Másfél éves gyerek nincs elkésve a rendszeres bilizéssel, nem?
Pontosan 20 hós a gyerekem.
Eddig azt hittem, jól haladunk, több reggel előkerült már a bili, néha napközben is, és volt már olyan, hogy pisilt is bele. Gondoltam, jó ez így, de a védőnőnk elégedetlen. Másoknál hogy halad ebben a korban a kicsi?
Az enyémet nagyon nem érdekelte a dolog egészen 3,5 éves koráig, pedig időről időre rákérdeztünk nála. Akkor feltűnt neki, hogy a korosztályában kb. senki más nem hord pelenkát, úgyhogy többé nem volt hajlandó felvenni. Még szerencse, hogy ez nyáron volt, mert az első nap hatszor bepisilt. A második nap már csak háromszor, igazából egy hét alatt rájött a dologra. Most pár hónappal később már nem is emlékszem, hogy mikor volt utoljára baleset.
A húga két évvel fiatalabb, két héttel később ő sem volt hajlandó többé pelenkát hordani. Nála eltartott egy hónapig, de igazából ő is hamar abszolválta a témát.
Szóval szerintem teljesen mindegy, hogy te mit tervezel, majd a gyerek eldönti, hogy mikor akarja.
A kislányom is ennyi idősen ritkán a bilibe pisilt, nagyrészt a pelenkába. Pár hónapig tartott. 2 évesen már nem hordott pelenkát, stabilan a pilibe pisilt.
Kisfiamnál teljesen másképpen alakult a szobatisztaság. Hiába ült a bilin, nem pisilt bele. Majdnem 3 éves volt, mikor kis túlzással egyik napról a másikra szobatiszta lett. Baleset nagyon ritkán volt néhány napig, utána már nem. Szóval ő 2 évesen sem tartott sehol, nemhogy 20 hónaposan :D
Nagyobb lányom 2 évesen lett szobatiszta nappalra és éjszakára is azonnal.
Kisebb lányom szeptemberben múlt 2 de csak esténként fürdés előtt sikerül néha neki bepisilni. Nem erőltetem, ha nem hajlik rá majd jövő nyáron újra próbálkozunk vele.
A védőnőd ha jól gondolom minimum 70 éves lehet a leírtak alapján 🤣
3.5 éves korára lett szobatiszta a lányom.
Ne sürgesd!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!