Hogyan érjem el, hogy babám elfogadja a mellem, és ne bimbóvédőn keresztül kelljen szoptatnom?
Az én kisfiam is csak bimbóvédőn keresztül volt hajlandó enni, mert túl kicsi volt a mellbimbóm. Ez kb. 1 hónapos koráig tartott, utána már ment anélkül is. Úgy csináltam, hogy a bimbóvédőn először csak nagyobb lyukat csináltam, majd pár nap múlva egy picit levágtam a végét, majd még egy kicsit és így tovább. Kb. 1 hét után már érezte a bimbót amikor szopizott és akkor már nem "idegenkedett" tőle annyira. Ekkor megpróbáltam a bimbóvédő nélkül és ugyan egy kicsit még segíteni kellett neki hogy rendesen be tudja kapni, de ment a dolog így is.
(Egyébként a normál szopizás azóta is működik, 16 hónapja! ;-))
Sok sikert! Csak magabiztosan! Majd írd meg hogy hogy sikerült a leszoktatás.
Köszönöm, ez nagyon jó ötletnek tűnik! Ahogy megérzi, hogy csak a bimbót rakom a szájába, már üvölt, hiába próbálom, akármilyen éhes, akkor sem hajlandó enni. De ezt a "megrövidítős módszert" kipróbálom. :)
Még egyszer nagyon köszönöm! (biztos nekünk is sokáig fog tartani, de megírom, hogy sikerült!)
Szia!
Próbálkozunk ezerrel, de az a baj, hogy ahogy levágtam a bimbóvédő végét, és szívja a babám, nagyon fáj. :-( Nincs valami ötleted, hogy ez ellen mit tehetnék? Vágjam rövidebbre?
Köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!