Szeptemberben 3 éves lesz a kislányom, fel is vették az óvodába, de tiltakozik a szobatisztaság ellen. Állandóan azt kiabálja, hogy csomagolj be! Mitévő lehetünk?
Az enyém augusztusban lesz 3 éves, és kb. 1-1,5 hónapja szobatiszta.
Ő is bilizgetett, bejárt hozzám a wc-re, de kifejezetten a pelenka mellett volt, nem is akarta a bugyit egy időben, mert tudta, hogy a bugyi vmilyen szinten felelősség...
Egy pillanatról ment a másikra: valahogyan sikerült ráimádkoznom a bugyit, azt ígérve, hogy minden siker után kap 1-1 gumimacit... :-) Ennek megörült, és csak fél napig volt eszében, másnap már nem is kérte a jutalmat. Pár napig még eszébe jutott, hogy neki pelenka kell, de sikerült a bugyit ráadnom, és akkor már ő is tudta, hogy a bilibe kell pisilnie, és nem a bugyiba, érezte a helyzet komolyságát. :-) Az első héten volt pár baleset, de azóta nem volt. Szóval valami jutalmat ígérnék, ami apróság, és többször is adható egy nap.
Nálam egyelőre az ágytisztaság a téma most, mert éjszaka mindig pisis a pelenkája, és bár tudom, hogy az várhat még, de a délutáni alvás alatt is száraznak kellene maradnia. Viszont nem nagyon alszik napközben, nem tudom, hogyan "tesztelhetném"...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!