S. O. S. Hogyan apasszam el a tejem gyorsan, gyulladás nélkül?
3. Vagyok
Félreértsz
És azonnal támadsz
A
Lényeg, hogy nem kell ripsz-ropsz
A saját egészségednek és a gyereked lelkiállapotábak is ártasz.
És a gyulladás, ami a melledben keletkezik a babának is káros.
A babaszoba.hu nem
Túl szakértői oldal.
Jómagam a szülészeten, majd szoptatási tanácsdóval, védőnővel és a nőgyógyászommal is konzultáltam.
A lényeg, hogy nem baj, hogy abba szeretnéd hagyni, az sem,hogy nem szeretnéd tandem szoptatni.
/ bár nem szívja el a kicsi elől!/
Annyi a baj, hogy nem átgondoltan teszed.
Ennek is megvan a menete.
1,5 évesen szép lassan le lehet állítani.
Én nem pihenés miatt, hanem kezd terhes lenni a dolog, pont a baba érkezés miatti vehemenciája miatt. Egyik pillanatban tandemeznék, a másikban pedig a pokolba kívánom már, pedig "szerettem" szoptatni
Sok küzdelem van mögöttünk.
Tegnap már csak 2-szer 2 percet kapott.
A mellem is csak picit feszül fel, nem jobban, mint első terhesség alatt.
Tehát szép lassan pár hét alatt mindkettőtöknek nyugodtabb tempóban sérülések nélkül lenne érdemes.
Most orvos, mert nagy baj lehet belőle.
Sajnos nem vállalhatom a többi bunkó válaszadó után a felelősséget ;(
Felháborodásom a 15-ösnek szólt!
A segítségeteket, tanácsokat pedig szívből köszönöm! ❤️
Istenem, némelyik válaszoló..a kérdező nem azt kérdezte, hogy leválassza e vagy se basszus, hanem hogy hogyan apassza el.
Mit értetlenkedtek? Ha el akarja apasztani meg le akarja választani az ő dolga, senkinek semmi köze hozzá. Ő tudja nem ti, hogy mi és meddig jó neki. Nem kell rábeszéli semmire. Hova szoptasson már egy ekkora gyereket. Pihenni akar, nincs ezzel semmi gond. Sőt...
És a tandemes ajánlónak üzenem, olvassa el a kérdező kommentjét, ugyanis pihenni akar közben így pont nem jó ötlet a tandem.
Hogy válaszoljak is:
Fejd addig, ameddig megkönnyebbülsz. Érzed, hogy nem fáj annyira. Ezt csináld minden nap egyre kevesebbszer. Így viszonylag gyorsan sikerülni fog. Én így apasztoztam el. A végén már csak 10 ml jött a kettőből egyszerre, aztán ráhagytam. Sok szerencsét!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!