Egy apuka vagyok. A babánk 3 hetes. Szerintetek normális ahogy etetjük?
kb 2-3 óránként szopizik a babánk. Minden egyes szopizás minimum 30-40 perc,félidőbe egy büfiztetés beiktatva. Párom utána lefeji a maradék tejet,ami nem sok szokott lenni kb 10-20gr közötti és ezt félre rakjuk a hűtőbe. Következő etetésnél a másik melléből szopizik a baba. Aztán eljön az este 10 óra és akármennyit szopizik a babánk nem elég neki,maximum fél órára,olyankor az egész nap gyűjtögetett tejet meg szokta kapni ami 60-90gr közötti szokott lenni és be is csókolta eddig minden alkalommal. Utána nyugodtan alszik van mikor 4-órát is. Tegnap valami okból kifolyólag a nap folyamán szinte semmi tejet nem tudott lefejni a párom,így már előre féltünk az éjszakától. Be is jött,22-órai evés után a babánkak nem volt elég a cici pedig mindkettőből kapott. Nem volt mit tenni kevertöünk tápot,90gr-ot és egy kevés kivételével az egészet beverte. Utána kis aktivitás után aludt éjjel 1-től reggel 6-ig. Normális ez szerintetek? Tudom nagy meleg van,így ez is bezavarhat és 3-hetes korára elvileg az étvágya is megnő,nem lesz gond ha tápszerrel kiegészítjük az anyatejet? Mitől lehet az,hogy esténként nem elég neki a cici?
4400gr-al született,4270-el jöttünk ki a kórházból,most 4550 gr. Ezt a súlygyarapodást is kicsit kevésnek találom. Kakis pelenka majdnem az összes evés után van. Válaszokat előre is köszönöm.
Aki sokáig szeretne szoptatni, annál aranyszabály, hogy pótlást kizárólag szoptatásbarát módon ad.
Az anyatej összetétele napszakonként is változik: reggel hígabb, laktózban gazdagabb, délután és pláne este mennyiségileg kevesebb, de laktatóbb, zsírosabb.
Én is úgy voltam a dologgal, ahogy Ti, nekem sem volt elég tejem estére.
DE! A hozzáértők azt mondják, meg kell próbálni eltenni az órát, és nem időre etetni a babát, hanem amikor kéri. Azaz este már nyugodtan lehet óránként, sőt fél óránként is szoptatni őt. Állítólag pár nap, és a mell alkalmazkodik a megnövekedett igényhez és estére is többet fog termelni.
A reggeli anyatej azért több, mert a prolaktin hormon, ami e tejelválasztásért felel, éjszaka, álmunkban termelődik legintenzívebben. Tehát pihenjen párod, amennyit csak tud napközben is.
Pótlást adni, ha kell, ne cumisüvegből adjatok, mert a baba hamar rájön, hogy abból könnyebben jön és ellustul, vagyis nem akar majd szopizni.
A Medela SNS készüléket Nektek találták ki. Nem olcsó, de egyszerűen egy csoda. Nézzetek utána a neten.
Kitartást, és sok türelmet. Mert menni fog az. Pláne, ha ilyen klassz apuka van a baba és az anyuka mellett.
Első lépésben szerintem valami tejserkentőt kéne megpróbálnia a párodnak. Laktoherb, homeos bogyók, görögszénamag, köménymag, alkoholmentes sör, tejserkentő ételek. Nyugodtan lehet a fentieket kombinálni. Ha tudjátok, hogy nincs elég tej, akkor is cicire kell tenni a babát, hogy dolgozzon rajta. Aztán ha már nem boldogul, mehet a félretett adag. Ha így sem láttok eredményt, akkor én is úgy gondolom, hogy jobb, ha kéznél van a tápszer, vész esetére.
Viszont, ha eleve kevés a párod teje, és még ki is hagytok szopikat, nem fog több termelődni. Ördögi kör. Egyre kevesebb lesz, ha tápszerrel pótoltok, vagy egyből a félretett mennyiséget kapja cumiból. Többet kéne próbálni fejni. Minden szopi után. Akkor is ha nem jön, kb 5 percig, mindkét cicit. Vagy van ez az SNS, de engem pl kiráz a hideg tőle :) A cumisüveg abból a szempontból okozhat problémát, hogy ha rájön a baba, hogy annál nem kell megdolgoznia a kajáért, előfordulhat, hogy nem fogja érdekelni a cici. Szerintem esténként azért nem elég neki a tej, mert nem lakik jól nap közben. De tévedhetek.
Nektek kell tudni, hogy milyenek az elveitek, és annak függvényében dönteni, hogy megéri-e az anyatejért küzdeni. Nagy meló, az tuti.
Szerintem a súlyfejlődéssel semmi gond. Nagyobb születési súlyú babák általában kisebb léptekben gyarapodnak.
Még valami, én probléma esetén ilyenből próbálnék itatni:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!