Úgy érzem, nem bírom tovább. Mit kell tenni ilyen helyzetben? Segítségre van szükségem, nagyon el vagyok keseredve.
válasza:Az előzőekhez annyit tennék hozzá, hogy próbálj lazítani szoptatás közben (esetleg előtte is). Nekem van erre egy módszerem, ami nálam ragyogóan bevált: amikor a baba elkezd szopizni, veszek egy jó mély lélegzetet és lassan kiengedem. Közben becsukom a szemem és elképzelem, hogy gyűlik össze a tej abban a cicimben, amire éppen rátettem, és hogyan folyik a szájába. Sokszor még akkor is megindul, amikor azt hinném, hogy már kiürült a mellem...
Olvastam valahol és tapasztalom is, hogy az ellazult állapot, a nyugalom és a ráhangolódás mennyire fontos ahhoz, hogy tudjak szoptatni. Ha nagyon nem tudod kizárni a rossz gondolatokat, félelmeket, koncentrálj magadban valamilyen mantraszerű mondatra, akár hangosan is mormolhatod, ha épp nem hallja senki. Pl. "képes vagyok szoptatni a babámat, már hallom is, ahogy kortyolja a tejecskét" vagy valami hasonló. A lényeg, hogy ne legyen benne tagadószó (nem, ne stb.) Esetleg hallgass valami nyugis zenét.
válasza:Ehh, előző, ez nem az én "taktikám"? :) Én dettó ugyanígy csináltam anno és nekem is bevált. Pár nap alatt rá tudja magát hangolni az ember, hogy akár a puszta gondolatra is meginduljon a tej.
Kérdező, próbáld ki ezt az önszuggeszciót, nagyon hatásos!
És tudom, milyen nehéz, nekem is vannak pánikos tüneteim, csak nekem utazással kapcsolatban.
válasza: válasza:Kedves xStefix! Örülök, hogy te is hiszel ebben a módszerben, és gyakoroltad is :) Régóta járok már ide, és olvastam sok hasznos hozzászólásodat, de ez a módszer nem tőled jött, legalábbis az én esetemben :) Olvastam az öngyógyításról egy könyvet, az ott írtak alapján találtam ki ezt a módszert magamnak, és szerencsére nálam működik is. A "mantrázás" pedig onnan jött, hogy néha járok kineziológushoz...
Bocsi az "off"-ért, kedves kérdező. Remélem, beválik nálad is ez a technika :)
Kedves Mindannyian!
Köszönöm azoknak is a válaszát, akikére még nem tudtam reagálni. Gratulálok mindenkinek, aki erős és leküzdötte hasonló nehézségeit. :) Remélem, egyszer nekem is sikerül. Próbálkozom.
xStefix-nek: Igen a félelem sajnos állandósult már és nincs köze a férjem távollétéhez. Volt már olyan is, hogy elment és nem jött elő, de olyan is sokszor, és sajnos egyre többször, hogy itt van és akkor is bepánikolok. Ezt a szót eddig le sem mertem írni, sőt hangosan ki sem mertem mondani, hogy pánik, de sejtettem én régen, hogy erről van szó. Olyan nagyon kellemetlen szorítás ez gyomortájékon, meg majd kiugrik a szívem a helyéből-érzés, ami úgy érzem, sokszor túlnő rajtam és erősebb nálam. Sajnos. Tehát gyenge vagyok.
Szerencsére kislányom nem újszülött már, és ha még 1-2 hónapig kifejem neki a tejet, ha máshogy nem megy, akkor már nem fogok aggódni, hogy nélkülözte a számára fontos táplálékot miattam. Valamikor azt olvastam, hogy Te pszichológiát is hallgatsz/hallgattál. Milyen módszerrel küzdesz a hasonló problémával? Mondjuk utazni nem kell naponta 6X, mint nekem szoptatni, de akkor sem lehet neked sem kellemes. És mi az a pont, amikor Te emiatt végleg felhagynál a próbálkozással a helyemben?
válasza:"Mantrázós" anyuka, örülök, hogy hasonlóan gondolkodunk. Én nem olvastam ugyan ilyesmit, de dettó ugyanezt csináltam én is, szóról szóra! Érdekes. :)
Kérdező, tudom, milyen rossz ez, nálam 6 éve jöttek elő a tünetek (akkor szakítottam az exemmel). Mondjuk kicsit más jellegű a dolog, nekem elsősorban az emésztésem pörög fel, ha mennem kell valahova. De van, hogy anblokk rosszul leszek, légszomj, remegés, ájulásérzés és hasonlók. Nem feltétlenül csak akkor, ha szószerint utazom - rosszabb időkben már akkor is kijön, ha boltba kell mennem vagy a nagyot viszem oviba. Ha meg időre kell odaérnem, hujjuj..!
Igazából nagyon nehéz az ilyesmit kezelni. Már több szorongós-pánikostól hallottam, hogy ebből kigyógyulni szinte nem is lehet, inkább csak szinten tartani - azt viszont elég jól.
Én mit csinálok? Hm. Igazából egyrészt az idő az, ami itt is segít. Ha az ember már több ilyen rosszullétes hullámvölgyön is túljut, megtanulja, hogy van élet a "roham után" is. Persze alatta piszok nehéz, de egyre jobban megtanulod kezelni, kontrollálni. (Szerintem a kiváltó helyzet elöli menekülés nem a legjobb megoldás, bár megoldás.) Másrészt mindenféle lazító, relaxáló technika kifejezetten előnyös. A fenti önszuggeszció, a "mantrázás", az autogén tréning, vagy bármi, amit te kitalálsz magadnak és ami segít lazítani. Próbálj olyan dolgot (személyt, gondolatot, tárgyat, mozdulatot, akármit) keresni, ami téged is megnyugtat és erősen koncentrálj rá. Ne görcsösen, de erősen és pozitív érzésekkel. Én úgy kezelem ezt, hogy ami megy "felfelé" is (felhergelem magam), annak mennie kell "lefelé" is (lenyugtatom magam) - csak néha nehezebb és meg kell találni a módját.
Mit tennék? Hát én mint főszopista:), mindenképp próbálkoznék tovább szerintem. Mondjuk az én bajom nem átmeneti és nem kikerülhető, mint a tied (hogy még x ideig szoptatsz és utána vége), úgyhogy nálam nem kérdés, hogy nem adhatom fel. De nekem a szoptatás is egy kihívás, ami megér annyit, hogy küzdjek érte. Nálunk is volt már számos nehézség a szopiban, de mindet sikerült eddig legyőzni és így utólag nagyon örülök neki, mert rengeteget nyertünk és tanultam közben. - De ez persze nem jelenti, hogy neked is muszáj lenne küzdened. Ezt egyedül te tudod eldönteni: ér-e neked/nektek annyit a szoptatás, hogy (egyelőre még) ne add fel. Itt igazából nincs "jó döntés", mert ha átállsz fejésre, akkor főleg neked lesz jó, ha folytatod, akkor remélhetőleg mindkettőtöknek... nem lehet előre megmondani, mikor ki jár jobban, vagy melyik a "tuti". De nyugodj meg, bárhogy is lesz, úgy lesz a jó szerintem. Ne hergeld magad fölösleges lelkiismeretfurdalásba. Én szemszer azt szoktam mondani, hogy ha valaki már próbálkozik a megoldással, akkor félig megtette a magáét. A végén a siker az már csak "hab a tortán", ami gyakran nem csak tőlünk függ.
Kedves xStefix!
Olyan okosakat írsz!! Mag fogom próbálni mindenképp ezt a felfelé-lefelé dolgot. Teljesen logikusnak tűnik. A férjemék éppen ebben a pillanatban csomagolnak a kisfiammal, elmennek, és holnap jönnek vissza, úgyhogy lehet, hogy nem most érem el vele életem sikereit, de nem adom fel. Amúgy sem adok fel könnyen soha semmit, de néha ezzel a szopival kapcsolatban úgy érzem, már eleget szenvedtem. Hogy kihívás a dolog, az biztos. Hálás vagyok, hogy ennyire megértesz, már önmagában ez is segítség nekem, hogy nem vagyok ezekkel a rossz beidegződéseimmel egyedül. Olyan szimbolikus ez a magyar nyelv: tényleg idegileg nem bírom a dolgot. Olyan nagy a társadalmi nyomás is! Aki nem járt még hasonló cipőben, annak fogalma sincs, ki mit él át ilyenkor; pár évvel ezelőtt azt gondoltam: a pánikbetegség csak duma. Még véletlenül sem szeretném magamról azt állítani, hogy beteg vagyok, nem akarok elbújni a stigma mögé. De hogy nem normálisan működöm, az biztos. Hálás vagyok az empátiádért, hogy kisbaba és nagyobb lányka, meg férj mellett még foglalkozol a nyavalyáimmal, nyavalyáinkkal. KÖSZÖNÖM.
válasza:Szívesen. :) Tudom, hogy a megértés és a támogatás, még ha így ismeretlenül is, sok erőt tud adni a másik embernek. Ez legalább annyira fontos, mint a konkrét gyakorlati tanács.
De utóbbiból azért még adok egyet, ha gondolod: nem tudom, milyen módszer szerint nevelsz, de szerintem érdemes lenne egy ideig kicsit "összenőnöd" a lányoddal. Tudom, ez a másik kettő mellett nem mindig megoldható, de ha van rá módod, vedd többet magadhoz. Nem arra gondolok, hogy még játssz, foglalkozz vele, hanem arra, hogy test-test-közelségben legyetek Pl. ha van kendőd, hordozd őt többet, ha nincs, akkor vedd egyszerűen a karodba, ha elbírod (és ő is szeretné). Ölelgesd, puszilgasd többet, és éjszaka, ha nincs ellene kifogás, vedd magad mellé.
Mindezt azért írom, mert csodás hatása van, nemcsak a babára, hanem az anyukára is: megnyugtat és fokozza a pozitív, gondoskodó érzéseket. Egyszerűen merülj bele a lánykád nézegetésébe, hogy milyen kis cuki és ügyes; mindez a lelkedre és a testedre is jó hatással lesz. És nem mellesleg a szopis hormonokra (köztük a tejleadásért felelős oxitocinra) is.
És gondolj arra, hogy már eddig is milyen ügyesek voltatok! Ő szépen fejlődik, szopizik, neked van elég tejed; minden adva van ahhoz, hogy jól menjen a dolog. :)
Egyszerűen csak csüccsenj vagy feküdj le vele, engedd el az összes gondodat, kapcsold ki az agyad (tudom, nehéz, de nem lehetetlen!) és csak szoptasd őt. Ha sikerül elérned, hogy megszabadulj minden elvárástól, félelemtől, stressztől, onnantól szuperül fogod érezni magad.
És ami még érdekes, én úgy tapasztalom, hogy nem feltétlenül kell/lehet ezt teljesen tudatosan csinálni, hogy na, akkor most direkte kikapcs. Mert így tutira nehezebb, hiszen rágörcsölsz, újra csak megerőlteted magad. Inkább egyszerűen csak csináld, amit a Természet diktál, lazán, csípőből. Nehéz-nehéz, de ha egyszer ráérzel az ízére, onnantól sokkal élvezetesebb lesz.
Nagyon drukkolok neked! :)
Kedves xStefix!
Köszönöm az újabb gyakorlati tanácsot. :))) A probléma nálunk sajnos sokrétűbb, mint gondolnád, mert az én Borikám 4 hónapos kora óta csak félálomban szoptatható. Éberen csak akkor evett azóta, ha nagyon magabiztos voltam és ő nagyon éhes. A legapróbb bizonytalanságot, csüggedést is megérzi rajtam, így olyankor az első másodpercek után, ha nem jön neki a tejecske, rögtön feladja. Egyszerűen elfordul. Mikor elaltatom, akkor kb. 1/2 órát szundikál, ennyi időm van tehát, hogy megetessem. Mikor még csak altatgatom, hordozom, cipelem a sötét szobában, már akkor minden gondolatom a téma körül jár és azokat a fránya, kontraproduktív gondolatokat próbálom elhessegetni. Több-kevesebb sikerrel. Kézben sokat van, pláne délután és este, amikor már fáradtabb. És rengeteget puszilgatom, szeretgetem, hála Istennek, őt még tudat alatt sem hibáztatom semmiért. Mert féltem én ám ettől is, hogy nehogy...Őszintén elárulom neked, hogy megfordult a fejemben, hogy mi lesz, ha nem is tudom őt ellátni rendesen, de ezt gyorsan ki is vertem a fejemből. Sőt voltam én olyan mélyponton is, mikor ténylegesen csodálkoztam azon, hogy akinek kisbabája van, az hogy tud például nevetni. Szerintem én tudat alatt folyton büntetem magam. Ez a tejcsorgás dolog is olyan, mintha az agyam nem engedné meg a testemnek. Egyszerűen visszatartja, leszabályozza valamiként. De ha meg tudom őrizni a higgadtságomat az adott pillanatban, akkor megy a dolog. Szóval ennyi az én történetem. Arra gondolok, azért kaptam ezt az élettől, hogy megtanuljak erős lenni, mert nem állapot, hogy 36 évesen csak ennyi belső tartás legyen bennem. Majd meglátjuk. Köszönök mindent, több időt nem rabolnék el tőled. Nagyon sok boldogságot kívánok neked a családodhoz, és azt, hogy mindazt a jót, amit ezen a fórumok osztogatsz, kamatostól kapd vissza az élettől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!