Mi lehet az oka annak, hogy egy három hónap híján hároméves kisfiú harapdálja a bébiszitterét és főleg hogyan nevelhető meg?

Köszi a válaszokat mindenkinek, nagyon!!!

#1: most épp nyári szünet van a bölcsiben is, tehát amúgy sem jár épp már mióta, szóval a bölcsiből kivevés nem releváns.

Igen, mindenkit harap, mint sorok közül megértettem a nagy testvére és az apukája reakcióiból, és az érzelmi túlfűtöttséget anyuka is mondta, hogy tán meghatottságból is harap.

#2 Igazán nagyon szépen köszönöm, hogy kihangsúlyozod, hogy nem az én hibám, naná, hogy automatikusan magamban keresem, hálásan köszönöm neked komolyan!!!

Ugyanakkor nekem pont tökre kell a munka, a pénz, de anyuka mondta le, szerintem amúgy a család szégyene miatt, mert anyuka már csütörtökön is iszonyat sajnálkozott és elnézését kérte, hiába mondtam neki, hogy Köszi, de nem a te hibád, persze értem én, hogy a szülőknek kell felelősséget vállalni gyerekük tette miatt, de tökre sajnálom, hogy emiatt szünetet tart, ami szerintem nem feltétlenül jó sem a gyereknek, elfelejteteni, mert lassan újra kezdődnek az intézmények is, meg megoldásnak sem jó, ha mindenkit harap, max. annyiban, hogy "családban marad", nekem meg anyagilag pláne nem jó.

Felmerült még az is bennem, hogy tán nem reagáltam elég határozottan a harapásokra és ezért nem értette meg, hogy ez nem játék, pedig én tényleg kialadtam, hogy harap, a nyomot hagyókat előtt is kicsiket, amin tényleg nevettem is, hogy mi, harapsz, ne már, de inkább arra figyeltem, hogy ne reagáljam túl pl. haraggal, hogy hogy megharapott.

Lassan szeptember, szóval vszeg elvesztettem ezt a családot, amit tökre sajnálok nem csak anyagilag, hanem amúgy is: hiszek magamban, hogy vagyok annyira megértő, hogy a családdal együtt megoldhattuk volna ezt a problémát, de nem úgy, hogy akkor inkább ne gyere most egy darabig (vagy tán soha többé, hallom én ebbe bele lelki fülemmel)

És a hogy vezeti le a frusztrációját kérdésre nem válaszoltam még: elsősorban úgy, mint mindenki más: dúl-fúl-morcog, majd csapkodna-dobálna-törne-zúzna bármit, ami a keze ügyébe kerül, ha hagynánk, de ilyenkor szülőktől is láttam, hogy érvényesítik a haragját, hogy igen, te most haragszol vagy szomorú vagy, de törni-zúzni akkor sem szabad, és ilyenkor vagy elszalad duzzogni valahol, vagy ott helyben begubózik, elbújik, összehúzza magát.

Mondjuk az tényleg releváns kérdés, hogy harapott-e már meg bárkit is annyira, hogy napokig nyomot hagyjon akár a családban is, de nem tudom és ha ők nem keresnek, már nem futok utánuk, hiába rugózom ezen még napokig tutira, és amúgy nem is túl rég ismerem őket, csak két hete, két hete viszont minden nap találkoztunk, most lett volna a harmadik hét, vagy még az sem, mert nem is hét elején kezdtem hozzájuk járni és a gyerek rögtön elfogadott.

Közben amúgy anyuka először csak rosszul lett, úgyhogy otthon maradt pihenni pár napig, hasfájós, majd kiderült, hogy a mentő vitte el éjjel és két éjjelre is kimaradt otthonról, ráadásul miután hazatért sem volt "olyan mama, mint volt", hiszen kiderült, hogy műtétje is volt és nem emelhetett, nem ugrálhatott a gyerek a mama hasán - tökre el tudom képzelni, hogy ez már elég kihívás ahhoz, hogy a gyerekek viselkedése kilengjen...

Szerintem anyuka szégyenérzete a legnagyobb, hogy harap a gyereke, akkor inkább megoldjuk családilag, de tán már jobban föl is épült a műtétje óta és tán többet is tud vállalni otthon.

Míg anyuka azt sajnálja, hogy a gyereke harap, én azt, hogy szerinte számomra ez akkora probléma lenne, hogy emiatt nem akarnék menni...

Kozb

Aztán meséltem ezt egy többgyerekes, sőt, már többunokás barátnőmnek is, aki kapásból azt mondta, hogy ez a gyerek pszichológushoz való - nem tudom, hogy mennyire igaz...

Én szimpatizálok a waldorf pedagógiával és érdeklődöm iránta, bár sokat nem tudok róla, ám azt igen, hogy egyik legfontosabb eleme a családcentrikusság, hogy együtt oldunk meg mindent a családdal és nem feltétlenül külső segítséget hívunk, mint akár én itt most, akár egy pszichológus lenne, mindenesetre azért most lefotóztam a két harapásnyomomat magamnak emlékbe, pláne úgy, hogy a lila-rózsaszín-hámló tegnapi (=2. nap), a csütörtöki meg még mindig sárga-lila (=ma 4. napja már), és persze lehet mondani, hogy minek, rendőrségi feljelentést fontolgatok-e, hogy vajon tesztelni akarom-e, hogy megmarad-e a hetedik napig vagy netán azon túl is, miközben dehogy is, sőt, különben sem igazságos ez az egész bírósági kitétel, hogy hány nap múlva gyógyul valami, hiszen tökre eredendő szervezet kérdése, és nekem pl. olyan fehér bőröm van, hogy naná, hogy jó sokáig fog látszani rajta egy ilyen nyom, ám a lelkemben még annál is jobban fáj, hogy a tudtommal Waldorf-értékekkel ellentétes kizárás/megszakítás megoldást választották ahelyett, hogy együtt próbálnánk megoldani a gyerek és mindannyiunk közös problémáját...

Érdekes módon egy másik családnál járva is meséltem és kiderült, hogy az ottani háromévesnek is volt egy ráadásul éppen ugyanolyan nevű és pont ugyanolyan harapós nevű bölcsis társa, ám lakóhelyük szerint két különböző háromévesről van szó, mindenesetre érdekes és különleges véletlen egybeesés - vagy tán jelenség, emiatt meg aztán pláne érdekel további esetek tapasztalatai (szülők, gondozók) vagy mások véleményei minderről és köszönöm az eddigieket is!