Milyen folyamatok zajlottak le a lelkedben, szules utan?

A szülést már aznap jó élménynek éreztem, pedig fájt, mint a fene, de minden olyan gördülékenyen ment.

A babával kapcsolatban naivan azt hittem, hogy ha minden klasszikus hibaelhárítást (szoptatás, büfiztetés/pukiztatás tornával, tisztába tétel, megfelelő hőmérséklet, szeretgetés, altatás) bevetek, akkor nem fog sírni. Nehéz volt elfogadnom, hogy ez nagyon nem így működik. Illetve azt hittem, nem fog érdekelni a környezetem véleménye, de amikor anyukám annyit kérdezett, hogy "el tudtok menni minden nap sétálni?", teljesen rázsibbadtam, hogy nekem ez még nem megy. (Nem volt 2 hetes a babám, január volt. Rögtön ügyeket akartam intézni vele... mondanom se kell, sose volt egy nagy babakocsiban alvó.) A férjem persze igyekezett, próbálta mondani, hogy semmivel sem vagyunk elmaradva és nyugodjak már meg 😅

A párom nagyon profi volt már akkor is. Mindig is sokat adott a megérzéseire, ösztöneire és ez nagyon jól jött. Mindig átvette a babát 12 óra meló után és egy rossz szava nem volt. Persze így is volt olyan, hogy mindketten kimerültünk, feszültek voltunk. Intimitásra igyekszünk odafigyelni, de messze van minden segítség, így randizásra nincs lehetőségünk. Mindenki abból él, ami van 🙂

Az elsőnél császár után én fizikailag is és lelkileg is valami szupererőt éreztem. Rengeteget sírt a babám, nagyon sokáig alig aludtunk. De a férjemmel is találtunk időt egymásra. Nem tudom, valahogy tényleg helyén bírtam kezelni azt éreztem képes vagyok mindenre én vagyok az anyukája.

A második nagyon megviselt. Fizikálisan is és lelkileg is. Amikor kihoztam magamhoz este és sírt én is elkezdtem, hogy ez nekem újra nem fog menni. Most olvastam vissza valamelyik nap, hogy azt írtam a férjemnek, hogy mond már meg mi hiányzott a mi életünkből, hogy ezt újra be kellett vállalni, itt sír evett büfizett nem tudom mi a baj. Szörnyű volt ezt elolvasni. Nagyon lelkiismeretem van miatta. Itthon sem lett jobb a helyzet. Úgy éreztem elhanyagolom a nagyot. Inkább rá koncentráltam és a férjemmel mint nő és férfi szépen eltávolodtunk. Én 11hétig véreztem és a terhességem utolsó trimeszterében sem volt köztünk testiség. Szval tényleg nagyon eltávolodtunk. Most, hogy 4hónapos a kicsi kezdem magam összeszedni és érzem azt, hogy rendben vagyok. A férjemmel is átrágtunk mindent és kezdünk helyrejönni... A gyerekem iránt az a nagy szeretet is csak most jött, pedig egy tünemény. Sajnálom, hogy nem úgy alakult mint az elsőnél, ez csak is az én hibám semmilyen külső tényező nem nehezítette meg. Segített a férjem, a nagyobb gyerekem egyszer sem volt még féltékeny, hogy ettől éreztem volna magam így ahogy. De durva volt és örülök, hogy vége.

Első gyereknél a féltékenység dominált. Mivel kései gyerek vagyok idősebb tesókkal így mindig én voltam a kicsi és ez akkor megszűnt. Mindenki a babával törődött nem velem. A másik, hogy meg voltam róla győződve, hogy elcserélték, nem az én gyerekem hoztam haza. KB. hat hétig tartott ez. De közben szétnyílt a gátsebem,5 hetes volt a baba mikor műtötték a mellem, nem tudtam tovább szoptatni, ráadásul műtét után rögtön költözünk kellett de nem volt hova... Pokol volt az első fél év, nem is igazán tudtam kielvezni a babázást.

Második rá 7 évre érkezett. A gyerekelcserélős gondolat itt is megvolt pár hétig. A másik probléma a férjem volt. Míg az elsővel mindent megcsinált, a másodikkal semmit, szó szerint rám maradt minden és ott volt a nagy is.

Harmadik baba 11 év után érkezett válás után új férjtől. Itt szintén a gyerekelcserélős gondolat mérgezett pár hétig, na meg a korom. 39 évesen szültem és sokszor elbizonytalanodtam, hogy helyesen döntöttem e mikor bevállaltam.

Ja és még egy. Ugye az elsőt a műtét miatt nem tudtam szoptatni, de a másik kettőt is csak három hónapig sikerült ami nagy kudarcélmény volt.

Nekem csak a szoptatás ment nehezen és emiatt éreztem rosszul magam és sírtam is hogy nem megy utána pedig tapszeres lett én nem bántam mert inkább tapszer mint hogy éhes legyen.

Meg az hogy a kórházban sírt nagyon mert fajt a pocakja és az is nagyon rosszul esett hogy nem tudtam megnyugtatni hogy nem tudom mi a baj, ez később is előfordult hogy nem tudtam mi a baj és rossz volt hogy sírt nagyon. Ezenkívül szerencsére nem volt lelki problémám.

Első nekem nagyon traumatikus volt. Közel 1 évembe telt lelkileg nagyjából helyrerazódnom, de mai napig nem tudtam 100% elengedni pedig már 5 éves, fizikailag 2 év.

Nehéz terhességem volt, tele komplikációval. 10x véreztem, először progeszteron hiány miatt, majd rosszul tapadó lepény miatt, lett 2 nagyon surva bélgyulladásom majd toxémia. Az utolsó 3 hetet bent töltöttem. Húsvét napján indítottak 7 órát keményen vajúdtam, a dokim kézzel is tágított, majd 8.órában sürgősségi császár lett mert elakadt kitolásnál, leesett a szívhang. Lányomat alig 5 percre kaptam kézbe majd elszállították másik város PIC osztályára. Aznap éjszaka benyugtatóztak. Fel sem tűnt, hogy más is van rajtam kívűl a szobában. Csak másnap reggel, akkor viszont borzalmas volt, hogy mindenki jött gratulálni a nővérektől a takarítóig és ott álltam a gyermekem nélkül éa csak mosolyogtam miközben belül sikítottam. A szobatársam fia reggeltől estig nem sírt hanem sikitott, hogy az egész osztály zengett. Eltelt több mint 18 óra mire lábra mertek állítani. 4.nap láttam újra miután kiengedtek, és csak 5.nap foghattam kézbe, szoptathattam meg. Az alig 5-10 perces utat a parkolótól az osztályig több mint fél órámba telt megtenni. Első szoptatás után majdnem össze estem a nyílt utcán olyan surva méhösszehúzódásom lett. Azt hittem kiszakad mindenem és kipottyan. 1 hetet volt az osztályon. A PIC dolgozók a legkevésbé sem voltak segítőkészek,sem kedvesek. Mikor beértünk rám förmedtek, hogy még is hol voltam 3 napig..holott minden nap 2 is telefonáltam, elmondtam miért nem tudok még menni. Mire közöltem, hogy toxémiás császárosként másik város szülészetéről csak most engedtek ki.. Mikor beengedtek végre lányomhoz hason feküdt bekakilva a saját bukásában..a másik vele egyszobában lévő babákra nagyívben tojtak. Az egyiknek folyton jelzett a légzésfigyelő a másik folyamat sírt. Közölték most 5 percet maradhatunk majd 1.5 óra múlva menjünk vissza szoptatásra. A hivatalos 1 órát sem tölthettük vele, férjem szoptatásra be se jöhetett. A kezelő orvos levegőnek nézte férjemet. Műszakváltáskor az egyik ápoló bunkón megjegyezte fintorogva, hogy már megint az én lányom vinnyog, kintről hallani.. Nem győzött sunnyogva vihorászni elbagatelizálni a bunkó beszólását mikor meglátott kifacsarva. Szájpenésszel kimart fenékkel hoztuk haza. Ha nincs az orvosom ma egész biztos nem lennénk itt.

2 évig ki be jártam mindenféle gyulladásba annyira lepukkant az immunrendszerem. Szinte egyedül neveltem a több emberes lányunkat mert férjem külföldön hetelt.

Második lányunknál is nagyon nehéz komplikált terhességem volt. 5x véreztem, progeszteron hiány majd hematoma, újra 3 bélgyulladás kezdődő toxémia gyanú.

Majd 39.heti viszgálaton irány a műtő fenyegető hegszétválás miatt. Majd 2 órás műtét összenővések miatt,megtekeredett vastagbél, letapadt méh, összenőtt petevezető stb stb. Ismét ha nincs az orvosom ma nem lennék itt. A belem bármikor elhalhatott volna. Azonnal megkaptam a lányunkat, volt aranyóra végig velem volt.

Másnap bélgyulladás, 1 hetet húztam rá. Még is sokkal pozitív. Itt nem kerültem padlóra lelkileg. 4.hónapban viszont köldöksérvem lett amit 7.hónapban meg kellett műtetmem + a hasfalam hálózni mert úgy szétnyílt.