Csak szerintem volt b. unkó?

Sokakkal előfordul negatív szülésélmény, olyankor sokkal érzékenyebbek vagyunk. Nekem is beszólt a szülésznő, meg a műtősfiú is. Így utólag már leszarom, de akkor nagyon rosszul esett.

Nálad is el fog múlni, ha mégsem, lehet pszichológus segítségét kérni a feldolgozáshoz, egyáltalán nem szégyen.

Ha a ctg-re gondolsz, jogosan szólt rád, hogy ne mozogj, mert nem igazán szabad ficánkolni. Ram is rám szoltak.

Engem is ott hagyott a szülésznő, meg beszélgetett, de engem ez nem zavart.

Nem éltem meg traumaként, ha benned ez ott van, kérd szakember segítségét, hogy fel tudd dolgozni.

Nekem a második szülésemnél az éjszakás nővér volt elég bunkó. Reggel óta elkezdődött már a dolog nálam, délután 4-től 10 perces fájásaim voltak, este már 5 percesek. Ő közölte ctg-nél, hogy ezek jóslók, rendszertelen az egész, nem is érti, minek jöttem be, ebből semmi nem lesz, és betett egy gyermekágyi szobába, páromat meg anyukámat elküldte haza. A szobatársam szólt utána a szülészetnek, jó lenne, ha valami lenne, mert 3 perceseim vannak. Akkor jött a szülésznő (ő nagyon rendes volt amúgy), visszavitt ctg-re, mondta, telefonáljak haza, mert hamarosan visznek a szülőszobára. Paromat felhivtam, kb akkor értek haza, mondom akkor jöhetsz vissza.

A "nem lesz itt semmi" kijelentés után 2 és fél óra telt el, és megvolt a lányom...

(A doktornőnek volt még egy olyan beszólása, mert elég hangos voltam, és ordítottam, hogy áruljam már el, az elsőt hogy tudtam megszülni. Hát mondtam neki, ugyanígy... :D Meg többször mondta, ne pánikoljak már.... Mondom én amúgy nem pánikolok, csak kurwára fáj...)

Biztos az is benne van hogy ez egy annyira kiszolgáltatott helyzet, hogy az ember ösztönösen vágyik a megértésre, kedvességre, empátiára.

Mindenesetre én sem tudtam túltenni magam rajta, pedig az én lányom már 4 hónapos. Rám rámripakodott a szülésznő a kitolás előtt nem sokkal, összefüggő fájások alatt, hogy "Ne hagyja már el magát ennyire, mit képzel, anyaként majd nem lehet ilyen", mindezt azért, mert nem tudtam azonnal hasizomból, fájás alatt felülni hogy ő az infúziós csövet kényelmesen átvezetgethesse az ágy mögött. A férjem szólt rá, hogy legyen szíves kicsit normálisabban viselkedni. Pedig fogadott volt... A doki sem volt az igazi, pedig ő is fogadott volt. Nem is nagyon tervezünk egyelőre másodikat. Nagyon mély nyomot hagyott. Nem csak ez a beszólás, hanem az egész hozzáállás.