Szerintetek furcsa, ha egy felnőtt örökbefogadott abszolút nem kíváncsi a vér szerinti szüleire? Nem haragról van szó, azt abszolút nem érzi, sőt, örül, hogy szerető családba került, egyszerűen csak semmi szükségét nem érzi az egésznek.

Figyelt kérdés

2021. aug. 16. 20:43
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
Igen, ilyen ismerősöm volt nekem is a face-n egy csajszi, és bár őt nem személyesen ismertem, de nyíltan beszélt a követőinek az örökbefogadásáról, és ő se keresgélt soha. Azt mondta, hogy aki elhagyja a gyerekét az nem anya, innentől ő nem kíváncsi rá.
2021. aug. 17. 11:14
 12/12 anonim ***** válasza:
76%
Nekem még csak 7 éves az örökbe fogadott fiam, (nyílt öf-ismerem a szülőanyukát-ismerem a hátteret) és csak azért írok, mert még én se tudom hogy fog viszonyulni főleg tinikorában a helyzethez (most is tudja már hogy örökbe fogadtuk, de egyértelmű, hogy a lényeget még nem érti) én öf szülőként szeretném ha majd megismerné a szülőanyukáját... de persze meg fogom érteni azt is majd ha nem akar találkozni vele. (bár mivel ismerem a szülőanyukát sajnálnám) közben persze büszke lennék magamra, hogy jó anyukája voltam-vagyok- nem kell neki más... szívesen beszélgetnék örökbe fogadottakkal... mire készüljek, ők hogy élték meg, hogy nem "az anyukájuk pocakjában voltak" :)
2021. aug. 19. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!