedet:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!