Miért félnek egyes szülők a saját gyereküktől?

Én ilyet még soha nem láttam. Itt a gyakorin szokott lenni 1-2 ilyen kérdés kb 2 havonta.

Szerintem van itt egy kis sarkítás. Nem biztos, hogy mindig általánosítani kell. Volt itt mostanában egy pár olyan kérdés ahol elég arogáns stílusban osztogattág a jótanácsokat arról hogyan és mikor kellene felpofozni a gyerekeket nyilvánosan a hajukat is leordítva, csak hogy kussba legyenek. Hát hajrá, majd a sajátjukkal megcsinálják.

Nem ez volt a kérdés, de kikívánkozott belőlem, bocsánat.

Szóval van amikor én is többet engedek. El sem tudod képzelni mennyi minden miatt rá kell szólni pl egy 2 éves gyerekre, csak azért hogy életben maradjon. Néha lehet egy kicsit "rossz". Mert szeretem és azt akarom látni hogy boldog. És ha azt a nyamvadt nyalókát annyira akarta, néha megvettem neki. Soha nem volt bolti hisztink, de lehetne mondani hogy nem vagyok következetes.

Vendégségben, rokonlátogatásokon többet engedek. Produkálja magát, hangos, szaladgál. Nem szoktam leállítani. Ilyenkor egy kis ejnye-bejnye nem lenne elég. Ha beállítom a sarokba akkor garantált a 3 perces masszív üvöltés, ami engem nem zavar. A vendégek viszont nem tudtnak vele mit kezdeni a buli pedig megdöglik. (csak egyszer csináltam) Szóval akkor inkább érezze jól magát mindenki.

Már 3 éves, de nézték 5-nek is. Nem olyan könnyű ránézésre eltalálni a korukat, olyannak főleg akinek nincs.

5 éves esete a vázával, hát ismerni kellene a részleteket. Biztos, hogy direkt volt? Megfogta a vázát és simán földhöz vágta? Vagy nekirepült egy labda? Rájött utánna, hogy rosszat csinált? Megbánta vagy az anyja képébe röhögött? Nem mindegy.

Sokan a kutyához hasonlítják a gyerekekt. Óriási hiba. Mit kellett volna csinálni a gyerekkel? Nyilvánosan megszégyeníteni a vendégsereg előt?

Ha nekem problémám van a férjemmel nyilvános helyen, azt jelzem neki, de nem esek neki mindenki előtt. Négyszemközt lerendezzük később. Így tartom helyesnek és kultúráltnak. Egy 5 évessel már szintén meg lehet beszélni a dolgokat. Ne legyél benne biztos, hogy nem kapott érte büntetést.

Hogy fél, vagy kerüli a konfliktust, nem egészen ugyanaz.

Alapszabály, hogy egy kisgyereknek, aki éppen felfedezi a világot, csak akkor mondj nemet, ha feltétlenül szükséges, mert különben egész nap csak azt hallaná:

-nem szabad, nem szabad, nem, nem, nem.

És akkor hisztizik a gyerek, és igen, ez nagyon fárasztó tud lenni, pláne, ha kialvatlan vagy, vagy még a munkahelyeden is felbosszantottak.

Amikor a lányom pl. 1 éves volt, mániája volt, hogy kipakolta a konyhaszekrényből a konyha közepére az összes lábost. A férjem totál ki volt akadva, hogy miért engedem neki. Hát azért, mert órákig elvan vele, és közben simán meg tudtam főzni az ebédet. Semmi más méregdrága játékkal nem játszott el ilyen jól.

Elég bonyolult kérdés, nagyon nagy különbség van gyerek és gyerek között, nem lehet általánosítani.

Jó példa a különbségekre az én két gyerekem, 4 és 6 éves fiúk. A nagyobbról már kiderült, hogy figyelemzavaros (ADHD). Az ő nevelése külön témakör, könyvet is írtak erről ("fimota" gyerek). Nem rosszindulatú, de akaratos és nehezen kezelhető volt mindig, és nagyon kitartóan, hosszú ideig tudott hisztizni. A büntetésre nem úgy reagál, mint egy átlag gyerek, nem sok értelme van büntetésnek, mert igazságtalannak érzi, agresszív lesz tőle és nem okoz javulást. Régebben sok mindent próbáltunk, volt olyan is, hogy eljárt a kezünk, ennek eredménye annyi lett, hogy az apjától fél és sokszor szóba sem áll vele. Én rájöttem, hogy az, hogy megütöm vagy kiabálok vele, nem jó megoldás, mert "lemásolja", ő úgy gondolja, hogy amit felnőttek megtehetnek, azt ő is. Amióta "puhábban" kezelem, elmagyarázom, miért helytelen, amit csinált, és mi a természetes következménye (pl. törött váza - fel kell takarítani, pénzbe kerül újat venni stb.), nyugodt hangnemben, azóta nagyon sokat javult a viselkedése. Már nagyon ritkán csinál bajt, és egyre szófogadóbb, néha én is meglepődök. Az oviban is többször hallok jót róla, mint rosszat.

4 évesem egy kis nebáncsvirág. Ő már attól összeomlik, ha valaki hangosan rászól, ettől függetlenül ő is tud rosszalkodni, feszegetni a határokat. Ha bajt csinál vagy hisztizik valamiért, csak nagyon finoman lehet vele bánni, mert ha nem, iszonyat hisztit képes produkálni órákon át, adott helyzetben nagyon sok idő megy el, mire le tud nyugodni és normális mederben tud folytatódni az élet. Ez nagyon megfontolandó pl. ha nem otthon vagyunk vagy készülünk valahová menni. Alapvetően szófogadó és jó kisfiú, de néha bedacol, nem akar együttműködni, mást akar, mint mi. Kedvességgel, figyelemeltereléssel hamarabb célt lehet nála érni, mint fegyelmezéssel, ha pedig valaki megütné akár a kezét is, abból irdatlan nagy ordítás lenne legalább félóráig, és az illető onnantól elvágta magát nála. Persze ő is szépen fejlődik, talán idegrendszeri éretlenség nála is bejátszik, de sokat javult az évek során, szépen fejlődik, remélhetőleg kinövi majd a gigahisztiket. Hozzáteszem, én sosem veszek nekik semmit azért, mert hisztiznek, mert a hisztiért nem jár "jutalom". A jó viselkedést viszont mindig dicséret követi, szóval vagy tettel (ölelés, puszi, dicséret). Mindkettőt jól lehet így motiválni.

Úgyhogy nem érdemes általánosítani. Sok a nehezen kezelhető gyerek a mi időnkben, ennek nyilván megvan az oka. De nem minden esetben a szülő a buta, tudatlan, kényelmes. Ettől függetlenül nem árt, ha olvasnak, utánajárnak, mi a baj a gyerekkel, segítséget kérnek hozzáértő emberektől, intézményektől.

Az en gyerekem ketszer hisztizett eleteben. eloszor a szokasos "rendrakas" magyarul csak annyit kellett volna hogy egy dobozba bedobalja a jatekait a folderol, mivel egy szobank volt nem lehetett minden szejjel mert orra estunk volna mindannyian. eloszor csak tiltakozott aztan elkezdett sikitani es tepte a sajat hajat. fogtam egy jo n agy pohar hideg vizet es szo nelkul szembeontottem vele. rogton megszunt a visitas. utana osszepakoltam a jatekokat egyetlen szo nelkul, lefektettem , azt is szo nelkul. nem volt joejszakat puszi simogatas semmi. betakartam es elmentem az agyatol. azt hiszem fel ejjel egyikunk se aludt de nem szolt senki semmit. meg 13 evesen is emlekezett az esetre. a masik szinten "vizes dolog" volt csak ott az volt a kulonbseg hogy miutan megfurdott es hajat mosott ki akart menni az udvarra este nyolckor a sotetben kb 10 fokban a kutyahoz. semmi szep szo rabeszeles nem hasznalt sot az se hogy az ajto uvegen keresztul megnezhette hogy ott fekszik a kutya a kuszobon.

uvoltes ezerrel vagy 15 percig, kezdett a duhtol elkekulni. beallitottam a furdokadba (akkor mar volt furdoszobank) es ugy pizsamastol kapott egy par pillanatos hidegzuhanyt. ez volt a masodik es utolso hisztije. nekem ez a modszer bejott es csak 2 alkalommal kellett hasznalni. de van akinek massal sikerul vegetvetni a hisztinek.

Amit te írsz, ott nem a gyerektől magától félnek, hanem a hisztitől. Na meg a legtöbb esetben attól, hogy mit szólnak majd az emberek, ha a gyerek kiveri a balhét nyilvános helyen. Vagy esetleg attól, hogy a gyerek nem fogja őket szeretni, ha nem engednek neki.

Nálunk viszont a kérdést szó szerint kellett venni, ugyanis anyám félt tőlem kiskoromban. Nem akart velem egyedül lenni, folyton azt hitte, hogy amikor csendben ültem, akkor épp róla gondolok gonosz dolgokat (igazából gyerekkorom nagy részét csendben ülve töltöttem, anyám filozófiája szerint tehát életem nagy része akkoriban a gonosz gondolatokkal telt). Mindig rajtam volt a fél szeme de nem azért, hogy bajom ne essen, hanem mert félt, hogy miközben nem figyel, valamit forgatok a fejemben ellene. Éjszakára elzárta a dolgaimat és mellette kellett aludni, nehogy felkeljek amíg ő alszik és "csináljak valamit". Mindezt onnan tudom, hogy lazán mondogatta másoknak, illetve panaszkodott, hogy a gyerek valami fura, ő úgy érzi, hogy magában biztosan sunyi dolgokat tervez mert mindig csendben van. Faterom is emlékszik rá, bár ő röhögve emlegeti, akkor sem vette komolyan amikor kicsi voltam.

15-ös vagyok. Én nem félek a gyerekeimtől, de a nagyobbik fiam miatt 1-2 éve nagyon aggódtam. Ha bedühödött, sokszor rám támadt, és a kisöccsét is sokszor bántotta. Persze én erősebb vagyok nála, most még, de ha belegondoltam, hogy mi lesz, ha nagyobb lesz nálam... Elég erős és a korosztályában a magasabbak közé tartozik, ha akkora lesz, mint a férjem, nekem annyi... Ezért fontos az ő esetében, hogy szelídebb módszerekkel fegyelmezzem, irányítsam. Bevált a módszer, mert már jó ideje nem próbált meg nekem jönni, megütni, és a testvérével is sokkal türelmesebb lett. Mára már annyit javult a viselkedése, hogy úgy érzem, már nem kell aggódnom miatta.

Utolsó, ez nagyon durva... Anyukádnak van valamilyen pszichés problémája, vagy azóta már rendbejött?