Miért nem tudok fejni?
Kedden lesz két hetes a babó, így egyelőre ismerkedek a szoptatás csodájával. Születése óta igény szerint szoptatom, kb 2-3 óránként kel fel és annyit szopik, míg be nem alszik. A kórházban mérték, akkor 20-30-kat szopott, amit kevésnek találtak, így pótlást kapott.
Itthon is délutánonként, estefelé a szopi után még szokott kapni egy kis tápszer pótlást (30-40 ml), mert nem mindig elég a tej.
Olyan 2-3 óra után elkezdem érezni, hogy keményednek a cicijeim, amiket szépen vissza is puhít a babó a szopik alkalmával. Van, hogy mind a két cicim koppra kiszívja, van, hogy elalszik már az első felén.
Délután általában kevesebbnek érzem a tejem, nem is keményednek úgy a melleim.
Viszont most pl az történt, hogy míg a baba pihent, ledőltem én is és éreztem, hogy a hasamon folyik a tejci, csöpögött a cicimből. Fogásra mondjuk nem volt kemény. A babó fel is ébredt nemsokára, így elkezdtem szopiztatni, de a bal cicim felén bealudt. Gondoltam, a maradékot lefejem, de a mellszívó kb 5 csepp tejet bírt kiszívni a jobból, pedig elvileg arra rá sem tettem.
Miért csöpög, ha utána fejni meg nem tudok belőle mit?
Elég lehet így azért a tejem a babának? Fejlődni mondjuk fejlődik, 1,5 hetes korára visszanyerte a születési súlyát, van elég kakis pelus meg minden, de ehhez a fejéshez én azt hiszem nem értek. :)
Nekem is az elektromos mellszívó vált be, az elején kézivel alig jött valami. Plusz kitartónak kell lenni, hagyni a gépet picit dolgozni, még ha nem is jön épp semmi - sokszor később indult be a tejleadási reflex, onnantól viszont csak úgy spriccelt :)
Ha van elég tej, az nagyon jó, viszont nekem bevált, hogy mindig egy picivel több termelődött a fejésnek köszönhetően, és így a növekedési ugrásoknál is tudott eleget enni a kisfiam, jól aludt, és nem kelt fel a szokásosnál gyakrabban.
Jó babázást neked, és hajrá, menni fog biztosan :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!