Ti beírattátok a gyereket úszásra?
Ha lenne rá lehetőség beíratnám őket!
(Mondjuk én is hiába voltan tanfolyamon és nyaraltunk rendszeresen a balatonon, nem sikerült megtanulnom úszni a 32 évem alatt...)
Nekünk kötelező volt tesióra keretében, még fizetni sem kellett érte, az önkormányzat állta (persze ez még bőven a klik-idők előtt volt, most nem tudom, hogy van/lesz-e ilyesmi az iskolákban).
Lényeg a lényeg, hogy megtanultam ugyan úszni, de nagyon nehezen (4 év alatt), mert iszonyatosan féltem a víztől, és az oktató is folyton csak kiabált, megalázta az ügyetleneket. Érdemes lenne tehát nektek megnézni, hogy milyen helyre fog járni a gyerek, milyen az oktató, a közösség, mert a rossz élmények egy életre megmaradhatnak. Meg persze azt is mérlegelni kell, hogy nem igényel-e túl sok plusz időt.
(Bocs, hogy nem szülőként válaszoltam)
Igen, mert ott tanulja meg az alapoktól.A
Ott nem a "ne fulladj meg a vízben" a cél, hanem a különböző úszás elsajátítása és a rendszeres testmozgáshoz szoktatás.
Nem írattam be. Már az oviban is lehetett volna, de nem szeretett volna menni, én meg semmiképp nem erőltettem volna. Este vagy hétvégén se jutott eszünkbe, hogy úszni vigyüm. Enélkül is megtanult vagy ugye van, aki úgy se tanul meg, hogy jár.
Nem hiányzott a plusz betegség vagy egy fertőzés sem, amit összeszedhet. Gyerekekkel máshol ismerkedett.
Igen be, de o jar magan uszas oktatasra ahol 6an vannak egy csoportban.
En ovis uszason tanultam meg uszni, es az altalanosban is mindig jartam uszas oktatasra
5 éves, még nem.
Imádja a vizet, alig voltunk, mégis tud magabiztosan merülni, már profin úszik deszkával és tud lebegni háton deszka nélkül.
A következő szint a ha lemerül rúgja fel magát és a kutyaúszás, ha ez megvan, majd mehet oda, ahol a helyes technikát tanulja meg. A víz szeretetét és a biztonságérzetet tőlem tanulja meg(ezért nem fizetek), meg el is lehet rontani egy rosszabb edzővel, nálam jobban senki sem érez rá, mikor elég a gyereknek, mert épp megijedt.
Nálunk több csoport van, csoportbakerülés előtt szintfelmérő. Abban a csoportban akarom, hogy kezdjen majd, ahol deszkával úsznak a nagymedencében, nem abban, ahol a kicsiben kergetik a korongot meg ugrálnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!