Ha egy gyerek autista lesz, annak csak genetikai okai lehetnek, vagy mik azok a dolgok, amik még ezt okozhatják?
Két napja? Ha autista lenne, akkor az hosszabb folyamat, nem egyik napról a másikra jelentkeznek a tünetek.
Szimplán lehet, hogy valamibe nagyon belemerül,azért nem "hallja", azért ez felnőtteknél se ritka, mégse vagyunk mind autisták ;) Azt viszont nem írtad, hogy valami tevékenység közben csinálja ezt, vagy csak úgy a semmibe réved.
Még annyit mondanék, hogy az autizmus spektruma elég nagy és egyáltalán nem világvége sok esetben a diagnózis. Természetesen arra az esetekre gondolok, ahol, a gyermekek jó értelmi képességűek és az autizmusban enyhébb formában érintettek.
A súlyosan érintett gyermekeknél is el lehet érni, hogy jól érezzék magukat a világban, tehát a maguk világában boldogok legyenek.
Az enyhe esetek meg nagyon is hasznosak, ha időben megkapják a fejlesztést, és egy viszonylag jó együttműködést kialakítva tanulhatnak és a képességeiket, ami az autizmusból fakad a tudomány szolgálatára fordítják.
Az okok leginkább genetikai eredtűek, kisebb részben környezeti faktorok is okozzák, melyek triggerként hatnak és genetikai érintetteség esetén elindítják a folyamatot. Már magzati korban máshogy fejlődnek az idegpályák, más az agy behuzalozása. Ezen kár gondolkodni, mert tényleg nem vezet előre. Senki sem hibás azért, mert autista gyermeke születik. Autizmus mindig is volt és fennmaradt az evolúció során. (nem véletlenül)
Nálatok egyáltalán nem biztos, hogy az autizmus okozza a tüneteket. Ha ez okozza, akkor is van élet, van napsütés és van boldogság is. Ezt a diagnózis elején az ember még nem látja, de idővel ahogyan csökken a féleleme és kialakul egyfajta egyensúlyi helyzet, ez is előkerül.
Most tényleg arra koncentráljatok, hogy írjatok össze mindent, ami a fejlődéssel kapcsolatos. Mit mikor csinált, hogyan kommunikál, hogyan használ nem verbális jeleket, hogyan jelzi a szükségleteit (inni, enni hogyan kér), mennyire irányítható, alvás-evés milyen, van-e bármiylane evészavar, bármiylen érzékenység, amit túlzottnak tartotok. Milyen a játéka, szerepjátékozik-e, hajlamos-e monotonitásba kerülni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!