Számít szülésnél, hogy hajlékony az Anyuka, vagy semmit sem befolyásol?
Én hosszú ideig versenyszerűen szertornáztam, de igazából semmilyen előnyét nem éreztem a hajlékonyságomnak.
Elég hosszadalmas volt a vajúdás és a kitolási szakasz is, nem úgy, mint anyumnak, akiben alig tudtak benttartani engem és az öcsémet is, majd 2-t nyomott és kint is voltunk, pedig soha életében nem sportolt.
A rendszeres sport ad egy állóképességet, ami valóban segíthet szüléskor.
Viszont a hajlékonyság max a gyerekcsinálásnál jelent előnyt ☺️
Egyáltalán nem vagyok hajlékony típus, de rossz kondiban sem voltam, nem volt hosszú szülésem, de lehetett volna még rövidebb, aminek az izmokhoz semmi köze nem volt.
A sógornőm most szült másfél hete. Neki konkrétan azt mondták a sportos életvitele (egész sokáig futott még kismamaként is, tornázott) tették kötötté és feszessé az izmait ezért tartott tovább a kitolás és ezért volt szükséges a gátmetszés. Hát nem tudom...
Van akit pont hátráltatott a sportolói múlt
2 ilyet is ismerek
Tehát nem lehet így általánosítani
Én olyan merev vagyok/voltam mindig is, hogy még a lábam sem tudom rendesen kinyújtani ülésben, ha lehet összegömbölyödve alszok vagy a lábam minden testhelyzetben hajlítom. Egy sima terpesz nem megy, előrehajolni meg semennyire sem tudok benne. Egész életemben szekált a tesitanár, nem segített se balett gyerekként, se rsg, se szalontánc, se gyógytesi, de még az aerobic sem, pedig azzal versenyen is voltam kicsinek.
Nagyon könnyű szülésem volt, ott is alig tudtam felrakni a lábam a helyére, ott tartani meg szinte fájt. Semmi köze nincs hozzá. Vékony vagyok, de fitt az nem, ha lehet kerülök mindenfajta mozgást.. szerintem az számít, milyen gyorsan tágul magától a méhszájad, arra meg nem lehet gyúrni, hogy milyen gyorsan kering a testedben és mennyit termelsz a méhszájnyitó hormonból.
Ha nagyon muszáj lenne valamit mondani, azt tudnám, hogy kisebb testben kisebb utat kell bejárnia ennek a hormonnak..
Hát én az első gyerekemet 130 kgval szültem. Minimálisan se voltam se sportos se hajlékony. 3 óra alatt szültem hüvelyi úton, egyet nyomtam és szó szerint kirobbant belőlem.
Most 65 kg vagyok, rengeteget sportoltam az utóbbi 2 évben, és most is csinálom 12 hetes terhesen. Kíváncsi leszek mennyivel lesz nehezebb szülésem. Én arra számítok, hogy nehezebb lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!