Szerintetek a gyámhivatal megszűntetheti a nevelésbe vételemet 6 év után? (többi lent. )

"kölkeidet".. gratulálok. Komolyan, örülök neki, hogy tönkrevágták az életedet, erre csak azt tudom mondani.

Hogy mi kell???? 7 félév az egyetemen, rengeteg zárthelyi, pszichológia, jogtudomány, gyógypedagógia... és még sorolhatnám. Szigorlatok, szakdolgozat, diplomavédés, nyelvvizsga... valóban, teljesen felkészült vagy, és tisztában vagy vele, hogy mi kell.

És ÉN igenis megvettem a kenyeret meg a felvágottat, neked is SEGÍTENI akartam, NORMÁLIS hangnemben kérdeztem, hogy tudjak SEGÍTENI, erre közlöd, hogy külön állatfaj, meg neked ne segítsen. Hát mégis, ki segítsen?? Kitől vársz itt szakmai tapasztalatot és véleményt??? Mert az neked nem segítség, ha a szomszéd Juliska azt mondja, hogy jajj jajj szegény gyerök, há' hadd menjen haza! Nem a többi válaszadót akarom megsérteni, félreértés ne essék, de semmi háttértörténet nélkül a kutya meg nem fogja neked tudni mondani, hogy hazamehetsz-e!

10es. Szociális munka diploma szükséges.

Amúgy én itt nem gyerekjóléti szakemberként adok szakszerű válaszokat. Csak egy válaszadó vagyok, és csak azért írtam le, hogy egyébként mi a munkaköröm, hogy a kérdező lássa, hogy van rálátásom a dologra. Ha sütireceptet kér az ember, akkor előbb hisz annak, aki azt írja a válasza végére, hogy cukrász. Én legalábbis így vagyok, és pusztán segíteni akartam neki.

És mint ilyen, magánember, igenis reagálhatok arra, ha engem szid. Nem gyerekjólétis szakemberként reagáltam neki, hanem egy segíteni akaró válaszadóként, akinek mellékesen ez a munkája.

Kérdező, nem vagy egyedül, biztos láttál-hallottál tévében rádióban embereket, akiket bizony hogy jobbá tettek a tiedéhez hasonló helyzetek.

Helytelen egy ügyintézőből ítélve elhagynod a családod, a hazád. Megélhetési bürokraták mindenütt vannak, rád meg ott lenne a legnagyobb szükség, ahol a saját tapasztalataid hátterével segíthetnél másokon.

Ez a legjobb terápia, mert akkor te magad nem hiába szenvedtél, másoknak a hasznára fordíthatod.

Magad is lehetsz gyejós, hogy jóvá tedd a veled történteket másokkal.

Van egy kérdésem.

Ebben a leírásban, a folyamatban nem látom sem jogász, sem pszichológus részvételét. Csak ügyintézőkét.

Akik közül van akiknek az az érdekük, hogy hazakerülj, és a szociális gyejósnak kevésbé, hiszen minél kevesebb az intézendő ügy, annél bizonytalanabb az állása, a munkája.

Váláskor a gyerek 12 éves korától maga döntheti el, hogy melyik szülőnél akar élni. Gondozásbavételkor nem számít a 12 évesnél idősebb gyerek szava? Kérhet-e egy 13 éves éves gyerek jogi képviseletet?

Van-e valakinek vétójoga egy ilyen esetben?

Vizsgálatot kellene kérned a felügyeleti hatóságtól. Elég értelmes vagy; kár, hogy nem elég higgadt. A támadással magadnak ártasz, sajnos.

16os "és a szociális gyejósnak kevésbé, hiszen minél kevesebb az intézendő ügy, annél bizonytalanabb az állása, a munkája"

nekünk akkor is van munkánk vele, ha hazakerül, sőt akkor még több, sokkal szigorúbb a felügyelet. Míg nincs ott a gyerek a családban, évi 1 felülvizsgálat van, 1x kell találkozzunk. Ha hazakerül, havi 3x...

Nekem mindegy. De gondolod, hogy másutt jobb, vagy másmilyen? Nem, a világ mindenütt ugyanolyan, csak az idegen helyen időbe kerül, hogy rájöjjél.

Az Óperencián tengeren túl is elvesznek rákbeteg gyerekeket a szüleiktől, mert mivel már a hivatalos orvostudomány lemondott róluk, alternatív módszereket keresnek. És baj van, mert akik ELSZÖKTETTÉK a saját gyerekeiket, azok közül volt, aki meggyógyult.

Mindenütt úgy van, hogy aki egy kis hatalmat kap, vissza is élhet vele, legyen az takarítónéni, vagy állami ügyintéző. Ilyenek vagyunk, úgy néz ki.

De a nevedet csak egy helyen írják helyesen, úgy, ahogy elnevezett az anyukád. A lelkedet nem tudod meggyógyítani máshol. Majd meglátod.

Kedves Kérdező és Válaszolók!

A gyermekvédelemben dolgoztam több éven át (előbb gyámi tanácsadó, majd gyámi munkakörben). Sok igazság van mindegyik hozzászólásban, és sajnos, a Kérdezőben rengeteg fájdalom is, amit megértek. Talán az ő olvasatában én is az "ellenség" táborát erősítem, bár szemernyi ellenségesség nincs bennem, és igazságot tenni sem áll szándékomban a "jó magyar szokás" szerint kialakult, perzselő vitában.

Helyenként, településenként mások a feltételek, amik meghatározzák, hogy egy gyermeket miért emelnek ki egy családból (egyáltalán kiemelik-e, vagy otthagyják). Sajnos, erre vonatkozóan mindmáig nincs egy egységes törvényi szabályozás, a saját józan ítélőképességükre, belátásukra, szubjektív véleményükre vannak hagyva a családgondozók nagyon sok esetben. (Nem olyan szélsőséges vészhelyzetekre gondolok, amikor egy csontsovány kisbabába már csak hálni jár a lélek, vagy bizonyítást nyert, hogy apuka rendszeresen molesztálja a kislányát. Ezekben a nagyon durva esetekben persze, egyértelmű a teendő). De sokszor valóban a családgondozón múlik, és tudvalévő, hogy borzasztóan le vannak terhelve, rengeteg esetszámmal dolgoznak, nagyon sok család, rengeteg gyermek jut egyetlen emberre, sokszor még hétvégén is családokat látogatnak - hogy a saját családjukra ilyen munka mellett hogy jut idő, rejtély. Könnyű ítélkezni felettük, egy-egy szaftos riportban rájuk húzni a vizes lepedőt, miközben nem látják, és nem láttatják a nyilvánossággal a mögöttes okokat. Sajnos viszont, igazat kell Neked adnom abban, hogy (mint mindenütt az életben) ezen a területen is vannak ostoba, korlátolt, rosszindulatú, elfogult, kicsinyes emberek, akik a saját fel nem dolgozott vagy félig feldolgozott traumáik miatt másokat büntetnek. Nekem is volt ilyen kollégám (és nyilván nem véletlenül hagytam ott a gyermekvédelmet én sem).

Ezzel együtt természetesen igaza volt annak a hozzászólónak is, aki heves vérmérsékleted megfékezésére és valami jóra fordítására kért. Bocsáss meg! Ez a harag és a keserűség, ami emészt, jobban elbánik Veled, mint mindazok, akik a hat év alatt nem vettek emberszámba, fájdalmat, szomorúságot okoztak Neked. Természetesen nem kell gyejósnak lenned. Ha énekelni szeretsz, tedd azt! Énekeld ki magadból a szenvedéseid! Vagy (esetleg, ha érzel hozzá kedvet magadban) írj olyan dalszövegeket, amelyek felhívják a figyelmet a Te és a társaid által átélt nehézségekre, problémákra! Olyan dalszöveget, amitől az emberek felkapják a fejüket, ami (hogy úgy mondjam) odab... Ismered például azt a Kállay Saunders András féle számot a gyermekbántalmazásról? Running a címe... Vagy az Oláh Ibolya-Children Of Distance koprodukciót, a "Még utoljára"? Személyes nagy kedvenc. Ilyesmikre gondoltam.

Nem fogom Neked megmondani a frankót. Fogalmam sincs, hogy hazamehetsz-e. Azt tudom, hogy annak a hozzászólónak is igaza volt, aki szerint ez azon múlik, megszűntek-e a nevelésbe vételed okai (és igen, ehhez tudni kellene, mik voltak azok). Azt gondolom, a gyámod nem véletlenül támogatja a kérésedet a hazakerülésedre vonatkozóan. Hiszen elvileg ő is tartotta, tartja a kapcsolatot a családoddal, és így tapasztalatból tudhatja, hogy alkalmasak-e a családi körülmények várva várt hazatérésedre. Azt gondolom, hogy tizenhét évesen már fontolóra veszik a véleményed (elvileg már tizenkét éves kortól, de mondom: elvileg!). Ez a "fontolóra veszik a véleményed" viszont sajnos nem garancia semmire. Tapasztalat: én sem tudtam "hazatoloncoltatni" azt a tizenhét éves gyámolt "fiamat", aki lenyilatkozta, hogy maga is menni akar. És jó körülmények voltak, és fogadóképes volt az anya - aki nem mellékesen elég jól nevelte még a kistestvéreket is otthon. Egyszerűen csak a gyámhivatalos ügyintézőnek a bögyében volt az anyuka - kis településről van szó, és szegről-végről rokonok voltak -, így fél évvel a nagykorúság előtt meggátolta a hazagondozást. Éppen ezért (részben a saját, múltbéli szakmai tévedéseimből is okulva) muszáj felhívnom a figyelmedet arra az esetre is, hogy mi van, ha ez mégsem sikerül (Te is írtad, hogy nem akarsz koppanni). Ugyanazt fogom Neked is írni, amit az említett, általam amúgy igen kedvelt srácnak mondtam: nem baj, akkor majd hazamész, ha nagykorú leszel. Azt a kis időt már kibírod, nem? (Szinte hallom, ahogy ugyanazt válaszolod, mint ő, hogy nem, nem bírod ki, egy "ilyen" helyen ez rengeteg sok idő. Hát, nem tudom, mit értett "ki nem bírás" alatt, de találkoztam vele a nagykorúságát követő napon, amikor önként, már az engedélyt jogosan mellőzve galoppozott hazafelé, és szemmel láthatóan jó egészségnek örvendett). :)

Még egy utolsó "halk" megjegyzés: valóban több gondja van a családgondozónak, ha hazakerül a gyermek, mégpedig azért, amit ő is említett, hogy ugyanis egy évnyi (jelen esetben a közelgő nagykorúság miatt ennél kevesebb) szigorú utánkövetés ilyenkor a feladata, ami többek között igen intenzív családlátogatást foglal magában.

Kedves Fiú! Te egy nagyon érzékeny, nagyon indulatos és nagyon intelligens fiatalember vagy. Nem akarok Neked észt osztani, segíteni pedig nem is tudnék. Csak (remélem, jót) beszélgetünk.

Szívemből kívánom Neked a legjobbakat (bármi is legyen az)!