Egy oviba készülő gyereknek miket kell már tudnia ahhoz hogy oviba mehessen?
6: "És olyan dolgok, hogy évőeszközzel egyen egyedül vagy tudja a popsiját kitörölni, egyedül öltözködni stb?"
Jaj, ne viccelj!
A popsiját hogyan tudná egy 3 éves egyedül kitörölni?
A másik kettő sem feltétel. Majd óvodáskorában megtanulja.
Amúgy nagyon nem szabhatnak feltételt, mert a 3. születésnapját követő szept. 1-től KÖTELEZŐ óvodába járnia, a körzetes köteles fölvenni, ha szobatiszta, ha nem, ha tud beszélni, ha nem, ha ismeri a relativitáselméletet, ha nem. Ha megtagadnák a felvételét, lazán lehetne jelenteni a jegyzőnek vagy mittudomén milyen felügyeleti szervüknek.
Kislányom 2,5 éves, szeptemberben megy majd oviba.
Nem olvastam utána, hogy miket kellene tudnia hivatalosan; én ezekre tanítom, illetve ráhagyom, hogy Ő csinálja, mert így leszek nyugodt, ha oviba megy majd, mert így nem lesz kiszolgáltatott helyzetben:
A szobatisztasággal nem kellett megküzdenem: a 2. szülinapjára már teljesen szoba,- és ágytiszta lett. Nem az én érdemem; de talán ez a legfontosabb az oviba, hogy ne kerüljön számára kínos helyzetbe.
Reggelente már egyedül megy wc-re, pisilés után egyedül is megtörli magát.
Ha panaszkodik, vagy bármi baja van; mindig elmondatom vele, hogy mi az, akkor is, ha enélkül is tudnám.
Egyedül eszik, iszik; szól, ha éhes/ szomjas, száját szalvétával megtörli.
Egyedül kezet mos.
Igyekszem arra ösztönözni, hogy egyedül öltözködjön. Eddig a bugyit, nadrágot, felsőt, pulóvert tudja (persze még nem mindenfélét, szabásfüggő is); zoknit, cipőt, kabátot csak levenni tudja még.
Az eredeti tervem az volt hogy mostanra sokat legyen gyerek társaságban. Nos, akkor még a COVID nem volt benne a pakliban. Így most az unokatestvéreivel, meg 2 barátnőjével játszik időnként.
Az igaz, hogy kötelesek felvenni, csakhogy csomószor nem veszik fel/visszaküldik bölcsibe, stb stb. Az új törvények is olyan kuszák, hogy sokszor maguk az intézmények se tudják, mi van. Nem egy ilyet láttam már. Szülő persze nem tud mit csinálni, ha mégis, az hónapokba telik.
Legegyszerűbb, ha a gyerek nagyjából szobatiszta ovikezdésre, a legtöbb kiscsoportos már az. Persze néha becsúszik egy kis baleset, de szerintem ezt azért tolerálják. Azért az ritkább, hogy teljesen pelenkás gyereket felvesznek, ugyanis arra is van törvény, hogy az ovi nem pelenkázhat gyerekeket, nincs rá külön szoba, külön hulladéktárolás, stb. ÁNTSZ meg elég kekeckedős.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!