Hasznos-e tanítani/gyakoroltatni a mozgólépcsőt egy kisgyermeknek/kisgyermekkel?

Köszönöm a válaszokat !

Az elvem az, hogy a gyerek inkább mellettem tanuljon 'vagány' dolgokat, és ne a hátam mögött, mert amíg látom, addig tudok segíteni neki, tudom fékezni, miközben kielégítem a 'vagányság' iránti igényét.

A gyakorlással senkit sem zavartunk, mert - mint ahogy írtam - egy nagyon kis forgalmú helyen gyakoroltunk, és ha mégis csak jött valaki, akkor azonnal félreálltunk.

Az első jutalom természetesen az volt, hogy önállóan mehettek fel és le. A zebrát egyáltalán nem érzem ide való példának; jobb példa inkább a síelés (amikor már megy a hóeke, akkor lehet próbálkozni a rézsű-siklással, a csákányos felvonóval, sőt, lehet gyakorolni az ugratást, stb.); vagy a kerékpározás (ha már gond nélkül megy a tekerés és kanyarodás, akkor lehet próbálkozni hátranézéssel (kanyarodás előtt kötelező!), félkézzel (kanyarodás előtt kézzel is kell jelezni), kis szatyorral kézben, utassal hátul, sőt: elengedett kézzel is (igen, szándékosan írtam: inkább mellettem gyakorolja, mint a haverokkal!).

Pici gyerek kevésbé fél, de ölbe is lehet venni, viszont (vidékről feljött) nagyobbak már inkább félnek első alkalommal (nálunk erről volt szó). Először lehet, sőt kell is fogni a kezét, de a tanítás azt a célt szolgálja, hogy ha nekem két nehéz csomag foglalja le a kezemet, akkor is jöhessen mellettem két gyerek a mozgólépcsőn.

Ha már övé a mozgólépcső (ha már tökéletesen, félelem nélkül uralja azt) akkor a mozgásiránnyal szembeni használat semmi más, mint sport/játék (miért ne erősödjön a lába?). Mint ahogy szinte minden sport arról szól, hogy játszunk és gyakorolunk (lásd játszótéren csúszda, hinta, labdajátékok, atlétika, vízi-sportok, motorsportok, hogy az extrém-sportokról ne is beszéljünk).

A 'győzelmi tánc' nem táncot jelent (azért tettem aposztrófok közé!), hanem azt az örömet, hogy megtanult valamit a gyerek, amitől előtte félt, de szüksége lesz rá az életben, és ezt felszabadultan, játékosan tovább gyakorolhatja, elmélyítheti magában.

Az én véleményemmel ellentétes elvet vallók hozzászólását is köszönöm, mert legalább látom, hogy az emberek elég nagy százaléka nem igen pártolja a 'vagányság' tudatos, ellenőrzött körülmények közötti gyakoroltatását. Pedig ők is voltak gyerekek, csak emlékezni kellene :)

De nem vagyunk egyformák, és ez így jó...

OK, pontosítom a véleményemet: a 'vagányságra' nem_hajlamos gyerekeket, és főképpen azokat, akik az ilyen tanulást/gyakorlást nem élvezik, NEM KELL erőltetni.

Az esetemben szereplő gyerekek nem ezek közé tartoznak...

Köszönöm a megerősítéseket!

Örülök, hogy a 9-es is látja, hogy esetében sokat segített volna egy fiatalkori tanítás. De még nem késő :)

A 12-es példája is hasznos, hiszen látszik belőle, hogy a tanítás sem könnyű mesterség. Viszont örökké nem lehet a gyereket ölbekapni, tehát vagy megtanítom mozgólépcsőzni, vagy behunyom a szemem, és reménykedem, hogy majd a többi gyerektől baj nélkül megtanulja azt. Én az előbbit pártolom.

A 16-osnak nyilván igaza van, bár én még ilyen matricát nem láttam, viszont kérdés, hogy meddig kézenfogandó gyerek egy gyerek, és hogy hogyan kerül át az egyedül közlekedő gyerekek csoportjába. Szerintem úgy, hogy kézenfogom, és közben magyarázom neki, hogy ne torpanjon meg a mozgólépcső előtt, hanem ugyanolyan sebességgel lépjen a lépcsőfokra, mint ahogy előtte sétált. Ezt egymás után addig gyakoroljuk kézenfogva, amíg simán nem megy a dolog, majd ugyanezt kézenfogás nélkül, de mellettem, majd ha már semmi bizonytalankodás nincs, akkor mehet egyedül is. A szembesétálás megengedése olyan jutalom, mintha az Elvarázsolt kastélyban próbálkozhatna a különféle varázs-lépcsőkön (csak egy kicsit egyszerűbb és veszélytelenebb azoknál)...

A 74%-os 7-es, 10-es, 14-es, 18-as és 19-es válaszadó fura eset. Ha esetleg mozgáskorlátozott, akkor nagyon sajnálom, hogy sebeket szakítottam fel benne. Ha viszont csak 'félős', akkor inkább azt javasolnám, hogy keressen egy félreeső, kisforgalmú helyet, és gyakoroljon egy kicsit, hiszen neki a legrosszabb, hogy hátrányban érzi magát (és a leveleiből látszik is, hogy milyen mértékben növekszik a frusztrációja már a gondolatra is).

Ha az ő stílusában válaszolnék, akkor azt írnám, hogy "úgy tűnik, hogy minden gyereknek levágná a fél lábát, amelyik gond nélkül élvezi a mozgólépcsőt", de nem írom, hiszen nyilván ő sem gondolja komolyan, hogy a tanításom egyenes következménye lenne a sztrádán való szembe-autózás.

Én a mozgólépcsőn való közlekedés gyakoroltatását inkább a sportok közé sorolnám, amik legnagyobb része nem teljesen veszélytelen (kerékpározás, síelés, gördeszka, különféle iskolai tornaszerek stb.), de az egészséges élet alapja.