Miért erőltetik ennyire a szoptatást?
Lassan már úgy veszik ezt a szoptatás témát, mint a terhesség alatti dohányzást. (Ugyanúgy megvetnek ha nem szoptatsz, mintha cigiznél.)
Miért kell ezt ennyire erőltetni?
Oké, a legjobb a babának, de nekem például annyira fájdalmas volt a szoptatás, hogy nem viseltem el. (Pláne a szülés után, amikor megvolt a magam baja az összes fájdalommal). A másik, hogy nem is volt elegendő tejem.
Manapság már mindenféle megvan a tápszerekben is, millió gyerek felnőtt azon is.
De ha azt mondom, hogy nem szoptatok, nem kéne megvetően nézni és főleg nem erőltetni.
Tudjátok, elég nehéz helyzetben vagyok, mert egy olyan országban jött világra a gyermekem, ahol más nyelvet beszélnek és én csak most kezdem el tanulni azt a nyelvet.
És igen, sok mindent nem tudok még, mert senki sincs mellettem, első baba és még csak 23 vagyok.
Itt a buszokon is szoptasd a gyereked tábla van, azért tűnik erőltetősnek a dolog.
Köszi a sok kiosztást, fogalmatok sincsen min mentem keresztül, de nem zavar ha ítélkeztek. Baj van a mellemmel és vér ömlik belőle, nem tej. Ami tej volt, oda adtam a babának, arról már nem én tehetek, hogy egyszer csak elapad. Kénytelen vagyok tápszert adni neki.
Köszönöm a válaszokat mindenesetre, sok hasznos volt köztük.
Minden szépet és jót nektek!
Kedves Kérdező!
Nagyon sajnálom ami veled van. Azért is kaptál itt hideget és meleget is ,mert ilyenek az emberek. De ha jobban fogalmazol talán megértőbbek lettek volna. Hiszen nem vagy könnyű helyzetben.
Úgy duplán nehéz ha nem beszéled a nyelvet. De mivel van interneted én a helyedben megpróbálnék azon a helyen keresni valami segítőt biztos van ott is védőnő, dúla, szoptatási tanácsadó aki segít. Nem olcsó de ha a melled végett orvoshoz egyéb helyre kell menj van babysitter stb. Nem kívánom,hogy utóbbival élj. De előbbieknek utána nézhetnél. A megfogalmazásod alapján sajnos sokaknak úgy tűnt, hogy a fájdalomtól való félelmed miatt nem akarsz szoptatni, kényelemből feladtad. De most megírtad, hogy egészen más a helyzet. Néhány hideget kikerülhettél volna.
Jobbulást kívánok és kitartást. Próbáld meg azért ha még majd lehet szoptatni. De itt senki nem erőlteti, csak javaslat. a reklámokkal meg ne törődj.
S jó ha tudod más Magyarország és más külföld.
szia! én nem vagyok szoptatáspárti, abban az értelemben, ahogy a sok szoptatásmániás erőlteti, h ha nem szoptatod a gyereked 18 éves koráig, akkor te egy gyerekgyilkos vagy. jaj, én is mennyi hülyeséget hallgattam, amikor tíz hónaposan leszoktak rólam a gyerkeim. ezeket a szoptatásmániásokat a jószándék vezérli, csak hiányzik a kellő tudásuk,h maximálisan jól tálalják... ezért erőltetik.
nekem is fájt a szoptatás (főleg az első gyerekután), nekem is,mint minden frissen szült nőnek,meg volt a magam baja, éppen ezért szoptattam :) mivel jobbat nem tudtam kitalálni a gyerekemnek, ezért szoptattam. ráadásul én vagyok olyan önző lusta dög, h inkább mellretegyem a babát, ha kell éjjel ötször hatszor is, csak egyszer se kelljen felkellnem az ágyból, és cumisüveg mosással, tápszer kevergetéssel, melegítéssel pancsoljak. amíg ezzel a pepecseléssel végzek, a gyerek üvölt és ezalatt már régen túl lennénk a szoptatáson. mindenféle okos szakirodalmakban (és nem a kismamújságok szakavatott szakértői szerint) olvashatsz arról, h az anyatej összetétele folyamtosan kvöeti a baba igényeit. a baba maikormegszületik igen sok magzati tartalékkal születik, de ez a magzati tartalék fél éves korára elfogy és az anyatej összetétele sem sokkal kalóriadúsabb, ezért legkésőbb fél éveskorában már ajánlott a hozzátáplálás megkezdése. ha féléves koráig kizárólagosan szoptatsz, nincs baj, hacsak a gyerek nem igényel többet, de utána már lehet adni bármit és akkor már a tápszernek sincs jelentősége!!!!! az én édes kisfiam négy hónaposan már kivette a kezemből az almát (amit én ettem) és el kezdte farigcsálni az alsó két kis fogacskájával. kipróbáltuk és falta a gyümölcsöket, élvezte az ízeket...
szóval szerintem figyeldd a kisbabád, szeresd, szoptasd úgy, ahogy te látod jónak, ahogy te tudod, és ha valaki lerohan, h mekkora egy gyerekgyilkos vagy, akkor tojj a fejére! végtéreis mindenki úgy rontja el a gyerekét, ahogy tudja, akarja, innentől kezdve mindenkinek meg lehet a maga véleménye, de elsősorban az lenne az igazi, ha mindenki a saját dolgával foglalkozna!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!