Akik Pest megyében fogadtak örökbe, mennyi idő volt? Érdekelne származási, egészségügyi kikötés is.
Borsod megyében várakozunk két és fél éve.
Nemi és származási kikötés nélkül.
Maximum másfél éves.
Egyetlen hivasunk sem volt még.
Hármas, igen.
Mi időnkben még volt tanfolyam. Azt ugye elvileg megelőzi a pszichológiai vizsgálat. Hááát….
Maradjunk annyiban, hogy nem hiszek a rendszerben. Benne vagyok több örökbefogadós csoportban, országos és megyei szinten is, és látom, hogy mennyire össze vissza megy a kiajánlás. Sokan simán kapnak pár hónap után kiajánlást olyan gyerekre, akit mi is elfogadnánk, mégse szólnak hozzánk.
A legdurvább viszont a szomszédos faluban elő, kifejezetten inkább alsó osztálybelinek mondható család, aki egy meglévő vérszerinti gyerek mellé kapott már kettőt is. Nagyjából egyszerre jelentkeztünk. Tudom tudom, a gyereknek keresnek családot. Ez mese habbal. Pár hónapos gyereknek mivel jobb egy szó szerint putriba menni harmadik gyereknek, mint hozzánk elsőnek a gyönyörű gyerekszobába? Tesznek fel képeket gyakran, szó szerint egy lepusztult rumlis putri.
Tanult, normális emberek vagyunk, jó fizetéssel, pszichológiai vizsgálaton a legmagasabb pontszámot kaptuk.
Valamiért mégse vagyunk szimpatikusak.
Biztos félnek valami olyan kiszivárogtatástól, hogy nehogy csak felsőközéposztálybeli 35+os diplomás fehér gyermektelen szülők jussanak babához, így esélyegyenlőség megteremtése miatt be kell iktatni pár alacsonyabb végzettségű, fiatalabb, vagy rosszabb körülmények közt élő, gyerekkel rendelkező, más rasszhoz tartozó családot is.
Gondolom úgy van, mint munkahelyeknél, legyen mindenféle munkavállaló, nő, több rassz, több végzettség, ne legyen túlképzett, legyen megváltozott munkaképességű is, meg ilyesmi.. hm. Sajnálom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!