A Tom és Jerry szerintetek megfelelő rajzfilm kisgyerekeknek? ( 2-5 éveseknek)
A lepontozást én sem értem. De az én fiamnak nem kellett órákig magyarázni a dolgokat. Alapvetően tudja, hogy a Tom és Jerry csak mese, a valóságban igy nem viselkedünk, és igenis ki tud rajta kapcsolódni, nagyon szereti, talán jobban, mint én gyerekként. 5 és fél éves, éd ugyanúgy jóra van nevelve.
(Jöhetnek a lepontozók😂😂)
Én már nagyobb gyerek voltam, de húgom még kicsi / olyan 4-5 / mikor nézte. Semmi rossz hatással nem volt ránk. Ellenben jó nagyokat nevettünk / én még felnőtt fejjel is tudok, ha meglátom a tévében /. Meg lett nekünk magyarázva, már kicsi korban, hogy ezek csak kitalált figurák és történetek, akiket a rajzolók megalkottak.
A szülőkön múlik.
Nagyon szerettem, ronggyá nézt\k a videókazettákon. Nem lett belőlem erőszakos ember és tudtam már akkor is, hogy nem szabad utánozni amit csinálnak.
Mivel sok macskánk volt, láttam őket vadászni, egeret, madarat kergetni, így tudtam hogy mi a valóságalapja a mesének, és tudtam hogy túltással viccesen van előadva. A zenevilága különösen érdekes, anno a zeneművészetin külön órában foglalkoztunk a Tom and Jerry zenéjével. Már gyerekként erre is csodálattal figyeltem fel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!