Mindenki kifeji a maradék tejet, vagy van akinek nem volt szüksége rá? Én csak a tej beindulásakor fejtem 1-szer,2-szer, amikor úgy éreztem keményebb, görcsösebb a mellem.
Én sem fejtem, gyönyörűen beállt a kereslet-kínálat. Aztán egyszer csak szólt egy ismerős, hogy kellene egy kis anyatej a kisfiuknak, akkor elkezdtem fejni, pár nap alatt ráállt a mellem a plusz termelésre, napi 3-4 decit adtam szoptatás mellett, majd amikor már nem kellett, akkor szépen fejés nélkül visszaállt arra az üzemmódra, amennyi a lányomnak kellett.
A fiamnál egyetlen egyszer sem fejtem, mégsem volt soha gond. A lányom majdnem három évig szopizott(közben megszületett a tesó, így ketten tandemban nyomták), majd a lányom elhagyta a cicit, csak a fiamat szoptattam, ő most másfél évesen mondott le róla, most vagyok félidős kismama. :-)
A szervezetünk pontosan tudja a dolgát, annyi tejet termel (igény szerinti szoptatás esetén) amennyire szükség van. Nem kell aggódni szerintem sem. :-)
teljesen felesleges fejni minden szopi után. 1. macerás, 2. akinek nem csak 1 gyerkőce van, annak jobban ki van centizve a napi ideje:)
Én az elején fejtem többet, amikor még nem állt be a kereslet-kínálat, és az egyik mellemben mindig maradt (akkor viszont tényleg kell!), illetve amikor mellgyulladásom volt. Most este fejek néha , ha pl. kevesebbet eszik, hogy ne kezdjen el áztatni a tej éjjel.
Akkor jó,nemcsak én vagyok,aki nem fej éjjel-nappal.Igen 3 gyerek mellett nem igazán van idő rá.Én is úgy gondolom,hogy ha beáll a rendszer,akkor nem kell:)
Köszi a válaszokat:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!