Születendő beteg gyerekkel (súlyos, krónikus vagy maradandó) maradnál, vagy lemondanál róla és "újratervezés"?
Erre hogy lehet már felelni? Attól függ.
Pl: lányomat ott kellett volna hagynunk, ha elhisszük az első jóslatot, hogy se járni, se beszélni nem fog, úgy marad ahogy van.
Nem hittük el, ma már elsős iskolás normál iskolában.
Ha 12. hét előtt kiderülne, nem tartanám meg, ha meg kéne szülni mindenképp, akkor már felnevelném. Ha nem látom, akkor is tudom, hogy van egy gyerekem és nem bírnám a tudatot, hogy nem a lehető legjobbat kapja.
De ha valaki lemondana róla, nem hibáztatnám. Van ismerősöm, akinek a gyereke születéskor orvosi hiba miatt nyaktól lefelé lebénult, borzasztóan sajnáltam a szülőket. Onnantól nekik ez lett a mindennapjuk, hogy hurcolták meg pelenkázták az akkor 17 éves fiukat.
Én lemondanék róla ha olyan súlyos beteg lenne ami állandó ápolást igényel.
Persze utána se élném vígan az életem, borzalmas lehet ezzel a tudattal is élni.
Trauma mindenképp, nem igazán lehet jól kijönni belőle.
Szomorú látvány mikor már idős szülők kísérgetik felnőtt de beteg gyereküket. A szülőnek rámegy az élete a gondozásra, a gyerekkel meg mi lesz ha meghalnak.
Ezért költöttem az Insta-kompatibilis babaszoba helyett prenára és amniora, hogy ezekig a "lehetőségekig" véletlenül se kelljen jutnom.
Persze, semmi se 100%, később is jöhet bármi, az viszont már más tészta.
Nem mindegy mikor derül ki.
Viszont a gyerekvállalás elôtt a legelső téma volt, amit átrágtunk..
Ha időben kiderül, akkor elvetetjük mindenképpen.
Emiatt minden vizsgálat megvolt minden alkalommal a genetikai tanácsadáson át a “drága” tesztekig.
Egyszer még az amnio is felmerült. Voltunk szîv uh-on is.
"Persze, semmi se 100%, később is jöhet bármi, az viszont már más tészta"
A sérülések nagy százaléka méhen belüli vagy születéskor elszenvedett trauma miatt alakul ki. (Méhen belüli oxigénhiány pl)
Mint a 2.
Ha első gyerek, akkor még esetleg ott van a lehetőség, hogy pátyolgasd élete(d) végéig, de ha már többedik gyerekről van szó, akkor az a testvéreivel szemben sem fair, hogy (betegségtől függően, nyilván) nemcsak egy állandó terhet kapnak ők is kb teljes felnőtt korukra, de még a szüleiket is elveszítik bizonyos értelemben, akiknek ugye alapból rámegy erre az élete/idegrendszere/házassága.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!