Áprilisban lesz 2,5 éves a lányom.
Néhány hete jelezni kezdte, hogy éppen pisil. 3 hete kezdtünk azzal, hogy ébredés után és lefekvés előtt irány a wc. 1 hete ragaszkodik ahhoz, hogy otthon ne legyen rajta pelus.
A bilit a szoba közepére tettem, a ruhát minimálisra csökkentettem rajta, kb. 10 percenként rákérdezek, figyelem. Egyre többször jut eszébe magától, de 2-3 baleset előfordul. Az viszont zavarja, nyugtatni kell. Ellenben a kakit simán belenyomja a bugyiba, pedig azt jó fél éve tudatosan elbújva intézi.
Egyelőre itt tartunk. Érzésem szerint néhány hét és rendben leszünk:)
Sehogy.
2,5-3 évesen egyből vécére szokott a fiam. A lépcsős vécészűkítő nekünk nagyon bevált.
Már ismerkedett a bilivel korábban is (néha a bölcsődében a wc-be sikerült kis vagy nagydolog), de a hideg idő miatt elnapoltuk a dolgot.
Májusban lesz 3 éves. Ha már stabilan kissé melegebb az időjárás (a januári durva mínuszok annyira nem voltak jók), akkor levesszük róla a pelenkát, felcsavarjuk a szőnyeget és rá lesz bízva, hogy bilit kér, vagy WC-t.
Ő ilyen szempontból későn érő típus, a bölcsőde is azt javasolta, hogy ne erőltessük túl korán, még nem annyira érett rá.
A kisfiam elkezdte ütögetni a pelust És mondta "kaka-kaka". Persze előtte anya mindig kérdezte és figyelte lesz-e valami.
És dicsérd meg! Legyél rá büszke, mutasd meg apának. Ha látja, hogy milyen ügyes boldogan produkál újra. Kisfiam nem volt másfél éves és bilizett. Én apuka vagyok:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!