Tapasztalt valaki ilyet? Rosszat jelenthet?
Sziasztok!
A 2. hónapot töltötte a babám a múlt héten, anyatejes teljesen (sokat küzdöttem érte), de ha a férjemmel van, mert én már ki vagyok bukva a fáradságtól kap tápszert is, de nem minden nap és max. 1x.
Viszont észrevettem, hogy nem robbannak be a mellem úgy, mint eddig. Az elmúlt 2-3 napra gondolok. Úgy értem eddig ha 3-4 óta kimaradt szoptatás között ( értelemszerűen mert aludt a kicsi), muszáj voltam fejni, mert nem tudtam aludni, azt hittem szétrobbanok. Most viszont nem, pedig hajnali 1-kor, majd utána fél 5-kor evett a kicsi. Nem igazán értem, mert pl. tegnap is elég sokat volt cicin, sokszor fárasztó már, meg eleve nem alszom sokat, ami persze nem újdonság babával, tudom, csak az + rátesz 1 lapáttal a zombie módra.
Mint írtam fentebb, sokat szenvedtünk a szoptatással, volt sok rívás az elején (részemről), így a mai napig vannak félelmeim, nem tudok megnyugodni, pedig szépen fejlődik a kicsi, átlagon felüli minden értéke. De pl. tegnap is csak szopott, meg szopott, kiköpte egy csomó szor, húzta, ideges volt, mintha nem jött volna neki...? Már úgy éreztem azért alszik el, mert fáradt, nem pedig mert jóllakott. 😔 Nem tudom. 🤷🏻♀️ Este aztán már nem bírtam, alig aludt egész nap, szerintem mert nem kaphatott elég tejet és ezért hamar megébredt mindig, csak belefáradt a szopásba és kelt újra és újra, így kapott tápszert (amit én sosem szoktam), 90 ml letolt pikk-pakk... Hát nem örültem neki. Szinte állandóan cicin lógott, tegnap is, meg úgy általában véve is bármikor kapja, ha kéri, erre tessék...
Szerintetek apad el a tejem? De szoptatás alatt hallom, hogy nyel, nagyokat, a tejleadó reflexem brutál volt, fulldoklott általában (ezzel is kínlódtunk), emiatt is fejtem. Csakmert nem robban szét a mellem, emiatt gondolok erre. Nem tudom, hogy mi a normális. Csak azt, hogy alig alszom, talán ez is a baj. Szerintetek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha szoptatni szeretnél felejtsd el a pótlást. Egyrészt cumizavarhoz vezethet, másrészt ha kevesebb ingert kap a melled, kevesebb tejet fog termelni. Ha a férjed van vele, te hol vagy? Mert azért 2 szoptatás közt is tudsz pihenni. Vannak olyan időszakok mikor a babának már több tejre van szüksége, ezért van pár napig sokat cicin. Ilyenkor felszaporítja magának. Ezt hívják növekedési ugrásnak.
Az teljesen normális, hogy mikor szépen beáll a kereslet kínálat egyensúlya, akkor már nem durranás be a melled. Sokan ilyenkor adják fel a szoptatást, mint Te most. Pár nap és rendeződni fog. Ha a babád éjszaka alszik akár 4 órát is, nem tudom ,hogy lehetsz ennyire kibukva. De nyugodj meg, ne görcsölj ennyire ezen a témán. Szépen fejlődik a babád, van elég tejed,de pótlást én nem adnék neki.
#3 Köszönöm! Persze, hogy szoptatni szeretnék, nem kínlódtunk volna akkor eddig. Csak mikor egész nap alig alszik csak szopik de még mindig éhes, valami borzalom. Mint lelkileg, úgy testileg, fizikailag is.
1 és 4 között alszik általában a legtöbbet. Ez egy új dolog, eddig szinte minden órában kelt. Én ezt megszoktam, így kelek automatikus, alig alszom ezekben az órákban. Aztán mint ma is, 4:30-kor kelt. 5 után leraktam. 6-kor kelt. 7:20-ra leraktam. 8-kor kelt, a férjem átvette, délig aludt 30 percet ... Tehát egész kora reggel sem aludtam. Ilyenkor, dög fáradtan talán tejem sincsen úgy. És ez nem 1x történik, szinte minden nap, reggel így megy. Jelenleg is fent van... A doki azt mondta, hogy ne csináljam ki magam, ne adjak neki minden órában cicit, mert amit én csinálok, az "snackeltetés". A gyerek sosem lakik jól, csak annyit eszik, amennyiről nem ordít és kezdődik a cirkusz elölről. Ki kell várni a 2-3 órát etetés között, vigyük el kocsikázni, sétálni, bármi, csak éheztessem ki, mert amit csinálok az nem jó senkinek. Teljesen ki fogok dőlni azt mondta. Nem tudom, már annyi minden hallottam, olvastam, főleg tanácsot kaptam. Most arra gondoltam, hogy húsvét anyukáktól kérdezek, hátha jutok valamire.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mi kb. 4 hósan kezdtük elhagyni az állandó szoptatást.
A 3-4 órás etetés egy nagyon elavult ajánlás. Ha van időd akkor a "Szoptatás" női művészete" című könyv minden kérdésedre választ ad, ami szoptatással kapcsolatos.
A lefejt tejjel pótoljatok ne tápszerrel. Amúgy mindent jól csinálsz. De az eleje az ilyen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!