Át szokták nevezni az örökbe fogadott babát/gyereket?
Ez hogy szokás?
11/18 A kérdező kommentje:
Gratulálok az örökbe fogadáshoz, szerencsések vagytok! :)
Végül is nevet változtatni bárkinek lehet bármikor, csak gondolom kicsit megbonyolították, hogy ne legyen olyan egyszerű ilyen esetben sem...
Elsőnek József Attila esete ugrott be, ahol Pistának hívták a nevelőszülők, de pszichológiai tanulmányok sora készült azokkal a gyerekekkel, akiknek örökbefogadás vagy másutt nevelés miatt megváltoztatták a nevüket. Igen nagy százalékánál (nem emlékszem pontosan, de 40-60%-nál) visszavezethető volt egy pszichés probléma a névváltoztatásra. Elég súlyos problémák is kialakulhatnak emiatt, így én nem tenném. Pl. volt olyan eset, ahol a tudathasadásos pasas ismerkedés után a nőket lefogta, fogdosta, nyaldosta. Érdekes volt az, hogy kiderült, semmi nem maradt meg ebből neki az emlékezetében, normál állapotában vmi Attila volt, rendes állással, családdal, de az ismerkedések során Bélaként mutatkozott be. Az idős szülei a bűncselekmények leleplezésénél vallották be, hogy módosították a nevét, és eredetileg Béla volt. Megmaradt a két-három éves Béla szintjén egy személyisége.
2014. júl. 2. 07:17
Hasznos számodra ez a válasz?
köszönöm kérdező... tényleg szerencsések vagyunk :) tanfolyamon amúgy el is mondják, hogy újszülöttnél meg pár hónapos babánál még rendben van a névváltoztatás (most már a törvényt nem tudom hova tenni, hogy létezik-e vagy sem :D) de később már nem... az előttem szóló leírta miért is nem... komoly pszichés problémákat okozhat... de azt is elmondták, hogy pl ha babakorban kerül be csecsemőotthonba a kicsi aki még nem ismeri a saját nevét és elég extra neve van, és egyértelműnek látszik, hogy ha örökbe fogadják akkor meg fogják változtatni a nevét, akkor a gondozónők beceneveken szólítják.... Kiscsillag, Mókuska, stb... pont emiatt, hogy ne legyen később probléma a névváltoztatásánál :)
2014. júl. 2. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
A vezetéknév változása egyértelmű. A keresztnevet szívem szerint nem változtatnám épp a fennt írtak miatt, az a gyermeké, talán az az egyetlen, amit a vérszerinti anyjától megőrizhet. De van egy lehetőség: az eredeti keresztnév mellé egy másodikat adni!
2014. júl. 2. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
15/18 A kérdező kommentje:
Nagyon érdekesek, amiket írtok! Köszi! :)
Hát bennem nem lett törés, amikor hazavittek az igazi (mert azok) szüleim, és megváltoztatták e nevemet. Igaz, nem is voltam több pár hónaposnál. :) De az én nevem az, amit tőlük kaptam, ezen szólít a családom, a barátaim, így mutatkozok be, és így vagyok én én. Tudom a "másik" nevemet, elmondták, de furcsa lenne azt bediktálnom bárhová is. :) Ha viszont hallgattam volna arra névre, ha azt szokom meg, akkor lehet, hogy cudar lett volna, ha hirtelen "mától a neved Jolán" hozzáállást kapok... szóval attól függ, hogy a leendő gyereked hallgat e már a nevére, érti e, hogy az a név ő. Amúgy a Nekem két születésnapom van c könyv legyen ám kéznél, én a mai napig imádom. :)
2014. júl. 9. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
Hát igen, én is úgy gondolom, hogy addig, amíg nem hallgat a nevére, nem lényeges. Meg természetesen nem lehet általánosítani sem, valakinél egyébként sem okozna törést. Csak előre nem lehet tudni. Azért 1-2 éves kor felett már nem neveznék át senkit.
2014. júl. 10. 05:02
Hasznos számodra ez a válasz?
18/18 anonim válasza:
Idősebb gyermekeknél azt szokták tanácsolni hogy a keresztnévből lehet becézni és a becenév pedig lehet más keresztnév beceneve is, így átnevezhető és a gyerek is könnyen szokja. pl. Alexandra a neve, akkor lehet Alexa, Szandra, Szandi, Szandus, és ebből lehet aztán Szilvia, Szabina stb...de olyat is hallottam hogy az új szülő teljesen más nevet szeretett volna (Kincső), ezért Pintyőnek kezdte becézni, később Kincsőnek...és az eredeti keresztneve után felvették még a Kincsőt. Szerintem ez csak tudatosság kérdése.
Én se vagyok tudathasadásos, de rengeteg becenevem volt gyerekkoromban- főleg Anyukám hívott rengeteg néven, a mai napig inkább pozitív, kedves élmény ez számomra.
2014. aug. 13. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: