Hogyan viszonyuljak, kezeljem a családban borderline személyiség zavaros gyereket?

Hi, megint én vagyok.

Nem igazán tudom értelmezni azt, hogy "enyhe" borderline, definiáld kérlek, ezt a fogalmat nem ismerem, de ha valamennyire is az vagy, soha az életben nem fogod tudni elvégezni a pszichológia szakot, az pedig, hogy pszichológus nem leszel, egészen biztos. Ahogy én sem leszek. De te még kevésbé, ha nulla ismerettel leírsz ilyet, hogy biztos lesz olyan "fázisa", biztos, nem épp a legritkább személyiségzavar :), édes vagy, ahogy mosolyogsz, megütnélek. :)

És ne kérdezgessen? Persze. Négy óra múlva felkelek, és bemegyek egy órámra, ahol azt a "házi feladatot" kaptam, hogy rajzoljam meg az életem térképét, de nem rajzoltam semmit, mert az én életemnek nincs térképe, csak egy rohadt pont van, azon állok, mindig is csak az volt, ahol éppen, és nem jó, és ezen a ponton az anyám a gyakorikérdések.hu-n kérdezi, hogy hogyan viszonyuljon hozzám, ahelyett, hogy tőlem kérdezné meg, az okos válaszolók pedig azt hiszik, képesek beleképzelni magukat a helyzetembe. A helyzetembe! Hogy gyűlölöm ezt, gyűlölök mindent, átérzed? Komolyan azt hiszed, hogy átérzed? Mert ha éreztél is valaha hasonlót, az biztos nem ugyanolyan volt, és ne helyezd magad a szintemre az "enyhe" kis szarjaiddal meg "kattjaiddal", mert ennyi erővel megtehetné az összes tiritarka cigány, és kb. ugyanannyira éreznék át ők is. Csak éppen gyűlölöm, ha valaki úgy tesz, megért, és közben nincs fogalma semmiről az egész világon.

01:44-es, nemhiszemhogy bármely topiklátogató kis szarszenvedő fosszánhúzó hányógennyes megérdemel ennyi őszinteséget.

<3

Neeee, én a cím óta olvasva egyre inkább azt hittem, hogy ezt komolyan az ÉN anyám írta!? Aztán a végén szanaszét röhögtem magam:D

Azért akkor is gci bizarr.

És ha nem leszel pszichológus, akkor mihez kezdesz, ezen gondolkodtál-e már.

Megölöm magamat.

(Nem.)

Tehát sokan vagyunk kevesen.

Én teljesen egzisztenciális válságban voltam emiatt, hogy le kell mondanom az egyetlen dologról, amit igazán és tartósan és őszintén szeretek. Mikor diagnosztizálták, és biztos lett, hogy személyiségzavarom van, még jobban bepánikoltam. Most eljutottam egy terapeutához - úgyis kell a 150 óra önismeret - és muszáj volt már tudnom.

40 Rivo készenlétben pihen a vatta alatt.

- Doktor úr, lehetek én személyiségzavarral pszichológus?

- Persze, hogy lehet!

- Tényleg?

Erre nem válaszolt, hanem firkált ezerrel tovább.

Most gondolj, amit szeretnél:D

Amúgy azért gondoltam, hogy az én anyám, mert ő most nagyon rá van kattanva arra, hogy úristen, hogyan bánjak ezentúl ezzel a szegény gyerekkel, azonnal beszélnem kell a pszichiáterrel, illetve nincsen ennek a kölyöknek az égvilágon semmi baja, azonnal beszélni akarok a pszichiáterrel.

Hát igen, önmagához viszonyít szegényke.

Meg az ő stílusa, hogy a türelmetlensége komolyan a gyakorikerdesek.hu-ra veti.

Inkább az a durva, hogy mindketten pont ráakadtunk erre a kérdésre.

Én is azt hittem, hogy ez a dolog az, amit őszintén, igazán és tartósan szeretek, kb. egy évig. Utána elmúlt. :) De te ne mondj le róla, én most voltam Tündérhegyen két napot (hosszú történet), ahol elmondtam annak, aki a terapeutám lett volna, hogy azért hagyom abba a szakot, mert ha a pszichológus a személyiségével dolgozik (ezt így első órán elmondták), hogyan lehetnék már az én, személyiségzavarosan. Ő azt mondta, tiszteli bennem, hogy ezt magamtól láttam be, de ennek ellenére nem kizárt a dolog, minden csak attól függ, mit hozok ki az egészből, szóval nem lehetetlen. Az más kérdés, és ezt neki sem mondtam, hogy nekem most nincs sem erőm, sem kedvem megküzdeni ezzel az egésszel. Magammal.

Hasonló itt. Esetleg, ha gondolod, írj privit, és emailezhetünk, vagy akár MSN, bár azt utálom, de azért felmennék. Biztos nem vagy csoporttársam, azok közt nincs jófej.

Bizony a személyiségükkel dolgoznak.

Kvrvák ők, akik pénzért törődnek.