Hogyan tanítsam szopni babámat? (hosszú lesz. )
Hatalmas problémával küzdök. Babám már születése óta nem tud szopizni. Sosem nyitotta ki a száját rendesen, nem használta a nyelvét, nem mozgatja megfelelően állkapcsát a ciciről lévő szoptatáshoz. A kórházban töltött napok alatt 4-5 különböző csecsemős segített szoptatni, mert min. két ember kellett ahhoz, hogy a baba szájába betuszkoljuk rendesen a cicimet. Aztán szegénykém próbálta szívni, de olyan erőtlenül, hogy szinte semmi nem jött. A nyelvét sem használta. Odáig fajult a dolog, hogy aznap amikor kiengedtek a kórházból, délután itthon képtelenek voltunk felkelteni, csak lógott mindene, mint egy rongybabának, teljesen élettelenül, nem nagyon reagált az ingerekre, csikizésre. Egyből rohantunk egy gyerekkórházba, ahol azonnal infúziót kapott. Ott töltöttünk 3 napot mialatt szoptatni nem tudtam (hazarohangáltam és fejtem folyamatosan) míg a kórházban fokozatosan tápszerrel ill. a lefejt tejjel cumisüvegből etették. Végül is kiderült, hogy 3 napig éhezett az előző kórházban, hiába próbálkoztunk....
A gyermekkórházban cumisüvegből is két napig tartott míg megtanul inni (nem az ömlős cumisüveg van, hanem olyan amivel azért küzdeni kell). Már itthon vagyunk, a cumisüveg + fejés kombinációja remekül bevált, van annyi tejem, hogy fedezzem az igényét, Ő egyre többet eszik, gyarapodunk. Viszont gondolkozom azon, hogy szeretném visszaszoktatni a szopizásra. Próbálkoztunk már, minden egyes alkalom hatalmas küzdés, két emberes és ha sikerül is bekapnia, akkor sem tud annyit kiszopizni, hogy elég legyen neki, így pótlásra szorul. Próbálkozásunk során azt vettem észre, hogy megzavarodott teljesen, mert szinte cumisüvegből is elfelejtett enni, kezdhettük előröl azt is megtanulni. Védőnővel is próbálkoztunk, ő megállapította, hogy a baba nem használja rendesen állkapcsát, csak a szája elejével cummog. Tanácsra lenne szükségem, hogy mit csináljak ilyen helyzetben. Hagyjam a kialakult rendszert, hiszen így is az én tejemet kapja, vagy erőltessem a szoptatást ilyen körülmények mellett is? Ismer-e valaki olyan módszert amivel rá lehetne szoktatni a ciciről evésre?
Szia!
Mi dévényes gyógytornászhoz járunk hipotónia miatt, és tőle hallottam, hogy a hipotónia okozhat szopási nehézségeket is (pl a Down-babáknál, akik alapból hipotónok az egész tstükben). Nekik az arcukat kezeli egy speciális masszázzsal, ami a letapadt izmoknak segít munkába állni.. Mesélte, milyen boldogok a csecsemősök, amikor végre megtanul egy-egy ilyen baba üvegből szopni, és nem kell kanállal vagy pohárból etetni!
Ha ezt tudom, amikor újszülött volt a babám, akkor elvittem volna dévényeshez megmutatni, hogy hátha tud segíteni. De csak a fiam 5 hónapos korában tudtam ezt meg, akkor már régóta fejtem neki. És még ma is fejem (10 hónapos lesz).
Szóval mindenképpen javaslom nektek a Dévényt, minél előbb, annál jobb, annál kevesebb kezelés kell és annál gyorsabban javul a baba. Különösen, mivel írtad, hogy eleinte még üvegből is nehezen ment a szopi, meg olyan volt, mint egy rongybaba. Kérlek, vedd ezt komolyan! Hátha ti nagyobb szerencsével jártok, mint mi.
10 hós kisfiú anyukája
Szia! Második vagyok.
Nálunk is sírás volt az én részemről egész szoptatás alatt, és folytonos tápszerpótlás. Szerintem is ez agyban dől el, hogy én is leblokkoltam magam, hogy ez úgysem fog összejönni, megint adnom kell úgyis pótlást, akkor meg minek szenvedek stb. :-) Hidd el, nincs ebbe semmi rossz, adsz neki üvegből, és te is megnyugodhatsz. Ez van, nekünk nem jön össze, más meg imád szoptatni, és évekig csinálja. Ne aggódj, de ha gondolod, keress fel egy szoptatási tanácsadót, szerintem a második babámmal én is fogok. :-)
Szerintem is nézesd meg Dévényessel a babát, az állkapocs-renyheség (ilyen szép neve van, ha ez a gond, de simán lehet) kezelhető, szájmasszázst csinálnak meg nem tudom, de lehet rajta segíteni nagyon gyorsan.
Amúgy menő vagy, akkor sincs semmi gond, ha minden így marad.
Szívesen leírom, hogy mi történt a kórházban.
Nem nevezem meg, de el kell mondjam, hogy egészen addig, míg az intenzívről le nem kerültem az osztályra, le a kalappal a kórház előtt. A szülőszobák egyágyasak voltak, a szülésznő a lehető legkedvesebb és lehető legprofibb, bár ennek ellenére császár lett. A műtét hamar lement, nagyon profik voltak.
Viszont, ahogy osztályra kerültünk.... kezdődött a pokol.
Megkaptam szegény Csöppömet, kezdő anyukaként azt sem tudtam, hogy mit kell vele csinálni. Jött a csecsemős nővér, aki annyit mutatott meg, hogy hogyan kell pelenkázni. Aztán magunkra maradtunk. Próbáltam etetni ciciről, nem ment. Többször kértem segítséget... az összes csecsemős lekezelő volt, elküldtek melegebb éghajlatra. Semmi segítség nem volt. Három nap után kiborultam teljesen. Hiába kértem segítséget, nem kaptam, én voltam mindenért a hibás és éreztem belül, hogy valami nem stimmel. Utolsó estére besárgult a baba, azonnal szóltam. Persze megint utazhattam melegebb éghajlatra, de annyit elértem, hogy másnap reggel vért vettek tőle és megvizsgálták. Végül 3 nap után kiengedtek.... úgy hogy a babámból még mindig mekónium jött, úgy hogy be volt sárgulva és arról nem is beszélve, hogy császáros voltam.
Aztán mire hazaértünk a baba fel sem ébredt... így szaladtunk a másik kórházba.
A körülményekről pár szót....
Látogatni csak a hideg folyosón lehetett, meleg víz nem volt a zuhanyzóban, mikró nem volt, ahol esetleg az anyukák a lefejt tejet melegíteni tudták volna és egyetlen egy mérleg volt a hideg folyóson, ami nem mért jól. Annyit nem tettek meg, hogy írták volna, hogy mikor melyik baba mennyit eszik, hogy ránéztek volna, hogy rendben van-e.
Lélekben teljesen megtörtem, hiszen 3 napig éhezett a gyerekem, kiszáradt teljesen. Mást hibáztatni nem akarok, az én felelősségem.. ezért sajnos kialakult, hogy azt érzem szoptatásnál, hogy nem jó, nem szabad, mert attól félek, hogy nem eszik eleget és megint éhezni fog. Cumis üvegből legalább tudom, hogy mennyit eszik és biztos vagyok benne, hogy nem lesz baja.
Ennyi a történetem, számomra maga volt a pokol... teljesen rámentem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!