Szoptatás - nem fáj, nem kellemetlen, nem. Izé?!

Nem fáj, nem kellemetlen szerintem. Abszolút a világ legszebb dolga. 19 hónapig szoptattam a Babám. Hasonlóan gondoltam én is rá terhességem alatt. Nem tudtam elképzelni sem milyen lesz, sokat agyaltam, hogy működik. Aztán egyszer, amikor már több mint fél idős voltam a Babámmal, a szoptatással álmodtam. Jó volt az álom. Mindenhol olvastam, hogy jöhet előtej a terhesség alatt, néha néha nézegettem, de nekem sosem jött belőle semmi. A cicid is rendesen megnő terhesség alatt. Amikor megszületett a Babám egyből mellre tették nekem, picit furcsa volt az első találkozása a mellemmel. Bekapta egyből, de olyankor még csak minimális cseppek jönnek max. Aztán a kórházi szobában, ahogy mondták mellre tettem sokat, de csak sírt,sírt, szörnyű volt látni. Aztán a párom hozott nekem tejfakasztó teát termoszba, és azt iszogattam. Igazából a 3. nap mikor hazaengedtek, nagyon megkeményedett a cicim, akkor indult be a tejtermelés. Volt mellszívóm, használtam azt is rendesen. Mert nagyon bedurrant, meg ajánlották is, hogy ki kell üríteni. Picit furcsa volt, hogy jön a tejci az elején, de aztán nagyon hamar megszoktam. Érezni persze hogy ahogy távozik a tej. Hát nem olyan, mint a vérvétel szerintem. Teljesen más. Akkor fájt, de inkább azt mondom kellemetlen volt, mikor bedurrant, olyan volt mint a görögdinnye, olyan kemény, és spriccelt belőle a tej. Egy kicsit furcsa, hogy a Baba is a cicimet kapta be, meg a párom. Az elején nem nagyon csináltunk ilyesmit a párommal, de aztán mikor beállt a szoptatási rend, már nem volt gond.

Nekem tehát abszolút pozitív dolog volt a szoptatás, szívesen szoptattam volna még, de úgy gondolom pont ideális korban választotta el magát a Drágám. Remélem tudtam választ adni a kérdéseidre. Ne izgulj, ez a dolog menni fog Neked is!

de, nekem az elején nagyon fájt, még a kórházban kisebesedett mindkét mellbimbóm, minden szoptatásnál csillagokat láttam :( bimbóvédőt kellett használnom, így gyógyult be, utána viszont már semmi gond nem volt, egyáltalán nem fájt, amit az első napokban el sem tudtam képzelni

ez azért van mert hirtelen olyan igénybevételnek van kitéve, mit előtte soha

azt lehet érezni ahogy a tej távozik, de az nem kellemetlen, semmi különös

Szerintem egyénfüggő, és ahány nővel beszélsz, annyi választ kapsz. Nekem az elején kifejezetten kellemetlen volt az első 5 hét, csak az tartotta bennem a lelket, hogy éjjel félálomban tápszert keverni rosszabb. Aztán megszűnt a fájdalom, és sokáig sikerült szoptatni gond nélkül.

Más ismerősnek az első perctől kezdve minden rendben volt, semmi kellemetlensége nem volt. Volt, aki szenvedett mert nem volt teje, volt akinek meg a gyerek nem akart szopizni, hiába dőlt a tej.

Aztán volt olyan is, aki a terhessége alatt mondta, hogy a szoptatás gondolatától is undorodik, megszületett a baba és minden olyan természetes lett, simán szoptatta a babát.

A vérvételnél azért másabb, de nem igazán tudom elmondani.

Igen, a világ legcsodálatosabb dolga: a gyermekemet az ÉLETET jelentő tejjel táplálni, látni ahogy belőlem fejlődik és csupa jót, egészséget adok neki! Ahogy a kis száján kifolyik az utolsó csepp, mikor elszundít, á..szóval ezt csak az tudja aki már átélte ezt a boldogságot! Őszintén kívánom: éld át te is, mert nagyon jó érzés, olyan közel kerülhetsz a pici babádhoz, mint semmikor máskor.

A tejbelövelést igen érezni: elkezd bizseregni a mell, hirtelen be is feszül, vigyázni is kell, nehogy a baba félrenyeljen, ugyanis akkor szinte "dől" belőle.

Fájni nem fáj, viszont lehetnek kellemetlenségek: pl. mikor eldugul egy tejcsatorna és begyullad a mell, az nagyon fájdalmas és magas lázzal is jár, veszélyes is lehet. Vagy még egy példa: mikor a helytelen szoptatási technika miatt kisebesedik a mellbimbó, vagy ha már a gyermek harap, nekem volt ilyen tapasztalatom, ugyanis másfél évig szopott az első gyermekem.

Viszont: amiket írtál, hogy olyan lehet, mint a vérvétel: ezt kérlek felejtsd el, nem lehet ezt egy lapon említeni, emocionális és egyéb okok végett sem, mint ahogy a kiválasztásnál is távozik vmi a szervezetünkből, hát nagyon nem egy lapra valók! A másik: abszolút nem olyan, mint mikor a párod kényeztet, eszedbe sem jut ilyen abban a pillanatban, és szerintem érzésben sem ugyanazt érzed, sokkal inkább más területek vannak a szoptatásnál megmozgatva. A másik, hogy ott a babáddal létesítesz "intim kapcsolatot", ami hát ...teljesen más érzéseket hoz fel az emberből: odaadást, szeretetet, nyugalmat, csodálatot...írjam még? Én abszolút a szoptató anyák táborát erősítem, és téged is erre bíztatlak, hidd el, megéri, sokkal kevesebb pl. a mellrákos beteg a szoptató anyák körében... Remélem, hogy tudtam segíteni!!

Én nem készültem lelkiekben az anyaságra, őszintén szólva meg sem fordult a fejemben, valahogy úgy voltam vele, hogy hát természetes, hogy a kisbabát szoptatja az anyukája. Nem volt előtejem sem, szóval én a szülésig semmilyen módon nem szembesültem a témával azon kívül, hogy a melleim jól megnőttek.

Szülés utáni nap bedurrantak a melleim, ott kezdtem el utánaolvasgatni a szülés után kapott újságokban, hogy hogy is van ez az egész. Fájtak, égtek a melleim, és muszáj voltam már a kórházban elkezdeni fejni, mert a babám nem tudott szopizni a kőkemény cicikből.

Itthon az első két hét rendben volt, utána elkezdett nagyon fájni a szoptatás, pedig külső nyoma nem volt, hogy kisebesedett volna stb. Két hétig még szoptattam sírások közepette, görcsben volt a gyomrom minden 2,5 óránál, hogy mindjárt felébred a lányom és szopiztatni kell. Aztán nem bírtam tovább, áttértünk arra, hogy lefejem és cumisüvegből adom neki én vagy a férjem. Ez ment 2 hétig, utána egy nyugodt pillanatunkban megpróbáltam újra a szoptatást, és nem fájt. A köztes időben Bepanthen krémmel kenegettem a mellbimbóimat, az helyre is hozta őket, vagy simán csak megszoktam az igénybevételt, de nem fájt onnantól a szoptatás.

Maga az élmény egyébként nekem pl annyira természetes volt, hogy 8 hónapra még tejadó is lettem, annyi tejem volt a kislányom igényei mellett. 6 hós koráig anyatejes volt, s most 21 hósan kezdi saját magától elhagyni a cicit. Mostanában már úgy zajlik, hogy elalvásnál ha kéri a cicit, akkor van hogy csak azért, hogy adjon rá egy puszit. :-) Na ez azért furcsa egy picit, de azért aranyos is.

Ami kicsit zavaró volt a szoptatással kapcsolatban nekem, hogy az első hónapokban nem tudtam több órára eltávolodni a babámtól, megvolt hogy 2-3 óra múlva újra otthon kell lenni, mert annyira telítődtek a melleim tejjel, hogy muszáj voltam lefejni, különben fájt. Aztán pl volt, hogy sorban álltunk a boltban a pénztárnál, és a mögötünk állóknál elkezdett sírni a gyerek, erre nekem megindult a tejleadó reflex. Mindig melltartó betéttel kellett mennem mindenhova. Éjjel, ha tudtam is volna aludni a kislányomtól, akkor is fel kellett kelnem az éjszaka közepén, majd hajnalban újra, hogy fejjek. Ez éjjel 1-kor elég fárasztó volt. De ha nem fejtem, akkor reggelre kőkeményre voltak duzzadva a melleim, pont olyan érzés, mint amikor nagyon kell pisilni menned már, és megkönnyebbülsz, mikor kiürül a hólyagod. Vagy pedig ha lusta voltam felkelni éjjel, akkor reggel voltak hatalmas foltok a pólóimon, és ragadtam hozzájuk a tejtől, lehetett mosni a lepedőt is.

No engem ezek értek váratlanul a szülés után, úgy gondoltam, hogy jó lett volna, ha valaki ezeket őszintén elmondja, amikor arról van szó, hogy kisbaba érkezik hozzánk, és nemcsak rózsaszín köd lesz az egész. :-)

De ezek olyan dolgok, amik néhány hónapon belül rendeződtek, és újra csak akkor kezdett kényelmetlenné válni a szoptatás, amikor már sok foga lett a lányomnak, mert akkor már nem tudott úgy figyelni.

Szeptemberben érkezik a kistesó, szóval úgy néz ki, hogy most lesz egy kis pihenő a két szopi-időszak között, aztán kezdődik előlről. :-) A melleimen egyébként nincs változás, de ez genetika is, nem nyúltak meg a fejéstől, szoptatástól. A férjemmel a szülés óta kivezettük a melleket a szexuális életünkből, de igazából örülünk, ha nem túl tág időközönként egymásnak tudunk esni. :-))

De, így előre gondolva biztosan "izé". :) Aztán amikor megszülöd a babádat, akit 9 hónapig növesztgettél a pocakban, rövid időn belül a világ legtermészetesebb dolgává fog válni a szoptatás. Ösztönösen érezni fogod, hogy mit kell vele tenned: vagyis a közeledben kell tartani, mert olyan kis törékeny, érzékeny, babusgatnivaló. És akkor majd automatikusan úgy fogod ölelni, mintha mellre tennéd, szoptatnád... ez genetikailag belénk van kódolva, ne aggódj. :)

Egyébként de igen, a szoptatás eleje legtöbbször azért nem maga a leányálom, sőt. Sok minden megváltozik a testedben, ami néha kellemetlen, néha fájdalmas is lesz - de ezeknek a nagy része idővel el fog múlni, ill. kezelhető lesz, ha időben tanácsot kérsz majd. (Vagyis figyeld magad, olvass utána és kérdezz bátran.)

Neked is és a babádnak is komoly tanulási folyamat lesz ez, össze kell szoknotok. Neked ki kell ismerned a saját tested működését és a babád jelzéseit, a babádnak pedig meg kell tanulnia ügyesen és türelmesen szopizni. Ez pedig sok időt és kitartást igényel. De ha hallgatni fogsz az anyai ösztönödre és mindig rugalmas maradsz, akkor várhatóan simán meg fogsz bírkózni a kisebb-nagyobb fennakadásokkal is. :)