Miért nem tudják a szülők elfogadni mások sérült gyerekét?
Egyre több az SNI-s gyerek és egyre több felületen ismerkedhetünk meg ezekkel a problémákkal. Mégis egyre kevésbé elfogadóak az emberek. Miért?
Gyakran találkozok azzal, hogy a normál fejlődésű gyerekek szülei rossz szemmel néznek az SNI-s gyerekre és mintha féltenék a sajátjukat, hogy "elkapja a betegséget" vagy eltanulja a helytelen viselkedést, úgy húzzák el az ép gyereket a sérülttől. Játszótéren, oviban, iskolában, társasházban, mindenhol hangot adnak annak, hogy mit keres ott a sérült gyerek és miért nem jàr speciális intézménybe, miért nem költözik családi házba és játszik a saját udvarán?
Holott ők is a társadalom részei és minden joguk meg van jelen lenni.
Mi lehet az oka ennek a távolsàgtartásnak?
Tudnék mesélni a másik oldalról.
Amikor megtudták a szülők, hogy a gyermekem rehabilitációra jár anélkül hogy bármi fogalmuk lett volna, hogy ez mit jelent és egyáltalán bármilyen negatív tapasztalatuk lett volna a gyerekkel kapcsolatban, összefogtak ellenünk és ki akartak tenni a csoportból.
Összvissz egy hónapja járt még akkor a lányom oda és az volt mindössze a vétke, hogy nem kommuninkált szavakkal és darabos volt a mozgása. Soha az életben nem volt erőszakos.
Megkésett mozgásfejlődésű és beszédfejlődésű volt csak.
Érdekelte őket?
Nem.
Ők csak annyit láttak, hogy "az a gyerek fura".
Az elégtételem max. annyi volt, hogy nagycsoportra a fél csoport már fejlesztésre járt, mert addigra derült ki, hogy az ő tökéletes csemetéik is "defektesek".
Na akkorra értették meg, hogy semmit nem jelent, ha egy gyerek fejlesztésre jár. Vagyis de: azt, hogy a szülő felismeri a problémát és tesz a gyerekéért.
De ennyi miatt nem kell félni senkitől.
Egyébként legtöbbször a papír nélküli "rossz gyerekekkel" több a baj. Nálunk is volt olyan szülő, aki el volt ájulva a gyerekétől, hogy olvas, százas számkörben számol, közben egy rohadt kis agresszor volt, aki folyton gúnyolta a gyerekemet azért, ahogy járt és beszélt.
Amit a 45-ös leírt, pont igaz. Nekem is az a tapasztalatom, hogy a "papíros" gyerektől félnek, közben meg velük van foglalkozva, míg másik problémás gyerek szülője meg csak megvonja a vállát, hogy majd kinövi, csak gyerek.
A lányom pl. adhd-s. Azért lett kivizsgálva, mert rászállt a tanárnő, és meg akarta buktatni elsőben. Soha nem volt baj a magatartásával. De hiába vittem a papírt, annál bunkóbb lett. Úgyhogy a végén iskolaváltás lett belőle, és ott nem is volt semmi gond.
Aztán 5.-ben jött egy új kislány, egy kis nyúlszájú. Az osztály rászállt, elkezdte csúfolni, a lányom állt ki mellette egyedül. Erre a szülőknek az volt a reakciója, hogy jaj, kislányom ne barátkozz már vele, mert adhd-s, akkor ő viselkedészavaros. Nem kicsit akadtam ki, amikor ezt visszahallottam.
Az egészben az a poén, hogy végül a kislány is kapott adhd-diagnózist, és neki a viselkedése is gáz.
Szóval nem azzal van a baj, hogyha a szülő ki van akadva azon, hogy a gyerekét egy másik gyerek veszélyezteti, ez jogos. A baj azzal van, ha egyből el akarnak távolítani egy gyereket a csoportból, mert meghallják, hogy gond van vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!