Haikon12 kérdése:

3 gyerek örökbe fogadása?

Figyelt kérdés
Sziasztok, őszintén nagyon nehéz helyzetbe kerültem. Tudtomon kívül az egyik rokonom engem jelölt meg a gyerekeinek a gyámjaként és emiatt behívtak a központba. A nő nem épp minta anya és külföldön él egyedül a gyerekeivel, vagyis ahogy megtudtam csak élt, mert a külföldi gyámság elvette a gyerekeit. Az anyát nem sajnálom, mert saját maga miatt jutott ahová jutott. A gyerekek miatt azonban aggódok. Rajtam kívül senki sem tudná őket befogadni. De még csak 23 vagyok és félek emiatt, hogy elvesztema szabadságom, az életem, a nyugalmam. De közben meg szeretnék a gyerekeknek segíteni, mert egy állami otthonban nem hiszem, hogy jó helyen lennének. Őszintén fogalmam nincs mit kellene tennem, úgy érzem hogy a nyomás nagyon nehezedik rám.

2021. okt. 16. 06:17
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
76%

A gyámkijelolo nyilatkozat az, amiről beszélsz, de nem végrendeletben és nem közjegyző előtt teszed, hanem a gyamhivatalban személyesen az általad választott gyámmal.


Gyámnevezés aneve, és közjegyző előtt kell tenni, vagy végrendeletben. A gyámhatóság pedig köteles figyelembe venni a gyámrendelés során.


Lásd fent, valaki bemásolta a PTK-t.

2021. okt. 16. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat és sajnálom, hogy rosszul fogalmaztam meg a kérdésem. Sajnos nincs senki más. 6-8-11 évesek, sajnos nem látok arra esélyt, hogy ennyi idősen bárki befogadná őket. Tudom, mert én is állami gondozott voltam. Szerencsére én nejem sikerült talpra állnom. A gyerekek külföldi állampolgárok is, nem tudom ebben az esetben en kikoltozhetek-e oda. Angliarol van szo. Beszelem a nyelvet.
2021. okt. 16. 12:46
 13/15 anonim ***** válasza:
18%

Én megpróbálnék kimenni, első körben próbálnék bízni az ottani szociális hálóban.


Elég nagyok már, nem kapsz utánuk semmilyen ellátást szerintem, talán csak családi pótlékhoz hasonló minimálisat. Meghaltak a szüleik, vagy csak elvették? Amennyiben legalább az egyik, akkor esetleg félárvasági támogatást, annak a kinti megfelelőjét.


Igazából lehet, hogy itthon jobban járnál velük, 3 gyerek, megvan a CSOK, biztos van bejelentett munkaviszonyod, emelt családit is kapsz, hisz 3an vannak, azt hiszem ingyenes étkeztetést is, de 50%ost minimum..


Semmit sem tudsz róluk? Van e valami sérülésük, értelmi, testi, pszichés? Milyen tanulók, milyen emberek? Én találkoznék velük párszor, tájékozódnék banknál a hitel(CSOK)lehetőségeimről, elmennék a MÁKba is.


Nagyon jól is kijöhetsz ebből, mivel nagyok, hamar fognak önállósodni, viszont hamar jön a kemény kamaszkor is.. a 11 éves kisgyereknél alig vagy idősebb, nála max nagytesó szerepet fogsz tudni betölteni. Én megpróbálnám, akkor nem zargatna a lelkiismeretem. Találkozni velük mindenképp, de előtte mind a külföldi, mind a belföldi lehetőségeket muszáj átnézned, hogy rendezni tudd az életed! Akár még csinálhatsz olyat is, hogy mentek a tévébe, megkeresed a BORS magazint, vagy valamelyik csatorna hírműsorát, hogy "23 éves lány segítene a 3 angliai anya nélkül maradt gyereken, segítség kell neki". Aztán megrohamoznak az emberek mindennel, ami kell! Jó nagy hírverést csapnának körülöttetek, amilyen gyerekpárti a kormány. Ha fehérek a kisgyerekek, akkor biztosan! Nem is kell direkt megkeresned senkit, elég, ha facebookon valamelyik település nyilvános csoportjában segítséget kérsz! Ott vadásszák a gyakornokok a híreket, csak jó csöpögősre írd meg a posztot.


Átlagos bérből albiban ezt lehetetlen kihozni!

2021. okt. 16. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
100%
Igen kérned kéne a gyámhivataltól segítseget h mik a lehetőségeid. Van e lehetőseged kimenni, van e lehetőséged itthon önkormányzati lakásra, támogatásra. ha csaladi pótlekot kapsz akkor adómentes is leszel 3 gyerek mellett. De mindenkeppen óriasi feladat efyedül, ilyen fiatalon , és nem a te felelősséged.
2021. okt. 20. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
100%

Ismernek-e egyáltalán a gyerekek? És mióta élnek idegen országban?

Hol voltak kb 5 éves korukig, amíg kialakul a személyiségük?


Mindenképpen találkozni kéne velük, hogy hogyan viselkednek. Látatlanban semmit nem vállalnék.

2021. okt. 22. 04:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!