Szülők, akiknek gyermekét fejlesztik! Mit gondoltok erről?

Nem tudok konkrétan pont erre válaszolni, mivel az enyém kicsi, és izom-, mozgásfejlodesi gondok miatt kell vinnem a picit.

De azt tudom mondani, amit nekem elmondtak ezzel kapcsolatban.

Valóban a szülő is sokmindent meg tud csinálni a gyerekkel ezekből, viszont a szakember látja közben a gyerek reakcióit, ő tudja megítélni, hogy mennyire megfelelő módon látja el a gyerek az adott feladatot.

(Magunkból kiindulva pl bizonyos feladatoknál azt nézik, hogyan tartja a gyerek közben a kezét, stb.)

A mi kislányunk rettenetesen súlyos agykárosodást szenvedett. Orvosok a következőket jósolták:Soha, semmire nem lesz képes. Feküdni fog az ágyában, fojni fog a nyála és vegetálni fog mint egy növény. Semmilyen érzelem kikutatására nem lesz képes. Mozgásban a forgásig sem fog eljutni, ha szerencsénk lesz, akkor a fejét átfordítja hason fekve.

Es valóban, rengeteg lemaradása van. Mozgás, értelmi és látássérült. De forog, kúszik, megismer minket, kacarászik, hangokat utánoz, próbál mászni, ételt szájába teszi, ki-bepakol dobozokból stb. Születése óta hordjuk terápiákra. Kezdetben heti 2 volt, most mar heti 6nal tartunk. Mindig bent voltam vele. Volt, aminél éreztem, hogy nincs értelme, oda nem jártunk többet. A többi terápián sem történik semmi különleges. Nem vesznek elő egy varázskészüléket, ami megoldja a gondjainkat, mégis működnek. Apróságok is sokat számítanak, ami nekünk külső szemlélőnek fel sem tűnik talán. Én mindig rákérdezek, hogy ezt vagy azt miért kell csinálni, miért úgy stb. Meglepő válaszok vannak. Már a feladatok sorrendje is számít például egyes terápiákon. Nyugodtan kérdezz te is. A mi fejlesztő szakembereink szívesen beszélnek, adnak tanácsot.

Esetünkben a Dévény volt olyan, amit én nem lettem volna képes (jól) csinálni.

A többinél inkább az a kulcs, hogy egy idegennek nem mer úgy ellenállni, mint nekem, mert tőlük tart. A félelem, a szorongás alapvetően rossz, ezt tudjuk, de esetünkben sajnos kizárólag ezek bírják engedelmességre, irányíthatóságra, együttműködésre, munkára. Nyilván ahhoz, hogy tőlem, a saját anyjától rettegjen, nagyon durva dolgokat kellene tennem, ilyesmiről szó sem lehet. Másokkal szemben viszont alapból megvan ez az érzés.

Bent ülök az összes foglalkozáson, mert gyógypedagógus vagyok. Megtanultam, melyik képesség mire épül és mivel függ össze, ez alapján állítom össze, hogy mit fogunk "játszani". Persze, hogy játéknak látod, hiszen nem cél kínozni a gyerekeket.

Én iskolában dolgozom, és pl az elsős és másodikos csoportjaimban az órák kb 70%-a a szőnyegen zajlik, játék formájában. Pont azért, mert ülnek padban eleget, és mert sokkal hatékonyabb a fejlesztés, ha a gyerek is élvezi.

Látom, az activity külön kérdőjelet kapott, pedig én is szeretem használni, szókincset, fogalmi gondolkodást, logikát, szociális képességeket, kicsiknél mozgáskoordinációt és finommotorikát, nagyoknál kis változtatással bármi tantárgyi ismeretet (pl nyelvtan-szófajok) fejleszt.

Annyiban igazad van, hogy régebben nem volt ennyi problémás gyerek. Szabadidejükben kint játszottak a szabad levegőn, fára másztak, ugrálóköteleztek, bicikliztek, szaladgáltak. A mozgás pedig összefügg az egyéb képességekkel. A mai világban a gyerekek inkább bent ülnek, tévéznek, számítógépeznek. Ki sem merem engedni egyedül, hogy menjen bandázni, már más világ van, mint régen, az ember félti is őket.

Ezért szinte minden gyereknél találnának már valami elmaradást, ha nagyon keresik. Szerintem az elmaradástól függ, hogy mennyiben használ a fejlesztés, és mennyiben nem. Egy pösze gyereket anyuka nem fog tudni megtanítani helyesen beszélni, az mindenképpen logopédus feladat.

Nekem mindkettő járt, jár fejlesztésre.

Én is azt gondoltam, hogy veszek egy-két könyvet és én is meg tudom csinálni. De azért ez nem ilyen egyszerű!

Először is, a legtöbb ilyen gyereknél ott van a dac, az ellenkezés. Nekem nagyon-nagyon nehezen ült ide, hogy csináljuk a tsmt-t, vagy rajzoljunk, vagy bármi. Amikor mentünk a gyógypedagógushoz, akkor tudta, hogy azért megyünk, hogy ott csinálni kell. Utálta, de csinálta. A feladatokat a nő vegyesen állította össze. Én is csodálkoztam, hogy minek ad olyan feladatokat neki, amely nagyon jól megy. De azt mondta, hogy nem lehet csak olyat adni, ami nehéz neki, mert teljesen elveszíti a motivációját. Ezért váltogatta, mi megy jobban, mi kevésbé. Hogy legyen sikerélmény is. Nálunk a dac legyűrésére képes napirenddel csinálta a csaj az órákat. Más néven ezt strukturált órának nevezik, minden adhd-s és autista gyereknek kiírják, de persze egy átlag pedagógus azt sem tudja eszik-e vagy isszák, még gyógypedagógus sem mind tudja.

Ezért nagyon kis lépésekben haladtak, szerintem minimum egy év, hogy látsszon a változás.

A csoportos foglalkozás meg azért jó, hogy megtanuljon a többiekkel együttműködni, hogy ne lökje fel őket, kivárja a sorát.

A fiam 5 évesen nagyon el volt maradva, finommotorikában, beszédben, mozgásban. Most 3. osztályos tanuló, tavaly egy 4-ese volt a biziben. Most talán több lesz, de azért én nagyon elégedett vagyok, ahhoz képest, hogy nem akarták integrált iskolába engedni. Persze sokat fejlődnek spontán is, főleg, ha van velük foglalkozva, de nekem meggyőződésem, hogy a fiammal nem itt tartanánk, ha nem hordom fejlesztésre.

Az óvodai, iskolai fejlesztés az más téma. Ott sosem voltam bent, de csoportban zajlik, sőt, a suliban együtt van az elsős a nyolcadikossal, szerintem ennek tényleg nem sok értelme lehet.

A lányom "csak" figyelemzavaros. Második osztályban vették észre, most 6.-as, 4 éve jár fejlesztésre. Na, nála valóban nem látom értelmét. Szerintem a gyógypedagógus sem, többször mondták, hogy neki inkább pszichológus kell, mert teljesen motiválatlan. A pszichológus/pszichiáter meg egyből ritalint akart neki adni. Azért, mert 3 tanuló? Na, azért még nem fogok adni neki. Egy évig járt beszélgetni a nővel, semmit nem tudott kezdeni vele. Szóval őszintén, szerintem a gyógypedagógus még többet ér, mint a pszichológus.

Persze attól függ, mi a gond, milyen a gyógypedagógus. És az egyéni, személyre szabott fejlesztés lenne az ideális, de sajnos iskolai/óvodai keretek közt ezt nem tudják megoldani. Ezért jobb ha magánban viszed.

Ha rendszeresen és tudatosan játszod ezeket a játékokat a gyerekkel, azaz tudatában vagy, milyen területeken van elmaradása, és ezt melyik játék milyen módon fejleszti, észreveszed, mikor és hogyan kell nehezíteni vagy könnyíteni egy feladaton, mikor lehet még egy kicsit feszíteni a húrt, mert sikerülni fog elérni a kitűzött célt, és mikor kell kicsit megengedőbbnek lenni akkor nektek tényleg teljesen felesleges szakemberhez fordulni.

Egyébként a gyógypedagógustól nyugodtan megkérdezheted, hog mit miért csinált, de főleg azt kérdezd meg tőle, hogy mindezt otthon te hogyan folytasd. Mert abban teljesen igazad van, hogy te heti 168 órát vagy a gyerekkel, ő meg 45 percet. Ez a rövid idő kb. arra elég, hogy lássa, merre is lehetne továbblépni, és ehhez útmutatást adjon neked. Ezért is kell bent lenned a foglalkozáson.