Kisfiút a wc-be ülve vagy állva pisiltetitek?
2,5 éves, fél éve szobatiszta nappal. Most kb 1 hónapja álltunk át a biliről a wc-re, mert ő már nem akar bilizni, mert azt mondja, nagy fiú. Viszont a wc szűkítővel olyan szenvedés. Már próbáltunk 2 félét is, de olyan szűk mindegyiken a lyuk, hogy teljesen széttett, oldalra lógatott lábbal kell ráültetni a wc-re és még akkor is nagyon figyelni kell, hogy rendesen lefelé irányítsa a sugarat, hogy ne menjen mellé. Sokszor még így is törölgetni kell a wc deszkát, mert tök pisis lesz.
Ez máshol is problémát okoz? Most azon gondolkodom, jobb lenne állva pisilni inkább kis sámlira állva.
Nektek mi vált be? Hogyan csináljátok?
Ja és a másik probléma, hogy önállóan nem tud ráülni fellépről sem normálisan, nekem kell mindig ráültetni meg leszedni és nem is érzem azt, hogy ez belátható időn belül megoldódna, ahhoz még sokat kellene nőnie, hogy egyedül is meg tudja oldani.
Nálunk annak idején az oviban még az összes fiú állva pisilt, sőt akkor csináltak piszoárt nekik, 2 különböző magasságba.
Nálunk a családban is minden férfi állva pisilt, a férjem volt az első aki ülve, furán is néztem rá, hogy én még életemben nem hallottam ilyet, én 24 éves koromig abban a tudatban életem, hogy a lányok ülve, a fiúk állva pisilnek.
Ha fiam lesz azt hiszem ezt a kérdést a férjemre fogom bízni, neki nagyobb gyakorlata van a dologban, mint nekem. :D
Egyébként a férjem tud úgy állva pisilni h nem megy félre, illetve tudom mert mondta és láttam is rengetegszer hogy letörli wc papírral ha kimegy.
De szokott ulve is pisilni. Valahogy a helyzet adja magát.
A fiam 5 éves és még szűkítőt használ. Ő is vegyesen, nagy wc esetén ülve mindenképp, ha csak úgy gyorsan kell akkor állva.
A férjem elmondta neki h ki kell tapasztalni hová célozzon, hogy ne fröcsögjön.
Én ebből ekkora felhajtást nem csinálnék
Nemtudom nektek szegény asszonyoknak milyen "férfiakkal" akadt eddig dolgotok, de aki felnőtt emberként nem talál bele a kagylóba annak valami baj van a fejében.
Világ életemben állva csináltam, ha esetleg véletlen mellé ment akkor feltakarítottam. Ha kiömlik a tea azt is egyből feltörli az ember nem? Vagy nálatok csak ott van hagyva az is? Vagy inkább nem is isztok semmit mert mivan ha kiömlik?
Nem űlve pisilést kell tanítani a gyereknek, hanem azt hogy takarítson maga után, elég gáz hogy ez nem egyértelmű.. Ennyi erővel tanítsátok arra is hogy papír tányérról egyen mert a végén sok lesz a mosatlan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!