Kislányom most kezdte az ovit, de nem akar ott aludni, mit tegyek?
Van nekem egy tündéri, okos 3 éves kislányom, aki most kezdett az oviban. Nem volt semmi gond a beszoktatásnál, simán ment minden, de itt jön a probléma, ezen a héten kezdtük az ott alvást. Vagyis kezdtük volna, de nem akar elaludni ott az istenért se. Egyébként nagyon jó alvó, itthon mindig alszik ebéd után, 2-3 órákat is. Most a héten egyszer sem aludt el ott eddig, estére pedig teljesen kifordult magából a fáradtság miatt. Volt családi napközis korábban, de csak ebédig maradt mindig. Persze, elhozhatnám ebéd után most is, egyelőre itthon vagyok a 20 honapos kistesóval, de hamarosan megyek vissza dolgozni ha felveszik a kicsit a bölcsibe. Meg aztán a nagy fiam is ebbe az oviba jár, ő is ottalvós, nem szeretnék külön menni a 2 gyerekért..
Szerintetek meg fogja szokni az ott alvást? Mert ez így most kín szenvedés, hogy nem alszik délután, mert szüksége van még rá.
Utolsó! Nem egyformák a gyerekek. Nekem 3 gyermekem van, a nagy fiam 2 éves korától nem alszik nappal, ha fejem tetejére álltam akkor se. Az oviban sem aludt szinte soha, de elvan, fekszik csendben. Ő ilyen, csereben éjjel sokat alszik. A 3 évesem viszont nem ilyen, neki szüksége van a nappali alvásra, mert kezelhetetlen, nyűgös lesz estére. Ja és nem este 10-kor fektetem a gyerekeket, hanem 8-kor, szóval éjjel ki tudják magukat aludni.
2-esnek, van plüss állatkája, együtt választottuk ki, mesét is kerítettem köré, hogy milyen jót fognak együtt aludni. Az ágyneműjét is ő választhatta ki, hogy szívesen feküdjön benne. Egyelőre még nem vált be egyik sem.
Az én fiam jó alvó, de a bölcsibe, nem akart aludni.
Én is ott dolgozom, próbáltam az én szobámban, az ölemben hetente 1x 2 x ha aludt,itthon 3 órákat alszik
Most kezdtük az ovit,szeptember 5 től élesbe eddig 2x nem alszik.
7-es, te hülye rosszindulatú majom! Semmi közöd az életünkhöz, de azért elmondom, a nagy fiam azért alszik ott, mert bár nem szokott aludni, de ott akar maradni! Kiscsoportban hazahordtam ebéd után, de aztán mondta, hogy mivel a barátai is ottalvósak, ő is maradni akar. A kislányom pedig, mint írtam azért kell ott aludjon mert hamarosan dolgozni fogok, csak mert olyan lusta vagyok.
Ja, és mindig 3 gyereket akartam, csokot soha nem vettem igénybe, van házunk, munkánk, egzisztenciánk.
Kikérem magamnak hogy valaki azt írja hogy szabadulni akarok a gyerekeimtől. Van egy 6, egy 3 éves és egy 20 honapos gyerekem, akik mellett dolgozni szeretnék. Aki nem járt hasonló cipőben az nekem ne pofázzon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!