Az első pelus nélküli naptól számítva mennyi idő volt, míg szólt a gyerkőcöd, hogy pisilnie kell?
Szerintem akkor még egyáltalán nem érett meg a szobatisztaságra, kár erőlködni rajta, csak moshatsz non stop.
Szerintem is úgy a célszerű, ahogyan az első válaszoló írta, hogy ki kell várni amíg felismeri az ingert, szól, majd csak ezután levenni a pelust, mert így csak sok plusz hűhő semmiért, ráadásul gondolom elég bosszantó is lehet így, nehogy ő is megutálja ezt az egész macerát.
Én is az első válaszolóval értek egyet, mi is dfordítva csináltuk.
Rajta volt a pelenka, nemszedtem le róla csak úgy, mert "kellett", mert "mondták" vagy mert ez lenne az elvárás.
Akkor került le róla, amikor már egy ideje biztonságosan mondta, hogy "most jön a pisi" és akkor tényleg jött is.
Aztán próbáltuk meg, mert ez az első lépcső, hogy ő felismerje. A következő meg az, hogy vissza tudja tartani- de ehhez már ugye kell a bili- mert a pelenka ebből a szempontból nagyon kényelmes találmány.
Szerintem lassíts, nem hajt a tatár- bár nem írtad mennyi idős a kicsid.
Nálunk a kisfiam kb. 28-30 hós (kb. 2,5 éves) volt, amikor ebben a korszakban voltunk és pikk-pakk megvolt a szobatisztaság- úgy 2-3 hét alatt. Ezt követően ugyancsak pár hét alatt az ágytisztaság is stabilan, még a 3. szülinapja előtt.
Ha korábban kezdtük volna, akkor is kb. ekkorra lett volna szobatiszta- csak megspóroltunk magunknak egy csomó idegeskedést, kudarcot és több havi mosnivalót :)
Ne az vezéreljen, hogy másnak ÁLLÍTÓLAG a gyereke már 1 évesen is a bilin ül- a saját kicsid érettsége és igényei szerint cselekedj.
Szép napot.
2-3 nap. 2,5 évesen vettem le a kislányomról a pelust.
Mennyi idős? Ha ennyire nem megy, akkor túl korán vetted le róla a pelust, még nem érett rá. Várj vele még 1-2 hónapot, mert így csak kudarcok érik.
Nálunk is úgy volt, hogy mikor elkezdett szólni pelenkával a fenekén, hogy pisilni vagy kakilni kell, akkor vettük le a pelenkát. Tehát amikor végleg lekerült a pelenka, onnantól fogva már szobatiszta volt.
Te tök rosszul csinálod. Egy gyereknek meg kell érnie a szobatisztasághoz, nem akkor lesz szobatiszta egy gyerek, amikor a szülő úgy gondolja, hogy na, akkor most levesszük a pelenkát. Mert akkor pont úgy lesz, ahogy nálatok van. Majd ha a gyerek felismeri az ingert, hogy neki kell pisilni vagy kakilni és akkor leveszed a pelenkát és elkezdi a bilibe vagy a wc-be intézni a dolgát, akkor majd szobatiszta lesz.
Bár az se mindegy, hogy mennyi idős. Ha még nincs 3 éves, akkor várj vele, míg megérik rá. Mert a gyerkőcöd minden a leírtak alapján, csak érett éppenséggel nem a szobatisztasághoz.
Ha viszont a 3 évhez közel vagytok, vagy éppen már elmúlt, akkor pedig szimpla lustaság és kényelem a gyereked részéről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!