2 évesen el kéne már kezdenem a szobatisztaságra nevelést?
Nekem is 2 èves, de ő sem szobatiszta. Nem erőltetem, majd az lesz ha megèrik rà. Mindennek eljön a maga ideje. Egyik gyerek sem egyforma.
Persze finoman próbàlkozunk. Napközben nèha pelus nèlkül van, legtöbbször el is àztatja magàt.
Ő mèg annyira nem beszèl, így azt sem tudja megmondani ha jönne a pici. Csak akkor veszem èszre ha màr becsúszott.
Ruhàstól meg ül a bilin kb. fèl percet, aztàn fut 2 kört majd újra fèl perc. Elszórakozik. Meztelen popsival nem hajlandó ràülni, sírva ellenkezik, mintha fèlne úgy rajta. Nem is erőltetem. Nem fogom erőszakkal odakötözni csak mert egyesek szerint màr " illene" szobatisztànak lennie.
Illik vagy nem, az enyèm bizony mèg nem az. Az ő kis tempójàban haladunk.
Beszèltem erről egy mentàlhigiènikus-óvodapedegógus ismerősömmel, ès ő is megnyugtatott, abszolút azon a vèlemènyen van mint èn hogy nemszabad ràerőszakolni. Meg fog rà èrni ha itt az ideje. OLövi kezdèsre màr bőven szobatisztàk leszünk, addig meg van idő próbàlkozni.
Lányom nyáron volt két éves, tehát akkor valahogy adott volt, hogy levettem róla a pelust, és bugyiban rohangált, aztán ráültettem bilire, és hamar szobatiszta lett.
Ha télen lett volna két éves, akkor valószínű néha-néha megpróbáltam volna megismertetni a bilivel, de megvártam volna a jó időt, mivel olyankor egyszerűen sokkal könnyebb a szobatisztaságra nevelés. S a gyerekek is élvezik általában, hogy "szabadon" szaladgálhatnak.
Amúgy én akkor nem figyeltem ki, mit mond. A lányom jelzéseit figyeltem, úgy éreztem érdemes próbálkozni, és így is volt. Pont nem érdekelt, hogy más gyerek mikor lett szobatiszta.
Ha úgy érzed érett rá, akkor ültesd a bilire. Miért ne?
Ha nem érett rá, úgyis látni fogod!
szerintem szobatisztasàgra nem nevelünk, hanem segìtjük a gyerkőcöt, ha a jeleit mutatja annak, hogy ott az ideje. Bilire ültetni fix időközönként hülyeség, amìg maga fel nem ismeri és nem tudja kontrollàlni az ingert. Akkor ültesd bire, ha làtod hogy pisi-kakira készül, fordìtva mint egy pavlovi reflex:ràülteted,,pisilni kell.
Nem vagy lekésve semmiről, ez nem verseny. Nem lesz örökké pelenkàs. Inkàbb hagyd a sajàt tempójàban, minthogy sietteted aztàn hónapokig szenvedtek.
Nem jàrattam a fiamat pelus nélkül csak azért hogy leszokjon róla, ő szólt hogy nem akarja visszavenni, pisil inkàbb bilibe. Ezt persze megelőzte rengeteg beszélgetés (az oviba pelussal nem mehet,,a nagyok wc-be pisilnek stb),és mindig, de tényleg mindig kìsért minket a wc-re. Idegesìtő volt néha, de megérte. Kb egy hét alatt lett éjjelre is stabilan szobatiszta majdnem 3 évesen.
Ràértek nyàron próbàlkozni
Köszi a válaszokat!
Ez csak egy kifejezés,írhattam volna szoktatást,vagy bármi mást, nem ez a lényeg. Nyáron kezdtem el próbálkozni,megismertetni vele a bilit,tehát nem most kezdtem,de akkor még nagyon korai volt. Igazából most is az, most kezd beszélni, még nem tudok mindent megértetni vele. És ha nem akar a bilin maradni akkor nyilván nem tartom ott erőszakkal. Valószínüleg a nyár lesz a megoldás, ahogy írtátok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!