Akik már szültek! Van rossz tapasztalatotok a kórházi ellátással/ körülményekkel kapcsolatban?
Arra gondolok, hogy amikor szültetek ért titeket valami kellemetlenség a nővérek, orvosok részéről? Pl.: felszínesen láttak el, bunkóztak vagy esetleg az újszülöttel rosszul bántak stb.
Előre is köszönöm a válaszokat. :)
Nekem volt gátmetszèsem, egy fiatal doki varrt össze. Ott volt körülötte 2 szülésznő hallgató is és egyik sem vette észre, hogy bennem felejtettek egy gèzcsomót. Miután végeztek én éreztem, hogy pisilni kell, a szülésznő segített letusolni és mondta, hogy ott nyugodtan engedjem el magam. Utána is éreztem olyan feszítő érzést és mondtam is, de annyi volt rá a válasz, hogy ez ilyen, majd elmúlik. Első szülésem volt, azt se tudtam mit kell érezni. Rám se néztek a kórházban, mielőtt hazaengedtek se vizsgáltak meg. Otthon nehezen mozogtam, alig bírtam ülni és hiába tusoltam le többször egy nap, mégis kellemetlen szagú volt odalent. Nem mertem megnèzni a varratot, de a szülés utáni 9. napon este megtettem. Akkor láttam, hogy hagytak bennem valamit. Ennek volt olyan szaga, ezért nem vèreztem olyan durván és emiatt nem tudtan rendesen mozogni. Kiszedtem magamnak és egyből megkönnyebbültem. Én voltam a hülye, hogy nem vettem észre hamarabb, de naív voltam és biztos a dokiban. Még szerencse, hogy nem lett bajom a bent pangó vér miatt.
A körülmèmyekről meg annyit, hogy csütörtök reggel szültem és vasárnap mentem haza. Egész hétvégén a takarítónő be se tette a lábát a közös wcbe. Meg is látszott, undorító volt. Az másik kérdés, hogy melyik nő hagy maga után olyan állapotot.
Kistarcsán szültem 1 éve.
Győr, orvosok-szülésznők előtt le a kalappal, ha hozzájuk tartoztam ,ha nem mindegyik nagyon kedves és hozzáértő, de ki ne hagyjam még a nővérek is akik jöttek injekciózni minden nap, mindig olyan aranyosak voltak.
De a csecsemősök, főleg az egyik, borzasztó volt, annyira megnehezítette a kórházi létet hogy teljesen ki voltam.
Tényleg ha nem aludt a gyerek non-stop a mellemen volt de nem akart beindulni a tejem, azt se tudtam mit csináljak, ott vagy egy újszülöttel, tele félelemmel valljuk be, és csak sír -sír és nem tuodd megetetni a melledből ahogy kéne, csecsemős nővér meg velem ordibál hogy miért nem rakom többet mellre, ő nem ad neki tápszert.
3. napig ez ment non-stop, mire egy normális csecsemős nővér jött, aki lemérte etetés után és előtt és 0-val lett egyenlő a különbség, és onnantól normális bejárásom volt a konyhára ahol csinálhattam neki a tápszert és végre nem sírt szegény babám, itthon érdekes nyugiba be indult a tejem .
Miskolcon a Semmelweisben szültem kétszer is, másodjára épp 1 hete.
Sose volt fogadott orvosom, hálapénzt se adok soha senkinek, mégis mindenki normális volt velem. Mindkét szülésemet szülésznő vezette le, orvos csak utána jött ellátni.
Nagyon kedves szülésznőket fogtam ki, segítettek mindkét alkalommal a gátvédelemben.
A csecsemősök, nővérek közt már van több flegma, de egyik fülemen be, másikon ki amit mondanak.
Szintén Győr. Mindkétszer volt fogadott orvosom, de szülésznőm egyiknél sem.
Az első gyermekem születésénél a szülésznő rémes volt, "ez nem olyan fájás, ha nem fáj az egész dereka, akkor ebből nem lesz baba". Egyáltalán nem fájt az egész derekam, de beérkézéstől számítva 4 óra múlva megvolt a babám. Csecsemősök szintén rossz emlék. Rengeteg tejem volt, de ne menjek fejni, mert nem áll be a kereslet-kínálat. Ok, de ha nem fejem le, akkor begyullad, kőkemény volt mindegyik mellem. Egy csecsmős volt, ő idősebb volt, aki azt mondta, hogy fejjem le, ő megeteti a kicsit üvegből, addig fejjem a következő adagot. Nagyon rendes volt, mindben segített ha kellett.
Második gyermekem születésekor pont az ellenkezője volt. Nagyszerű szülésznőt sikerült kifognom, a csecsemősök is nagyon rendesek voltak, mindent elmondtak a gyerekkel kapcsolatban, nem is kellett kérdezni. Egyik este egyik csecsemős elvitte fürdetni, de be kellett mennie szüléshez, én mentem a babámért, de mikor végzett, visszajött és elmondta mennyinek mérte, holnap mire számítsak stb. Bár a szülésnél az egyik szülész tanuló morgott, mert túl gyorsan jött a babám és nem volt ideje neki felkészülni, így nem ő segített. Szerencsére!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!