Szoptatás tényleg ösztönösen jön?

Igen ösztönösen jön! Én gond nélkül szoptattam,ő pedig gond nélkül szopizott. :)

Sajnos csak 11 hétig tudtam,ezt nagyon sajnálom. Imádtam...

én még terhesen amit csak lehetett mindent elolvastam a szoptatásról

és én nagyon fontosnak tartottam

elsőre ment is még szülőágyon

később az ápolók még mutattak pár trükköt

belőlem elsőre nem ösztönösen jött, hanem tudatosan szoptattam, alig vártam hogy hozzák, mert tudtam milyen fontos 2 órán belül mellre tenni, a baba meg elintézte a többit, profi volt, még hagytam is egy kicsit neki hogy keresse és ő maga találja meg a cicit(csak közelébe tettem a kis buksiját, de jó közelre)csak mert erről is olvastam, és jól esett erről is meggyőződni, hogy milyen életrevaló baba :)

nekem nem jött ösztönösen, fura volt, nem is sikerült, mert senki nem segített - amíg haza nem mentünk, a védőnő egyből megoldotta, onnan ment, mint a karikacsapás, de jó pár hétig én se szerettem, később már kimondottan tetszett, de szerintem nem baj az, ha nem jön ösztönösen se a tennivaló, se az érzelmek

én egyébként anyukám, férjem és már kisgyerekes barátnőm előtt szoptattam csak, a többiek előtt kellemetlennek éreztem (pl. apukám), de nagyon toleránsak az emberek egy szoptatós nővel, megértik, ha elvonulsz

Én is inkább tudatos voltam, amikor császár után minél hamarabb mellre akartam tenni a babát. Nem tudtam, milyen lesz szoptatni, csak hogy ez a világ legtermészetesebb dolga kell legyen, ha már egyszer anya lettem. Olvastam, hogy van aki nem szereti, van aki undorodik tőle, nem tudtam nekem milyen érzés lesz, csak hogy én akarok szoptatni. Akkora melleim voltak terhesség előtt, mint 2 pattanás, egész tinédzserkorom megszomorítója (később beletörődtem), azt gondoltam, ekkora mellekkel lehet hogy nem is tudok majd szoptatni. A terhesség alatt aztán egész formásak lettek, szóval már ez jól indult. Aztán a babát mellre tettem nagyon ügyetlenkedve és ő olyan profi volt. Én szerelmes lettem ebbe az egész szoptatásba. Aztán mikor 2 nap múlva a tejem is megindult, az maga volt a csoda. Nem csak azért, mert akkora melleim lettek, amiről mindig is álmodtam, hanem mert a babámat tudtam táplálni. Maga volt a csoda 4 hónapon át, tulajdonképpen 4 hónap szerelmes összebújás a babával. Utána viszont olyan problémák jöttek, amik törvényszerűek, de senki nem készített fel. Megijesztettek, hogy biztos kevés már a tejem és a sokk miatt majdnem el is apadt. Végülis 11 hónapja még mindig szoptatok, de az öröm már elszállt belőle. Inkább mindennapos rettegés, hogy vajon meg tudom-e etetni őt. Már nem mindig sikerül, az állandó szorongás miatt ha van is tejem, nincs mindig tejleadó reflexem és hónapról hónapra apadok. Pedig azelőtt azt mondtam, 20 éves koráig fogom szoptatni, annyira imádtam. Ha valaki az elején elkezdi ezt a szorongást, már az elejétől kész gyötrelem lehet a szoptatás, elégedetlen babával, sok kudarccal, mert a mell a legkisebb szorongásra is reagál.

Mások előtt sosem akartam szoptatni. Nézegettem is paravánokat, végül túl drágának találtam, úgy döntöttem, majd mindenkit szépen kiküldök a szobából...Aztán a valóság egész más lett. A babám éjjel-nappal szopizott igény szerint, órákon át. Egyedül élünk a párommal, így ha látogató jött, nem tehettem meg, hogy 3 órára elvonulok szoptatni, mégiscsak azért jöttek, hogy lássanak minket. Akkor valahogy ezt elfogadtam, de utólag egyre dühösebb vagyok, főleg az apámra, hogy miért po...fátlankodott be a szoptatás alatt is a szobába? Később, amikor már gyorsabban ment a szoptatás, elvonultam szoptatni, kivéve ha olyan jött, aki előtt már azelőtt is órákat szoptattam, olyan mindegy már nekem alapon. Nyilvános helyen nem szoptatnék, még nők előtt se, de otthon nem tudtam volna elvonulni. De olyan volt, amikor apadni kezdett a tejem, hogy megmondtam az illetőnek, ne jöjjön most látogatóba.