Mutista gyerekkel élő, vagy már belőle kigyógyult történetére lennék kíváncsi?! Hogy sikerült, milyen nehéz esetek történtek az állapot fennállása közben?

Én elektív mutista voltam - a családommal, rokonokkal, családi barátokkal (tehát azokkal, akiket születésem óta ismertem) beszéltem, de az "idegenekkel" nem, és ebbe az óvodás társaim és az óvónnénik is beletartoztak.

Soha nem játszottam a többi gyerekkel, mert nem mertem odamenni hozzájuk, és megszólítani őket. Nagyon rossz élmény volt, erre máig tisztán emlékszem. Szerettem volna én is játszani, barátkozni, de nem mertem megszólalni.

Az óvó néniknek néha 1-2 szavas válaszokat adtam, ha konkrétan nekem szegeztek kérdéseket, mert féltem hogy megbüntetnek, ha nem válaszolok. De magamtól az óvó néniknek sem mondtam semmit.

Nekem emiatt az óvodai éveim nagyon stresszesek voltak, de azt tudom mondani, hogy egyre jobb lett a helyzet. Nagycsoportban már volt egy kisfiú, akivel játszottam, beszélgettem - persze ő kezdeményezett, ő jött oda hozzám. Az iskolában is ez volt a jellemző - ha akartak velem barátkozni, örömmel fogadtam a közeledésüket, és akkor beszélgettem velük (persze soha nem voltam túl beszédes), de én magamtól soha nem mentem volna oda valakihez.

Ahogy írtam egyre jobb lett a helyzet - általános iskola 1. osztályában még nagyon látszódott nálam ez a probléma (de a tanító nénik kérdésére mindig válaszoltam, ha felszólítottak, csak magamtól soha nem jelentkeztem, hiába tudtam a választ), de a 8. osztályra már egyáltalán nem vette volna észre egy kívülálló. Addigra voltak barátaim, sokakkal jóban voltam az osztályból.

Gimiben még jobb lett a helyzet, mondjuk sokat segített, hogy egy barátnőmmel mentünk ugyanabba az osztályba, és ő nagyon barátkozós volt, ezért úgy szereztünk új barátokat, hogy barátnőm kezdeményezett, én meg "ott voltam". :D

Most egyetemista vagyok, 23 éves. Még mindig félénk, és introvertált vagyok, és általában megvárom, míg mások közelednek felém. De rengeteget javult a helyzet, vannak barátaim, van párom, már mindenkivel merek beszélni, ha kell akkor kezdeményezni is, még ha néha kicsit kellemetlennek is érzem.

Amit továbbra is nagyon utálok, az a telefonálás (mindenkivel aki nem tartozik a legszűkebb körömhöz), és a hivatalos ügyek intézése. De ezeket is simán megcsinálom, nem veszik rajtam észre hogy fura vagyok, vagy bármi ilyesmi. :)

Szóval mostanra normalizálódott a helyzet. :D Amúgy mindig nagyon jó tanuló voltam, és pl. szóbeli feleleteknél is mindig rendesen feleltem, mert nem mertem ellentmondani, vagy elnémulni. Most egyetemre járok, munkám is van, semmi ilyesmi gond nincs.

Még annyi, hogy ugye nálam ez 20 éve került elő, és akkor a mutizmus még nem volt annyira köztudatban, és engem soha nem vittek el pszichológushoz, nem kaptam rá semmilyen kezelést vagy ilyesmit. Magától múlt el, vagyis lett egyre enyhébb, de az igaz, hogy közben sok szorongást okozott nekem ez az egész. Talán manapság már gyorsabban megoldható a probléma valami módszerrel, pszichológussal.