Hogyan tovább a szobatisztasággal?
Én sehogy nem képzelem de van már egy szobatiszta gyerekem meg egy aki éppen félúton van és egyiket sem tettem ki annak, hogy osszepisilje vagy kakilja magát mert én " kitartok".
Úgy lett szobatiszta, hogy sokszor kérdeztem tőle, hogy fiam / lányom akarsz pisilni a wcbe / bilibe? Megprobalod? Plusz mikor éppen amúgy is oltoztunk át vagy vetkozott le, pl reggel vagy fürdés előtt akkor mondtam próbálja meg. Megpróbálta, ha sikerült, akkor sikerült.. amikor nem, akkor még nem. De utána feladtam a pelenkát és ennyi. Aztán egy idő után ő maga kerte a bulit és száraz volt a pelenka.. egy kezemen meg tudom számolni hányszor pisilt be a két gyerekem és simán 2.5 évesen szobatiszta lett. A lányom meg 2 sincs és ő is majdnem teljesen szobatiszta. Csak akkor van pelenkában amikor a bolcsiben alszik.
Az enyém sem akart hallani sem a biliről. Azt mondta undorító😅
Aztán vettünk wc szűkítőt, arra már néha-néha ráült, de attól sem volt túl lelkes.
Mégis egyik napról a másikra lett szobatiszta, nulla balesettel.
Azért csak kérdezd meg naponta többször, hogy rá akar e ülni, de ne erőltesd. Ha ráül és sikerül pisilni, akkor viszont mond neki, hogy milyen ügyes, már igazi nagylány stb..
Lehet fel a szűkítőn. Én erre azt találtam ki hogy alá tettem egy nagy ikeas fellépőt. (Azért írtam h ikeas mert az elég magas és megőszültem mire találtam anno ilyen magasat)
Arra feltette a lábát és nem félt.
Én kivártam. fiam kereken 2,5 évesen reggel felkelt és mondta, hogy nem kell pelus. Aznap már az alvás is anélkül ment.
Lányom 17 hósan reggel felkelt és, mikor pelusoztam rázta a fejét, hogy nem. Letettem a földre és elsprintelt a biliért. Ez most nyár elején volt. Egész nap pucerkodott itthon. Lentre vittem bugyit, nacit bőven. Most 20 hós és naciban is szobatiszta. Éjjel még van pelenka.
Mind a két esetben ők akarták.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!