Nagyon félénk, csendes, visszahúzòdô gyerkőcötök hogy boldogul az iskolában?

Nem nekem céloztad a kérdést,de azért leírom:)

Én is ilyen gyerek voltam,és nekem nem is sikerült beilleszkedni általánosba.

Most már gimibe járok,de még mindig problémáim vannak.

Én azt javaslom,hogy próbálj neki valami olyan hobbit találni(valami sportot pl),ahol muszáj közösségbe lennie,hogy szokja,ne hagyd neki,hogy meneküljön.

Az én szüleim sajnos elkövették azt a hibát,hogy nem foglalkoztak velem.

Remélem nektek azért nagyobb szerencsétek lesz:)

Ha jó csoportja lesz,szerintem meg van rá az esély,hogy feloldódik(nekem sajnos nem volt ilyen szerencsém)

Sok sikert:)

Nem ritka a viselkedése , de aggód túl a dolgot.Ezért kell emberek közé járatni minél többet hogy felvegye a viselkedési formákat.

Majd belejön.

Párszor lehet megütögetik a gyorsabb asszimilálódás kedvéért.De az is teljesen megszokott.

Szarul. De van 1-2 barátom. Igaz h ebben közrejátszuk h emo vagyok

14/L

Én még most is inkabb gyerek vagyok,de azért remélem, hogy hasznos lesz a válaszom :)

Óvodás koromban, de főleg kisebb osztályokban én is nagyon visszahúzódó kislány voltam, sokszor nem mertem megszólalni a társaim előtt, így nem tudtam kifejezni a véleményemet. Úgy éreztem, én kevésbé vagyok fontos, mint a többi osztálytársam, főleg, ha a "népszerűbbekkel" hasonlítottam össze magamat. De szerencsére jó közösségbe kerültem, így mindig volt egy pár jó barátom, és nem voltam egyedül a közös programokon. Ennek a pár embernek a társaságában lassan megnyíltam, bátrabb lettem, és az évek alatt sikerült lekűzdenem ezt a félénkséget. Az idén nyolcadik osztály végeztem, és elmondhatom, hogy a barátaimnak köszönhetően sokkal magabiztosabb és nyitottabb lettem, nem szorongok a társaim közelében.

Összefoglalva, van lehetőség arra, hogy egy gyerek lekűzdje a félénkséget, de ahhoz szüksége van egy pár megbízható, állandó barátra. Jól jöhet egy olyan sport/tánc/bármilyen más hobby, amiben a gyerkőcöd úgy érezheti, hogy jól megy neki, és esetleg a többiektől is kap néhány elismerő szót miatta: ez önbizalmat ad, nekem sokat segített.

Beszélgess sokat vele, szervezz neki programot a barátaival.

Minden jót Neked és a gyerkőcödnek is!

14L

Igaz-igaz, nem hozzám szól ez a kérdés, de azért válaszolok. ^^

Én is ilyen voltam, DE

muszáj volt túltennem magam

és a sarkamra állni mert

tudtam, hogy így folytatom nem szerzek barátokat, nem ismerek meg új embereket.

És én túl is tettem magam ezen

Ma már nyitottabb, kedvesebb ember vagyok, aki nem húzódik vissza .^^

Térjünk vissza a kérdésre :D

Ebből a kérdésből az jött le, hogy neked ilyen visszahúzódó gyereked van. Noss, nincs gyerekem,szóval lehet hogy nem fogod elfogadni a tanácsomat. De azért próbálok valahogy belegondolni ebbe a szituációba..

Bátorítsd. Előbb utóbb rájön, hogy neki ez így nem jó, de még hamarabb rájön, hogyha bátorítod, SŐT van egy jó tanácsom.: Lepd el mindenfélével, halmozd el ajándékokkal, DE csak akkor, miután beilleszkedik a közösségbe. És el is mondhatod neki, hogy ezt meg azt megkapod, ha beilleszkedsz a többiek közé. Előfordulhat, hogy hazudik neked, ezért azt a döntést is ajánlom, hogy nagyon kövesd figyelmen, milyen az iskolában. Pl. amikor viszed haza. Jól oda kell figyelni, hogy köszön el a társaitól,biztos észreveszed, mi zajlik. Vagy kérdezd meg a tanárját/tanárnőjét, hogy milyen a gyerek, szerintem az a legbiztosabb. Egy tanár sosem hazudna. :)

Azt is ajánlom, hogyha a gyereked szokott internetezni, mindenképp nézd meg, miket csinál a neten. Lehet, hogy valami vagy valaki rossz hatással van rá. Vagy az is lehet hogy álomvilágban él, verd ki a fejéből az álomvilágot. ;)

Sok sikert!^^

Engem sem fogadtak el már általánostól kezdve, és a mai napig elkapnak érzések azzal kapcsolatban ahogy bántak velem. Állandó bizonyítási, feltűnési kényszer. Ha rám tör az ötperc a banki ügyintéző szemébe nem mertek nézni. Magánélet romokban. (na jó nem, igazából nekem olyan sosem volt) Pedig felnőtt ember vagyok már, az egyetemet csinálom, nem kell magyarázni, hogy ez butaság, egyszerűen csak berögződött, és irtó rossz így élni.

Sosem tudtam az erősségeimre koncentrálni, mindig az érdekelt, hogy amiben nem vagyok jó, hogy abban elismerjenek, olyan persze sosem volt, mert nem lehet mindenkinél mindenben jobb az ember.