Szerintetek van okom aggódni?
Kisfiam 28 hónapos. Mivel a szókincse néhány szó, elvittem logopédushoz beszédindításra, mivel a korai fejlesztő központokba csak szeptemberre kaptam volna időpontot. Logopédus szerint nincs semmi baj a gyerekkel, értelmes, mindent megért, hallásával minden rendben, mozgásfejlődésével sem volt semmi gond. Egyszerűen csak lustább és nagyon kényelmes. Ezt csak azért írom le, hogy teljes legyen a kép a kisfiamról.
Nagyon kedves, jószívű, barátságos kisfiú, hatalmas szíve van. Egyáltalán nem agresszív és nem is érti, ha más gyerek úgy viselkedik vele. Amúgy nagyon fél az idegen helyektől és félénk, de babakora óta nagyon félénk kisfiú.
Bilivel már régóta próbálom ismertetni, de attól is fél. Vettünk egy nagyon profi WC szűkítőt, hátha arra bátrabban ráül, ha látja tőlünk, hogy mi is ott ülünk, de attól is retteg.
Már kezdek aggódni, mert szobatisztaságnak semmi jelét nem mutatja.
Képes kakás pelenkában játszani, minthogy szóljon és akkor macerálom a cserével.
Ma reggel olyan raplit vágott, mert cserélni akartam neki, hogy nem adtam rá. Megmondtam neki, hogy jó rendben, ahogy akarja, akkor nincs pelus. Kisnadrágot adtam rá és arra a sortot, majd megbeszéltem vele, hogy szólnia kell, ha jön pisi-kaki. Természetesen nem szólt és arra jöttem be a konyhából, hogy a gyerek pisis, kakás. Nyugodtan feküdt úgy az ágyon és nézte a mesét. Így sem szólt volna. El kellett mennünk zuhanyozni. Mivel ez macera, utána rögtön engedte a pelust. Délután is ugyanez a műsor ment, most sem adtam rá a pelust, mert hadakoztunk. Aztán ordított és maga hozta, hogy adjam rá. Szóval annyira kell neki a pelus, hogy nagyon. Már aggódom. Ez még normális? Lassan 2,5 éves és a szobatisztaságnak még semmi nyoma nincsen.
Én legkisebb fiam napokon belül 2,5éves lesz. Néha-néha szól, ha pisi vagy kaka van- kaka után többször jön, hogy anya bekakiltam.... De ennyi. Lényegében egész nap pelenkában van. Ha kint játszunk a kertben és jó idő van, csak póló van rajta, és akkor figyeli, ha pisi-kaki inger van- megáll, figyeli magát, és szól, h pisil-kakil, de pl hiába van odakészítve a bili, csak úgy elpottyantja állás közben a kakát is, pisit is. :))
Nekem ő a 3. gyerekem. Az első 2év3hónaposan egyik napról a másikra teljsen szobatiszta-ágytiszta lett, úgy, hogy 9hós kora óta bilizett sokat, mert tetszett neki és az egy évvel idősebb unokatesójával együtt kezdte. De csak reggel és délután az alvások után produkált bele, és máskor nem szólt érte. Ahogy megszületett a kistesója, nézte-nézte, és akkor eldöntötte, hogy neki nem kell több pelenka, mert a kisöcsi a pelenkás.
Bezzek a középső fiam.... azt hittem, hogy ez átlagos, hogy egy gyerek 2év3hósan szobatiszta, ugyhogy én is végigizzadtam-gyakoroltam vele a 9hónapot és napra pontosan 3évesen lett szobatiszta. Nem hittem el!Kivárt vele, viszont egyik napról a másikra lett szoba és ágytiszta, lekerült róla úgy a pelenka, hogy 2x volt baleset, az is akkor mikor beteg volt. Őközte és a legkisebb között 20hónap van. A kicsi most 2,5éves, és a középsőből kiindulva nem fogok erőltetni semmit. Majd ha úgy dönt, hogy szobatiszta lesz, akkor lesz szobatiszta!! :))
Persze mondogatom neki, hogy milyen jó lenne, ha nem kéne pelenka, de nem erőltetem hogy ráüljön a bilire vagy vc-re.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!