Mit tehetek, hogy ezúttal sikeresebb legyen a szoptatás? 2. babámat várom.
sziasztok! a kisfiammal indított szülésem volt, hosszú vajúdással és kitolással. már az első naptól sokat volt cicin, rooming-in-ben voltunk együtt. de furcsa volt, hogy míg a szobatársaimnak a sűrű előtejből is elég jelentős mennyiség volt, nekem csak pár csepp. amikor "belövellt", kifehéredett, nekem akkor is csak pár csepp volt - a babám már akkor fél óránként cicizett, küzdött rendesen. a szülésznő és egy csecsemős nővér is igyekeztek segíteni, szerintük a szopási technika jó volt - kézi fejéssel is csak cseppek jöttek. sok folyadékot ittam, laktoherbet, homi bogyókat, végül moremilket is, de semmi sem segített. a babám tápszeres lett, amikor vészesen apadni kezdett a súlya a szinte egész napos szopi mellett.
Most várom a kislányomat és szeretném, ha sikerülne a szopi. Mire figyeljek? Kezdjek fejni mellszívóval rögtön szülés után (szopik után)? Mit szedjek, vagy igyak pontosan? úgy tudom, fontos a pontosság mert fordítva is hathatnak a gyógynövények... a bimbóm kicsit lapos, mondták már, hogy kiemelővel kezdjem a szopit, míg meg nem erősödik...
Mit tegyek? Mit tehetek? bocsi, hosszú lett...
Köszi ha válaszoltok!
Szoptass, szoptass, szoptass. Ha nem sikerül kérd szoptatási tanácsadó segítségét.
Lehet, hogy a tejleadó reflexszel volt a gond, azaz termelődött volna tejcsi, csak nem tudott kijutni. Ahelyett, hogy akciótervet készítesz és pontosan kiszámolt adagokat szedsz mindenfélékből (amit egyébként szedhetsz, mert nem ártanak, de önmagukban nem sokat használnak), meg kellene próbálnod LAZÁN állni a szoptatáshoz. Tudom, hogy ez a legnehezebb, de sajnos a tejmennyiség, illetve az a hatékonyság, ahogyan "kijut", fordítottan arányos a stressz-szinttel. Akkor megy a legkönnyebben, ha nem is figyelünk rá. A szoptatás mechanizmusa nem akaratlagos, és minden tudatos belenyúlás csak ront a helyzeten.
Próbálj meg "mit veszíthetek"-alapon hozzáállni és az első napokban is sokszor szoptatni, de egyáltalán ne figyelj arra, hogy mennyi jön, arra meg pláne ne, hogy mennyi jön a szobatársadnak. Kit érdekel? Az első két-három napon amúgy is csak kevés van. Csak az legyen a fontos, hogy minél többet szeretgesd, dédelgesd a melleden a babádat, ÉLVEZD ezeket a pillanatokat, érezd jól magad és ne görcsölj. Később se izgasd magad a mennyiségen. Még ha nem is lenne elég, az csak ront a helyzeten, ha ezen még idegeskedsz is.
És még egy vígasztaló tény: két éve szoptatom a kisebbiket úgy, hogy szinte semmit nem tudok fejni, csak cseppeket az első hetekben. És mégis elég.
Higgy benne és menni fog.
igen, majd szoptatok, szoptatok... csak szeretném, ha sikeres lenne a dolog :)
a fiammal más dolgom sem volt, mint a szopi. ezért küzdöttünk a nap 24 órájában.
most szeretnék megalapozottabban indítani, mert ha a kórházból hazajövünk, itt lesz a 15 hónapos fiam is...
Köszönöm mindkettőtöknek!
Kedves Második Válaszoló! megfogadom a tanácsodat!
bár a fiamnál sem stresszeltem a szoptatással, míg fogyni nem kezdett... akkor viszont már valóban nagyon... és most van bennem drukk :(
a fiamnál magabiztosan álltam a szopihoz, mondván, úgyis megy ez, a világ legtermészetesebb dolga. most meg parázok - nem kellene ezzel elrontani, ugye?!
igyekszem minden nap elmondani magamnak: ezúttal minden simám megy majd :) de készülni lehet rá, nem? :)))
Nem kell rajta izgulni!Én az elsőt 6 hétig tudtam szoptatni abból 4 hét volt kizárólagosan anyatej, 2 hét anyatej és tápszer, aztán már csak tápszer.Tejem volt bőven a babám is jól szopott,mégis elcsesztük.Mikor mondtam a védőnőnek, hogy 2óránként sír a kicsi és szopni akar,azt mondta biztos kevés vagy ?rossz? a tejem és irat fel tápszert az orvossal.Meg sem nézett egy szoptatást sem vagy a mellem vagy a tejem stb...
A második fiamat 11 hónapig szoptattam(6 hóig csak anyatejjel) és mellette a nagyobnak is adtam naponta 2*2,5dl lefejt tejet és még tejadó anya is voltam 10 hónapig.Ez napi plussz 3-5dl. volt!
A képesség minden nőben benne van csak nem kell rajta görcsölni!!!Én is ittam a teákat szedtem homeós bogyókat...stb...Jók voltak, de nem azokon múlik.
A lényeg a sok szopi és a természetesség!!!
Most várom a 3. babámat.Őt is sokáig tervezem szoptatni és a két fiunak is adom majd a lefejt tejet, tehéntej helyett.És ki tudja? Ha lesz erőm még az esti fejéshez 3 gyerek mellett, talán más babájának is adok majd az anyatejgyüjtőn keresztül.Szerintem sok anya van így, hogy az első babát alig vagy egyáltalán nem tudta szoptatni, míg a második/sokadik babával meg megy mint a karikacsapás.
Olvass minnél több szopival foglalkozó oldalt a neten, fórumokat is!Én is abból tanultam meg a szoptatás fortélyait.És tényleg,ha nagyon nem bízol magadban kérd szoptatási tanácsadó segítségét!Ők igazán értenek hozzá!
Sok sikert és ne izgulj menni fog!!!
Egy 2gyerekes+27h. anyuka
(második vagyok)
Megáll az eszem egyes védőnőktől...
Kedves Kérdező! Nézd meg a La Leche Liga honlapján, hogy van-e csoport a közeletekben, és még szülés előtt érdemes lenne csatlakozni. Mi is járunk, nekem nagyon sokat segítette abban, hogy a második fiammal még most is kitartunk. Nyugodtan mehetsz a nagyobbik gyermekeddel, ez egy gyerekes program.
Támogató a légkör és biztosan kapsz jó tanácsokat és azonnali segítséget, és egy képzett szoptatási tanácsadóval is kapcsolatba kerülsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!